Múltidéző: Kiütéssel vertük a Partizan Belgrádot, döntőbe jutottunk a KK-ban

2023-07-14 08:50
Csapatunk napra pontosan 67 évvel ezelőtt 6-1-re múlta felül a Partizan Belgrád együttesét a Népstadionban a Közép-európai Kupa elődöntőjének visszavágóján.

A Közép-európai Kupa 1956-os kiírásában Magyarország, Csehszlovákia és Ausztria 2-2 csapattal, míg Jugoszlávia 3 együttessel képviseltette magát. Az eredeti mezőnyhöz képest változás volt, hogy a Crvena Zvezda helyét - későbbi ellenfelünk - a Partizan Belgrád vette át az elődöntőben.

A mieink a negyeddöntőben a csehszlovák ÚDA Praha együttesét búcsúztatták, a hazai 2-0-s sikert követően 2-2-es döntetlennel zártunk. Következett a Partizan Belgrád, amely az elődöntő első felvonásán Valok Marko 20. percben szerzett góljával 1-0-ra nyert úgy, hogy a Baróti Lajos által irányított csapatunk Sárosi László 59. minutumban történt kiállítása után az utolsó félórában emberhátrányban játszott.

A Népsport akkori beszámolója szerint a visszavágón - 1956. július 14-én - 80 ezer néző előtt az alábbi összeállításban léptünk pályára: Kamarás Mihály - Kárpáti Béla, Kontha Károly, Teleki Gyula - Szilágyi II János - Berendy Pál - Raduly József, Csordás Lajos, Szilágyi I Gyula, Bundzsák Dezső, Lenkei Sándor.

Macko Martin sípszava után hamar, már a 3. percben Szilágyi I. Gyula góljával ledolgoztuk a hátrányunkat és megszereztük a vezetést. Nem hagyott alább a lendületünk és végig nagy tempóval hajtottuk az ellenfelet, a 9. percben Csordás Lajos találatával már 2-1-et mutatott az eredményjelző. A mérkőzés felét átlépve előbb Markovic Miroslav, majd Bundzsák Dezső is eredményes volt, így 3-1-es előnnyel mentünk a szünetre.

A második játékrész sokáig eseménytelenül telt, mígnem Csordás Lajos vette be Stojanovic Slavko kapuját. Olimpiai bajnok csatárunk gólja után a jugoszlávok hősét, Valok Markót kiállította a csehszlovák játékvezető. Az utolsó percekre felgyorsultak az események: Lenkei Sándor találatára Zebec Branko piros lappal "válaszolt", míg a 88. percben Csordás Lajos újabb góljával kialakította a 6-1-es végeredményt, így 6-2-es összesítéssel jutottunk a bécsi Práter-stadionban rendezett döntőbe, ahol a Rapid Wien ellen léptünk pályára.

Fotó: puskasintezet.hu