Értékelések a Drita elleni mérkőzés után

2024-01-16 19:45
Vezetőedzőnk mellett debütáló fiatal játékosunk, Doktorics Áron nyilatkozott a második felkészülési mérkőzésünk után.

Desits Szilárd, vezetőedző:

– Mint minden mérkőzés a mai találkozó is sok mindenre rámutatott. Az eredmény nem megmagyarázható és elfogadhatatlan. Jelen pillanatban sok problémával küzdünk, ami megoldásra vár. Nehéz napokat élünk és még így lesz pár napig, de mire igazán szükség lesz a sikerekre, arra készen állunk majd.

Doktorics Áron:

– Nyilván nem ilyen debütálásra számítottam, annak viszont nagyon örülök, hogy bemutatkozhattam a Vasasban. Desits Szilárd vezetőedző elsősorban baloldali védőként számított rám, majd a támadásépítésnél feljebb léptem a vonal mellé, nem volt idegen számomra az a szerepkör. Úgy érzem, hogy a játékosok és a szakmai stáb is befogadott, jól érzem magam a csapatnál. Kicsit éreztem, hogy rajtam kívülálló okok miatt fizikálisan nem vagyok azon a szinten, amit elvárnék magamtól, de örülök, hogy végre tudtam játszani. A koszovóiak jobban kihasználták a helyzeteiket, könnyű gólokat ajándékoztunk nekik, ezzel megnyerték a találkozót. De inkább ilyenkor jöjjenek ki a hibák, mint a bajnokikon.