KK: Kiütéses győzelem a Rapid Wien elleni döntőben

Csak a harmadik találkozón dőlt el az 1956-os döntőben, melyik csapat nyeri meg a Közép-európai Kupát. A fináléba jutott együttesek a versenykiírás szerint oda-visszavágós párharcban döntöttek (volna) az első hely sorsáról, azonban mindkét mérkőzés döntetlennel ért véget. Az első találkozó Ausztriában 3-3 lett, a budapesti visszavágó 1-1-re végződött. A jelenlegi szabályokkal megegyezően 67 évvel ezelőtt sem vették figyelembe az idegenben szerzett gólok számát, csak az számított, hogy a két meccsen összesítésben melyik csapat talált többször a kapuba. Mivel ebben nem volt különbség az együttesek között, így egy harmadik, mindent eldöntő összecsapásra került sor, amit a Népstadionban rendeztek 100 ezer néző előtt.

Csapatunk Csordás Lajos 21. és 28. percben szerzett góljaival 2-0-s vezetést szerzett, s a Rapid ugyan csökkentette a hátrányát, de Raduly József visszaállította a két gólos különbséget az első 45 percben. A második játékrészben Szilágyi Gyula kilenc perc alatt el is döntötte a mérkőzést, hiszen a 47. és 56. perc között háromszor is betalált a bécsi kapuba, 6-1-re alakítva ezzel az eredményt, sőt a 70. percben is szerzett egy gólt, amivel már 7-1-re vezettünk. Raduly József a 80. percben szerezte saját maga második, a Vasas nyolcadik gólját, s bár ezután a bécsiek is betaláltak a kapunkba, a 9-2-es végeredményt Teleki Gyula alakította ki a 88. percben.

Csapatunk ebben az összeállításban lépett pályára: Kamarás Mihály - Kárpáti Béla, Kontha Károly, Sárosi László, Bundzsák Dezső, Berendy Pál, Raduly József, Csordás Lajos, Szilágyi Gyula, Teleki Gyula, Lenkei Sándor. A vezetőedző Baróti Lajos volt.

Ez volt az első győzelmünk ebben a sorozatban, amit összesen hatszor nyertünk meg, ezzel klubunk a legsikeresebb a Közép-európai Kupa történetében. Raduly József, a Vasas 2022-ben elhunyt örökös tiszteletbeli elnöke élete meccsének tartotta a Rapid ellen 9-2-re megnyert KK-döntőt, korábban így emlékezett vissza a meghatározó eseményre:

- Most is nagy szeretettel gondolok vissza erre a mérkőzésre. Az osztrákok játékosai egytől egyig válogatottak voltak és jó futballt mutattak be, akárcsak mi. Közel 100-120 ezer néző volt kint a Népstadionban, akkoriban annyi embert még nem láttam életemben. Csodálatos volt. A hangorkán, amely fogadott minket a pályára lépésünkkor, úgy éreztem, szárnyaim vannak. Nemcsak én éreztem így, hanem a csapattársaim is, pláne azok után, hogy ment is a játék. Sosem gondoltam volna, hogy valaha ilyen mérkőzésen fogok játszani. Hálás vagyok a sorsnak, hogy ezt a lehetőséget megadta nekem és két gólt is szereztem az osztrák csapat ellen. Nagyon jó érzés volt. Sosem becsültem le az ellenfelet, mindig tisztelettel játszottam a pályán és igyekeztem a legjobbamat nyújtani. Nagyon szép dolgokat kaptam a sportágtól és a közönségtől, ezért rendkívül hálás vagyok mindenkinek. Különösképpen az akkori edzőmnek, Baróti Lajosnak, aki végtelenül tisztelettudó és példamutató ember volt a sportban és a magánéletben egyaránt.

Fotók: Puskás Intézet