Múltidézés: Címvédés a KK-ban

2023-07-28 08:00
Csapatunk hatvanhat évvel ezelőtt - a Vojvodina legyőzésével - egymás után másodszor nyerte meg a Közép-európai Kupát!

A Vasas címvédőként vágott neki a sorozatnak, amelynek döntőjében a szerb FK Vojvodina együttesével találkozott. A mérkőzést a Népstadionban rendezték 92 ezer szurkoló előtt, ahol sokáig kiegyenlített küzdelem zajlott a pályán, egyik együttes sem tudott a másik fölé kerekedni. Ezért is volt nagyon nagy jelentősége Bundzsák Dezső vezető góljának, amit még az első félidő befejezése előtt szerzett (1-0).

A második 45 percet olyan lendülettel kezdte csapatunk, ahogy az elsőt befejezte, így hamar jelentős előnyre tett szert. A 48. percben Szilágyi Gyula (2-0), az 55. percben pedig Csordás Lajos is betalált a kapuba (3-0), ezzel gyakorlatilag eldőlt a találkozó. A 70. percben megint Bundzsák Dezső volt eredményes, aki góljával 4-0-ra alakította az állást.

Az eredmény a lefújásig nem változott, a Vasas megvédte címét a KK-ban, ezzel megszerezve történelme második sikerét ebben a sorozatban!

Csapatunk az alábbi összeállításban lépett pályára az FK Vojvodina ellen: Kovalik Ferenc – Kárpáti Béla, Teleki Gyula, Sárosi László, Szilágyi II. János, Berendy Pál, Raduly József, Csordás Lajos, Szilágyi I. Gyula, Bundzsák Dezső, Lenkei Sándor. Vezetőedző: Baróti Lajos.