Benes: Jó úton haladok a teljes gyógyulás felé

2017-09-06 17:09
Vít Benes nyári sérülése után hamarosan újra a csapattal készülhet.

Vít Benes, július 19-én a III. Kerületi TVE elleni felkészülési mérkőzésen szenvedett részleges oldalszalagszakadást. Az azt megelőző nyári felkészülési mérkőzéseken (Graz ellen 4-3-as, a Haladás ellen 3-1-es, és a Dorog ellen 2-1-es győzelem alkalmával) cseh belső védőnk meggyőző, stabil védőjátékot mutatott be. 

Hét héttel a balszerencsés sérülése után érdeklődtünk Vítnél, hogyléte felől. 

- Jó úton haladok a teljes gyógyulás felé. A térdem jól reagál a Kubó Ádi által előírt rehabilitációs gyakorlatokra. A futóedzések is rendben zajlanak. Összességében jól érzem magam. Az edzések mostanában úgy zajlanak, hogy bemelegítés után 20-25 percet futok, majd stabilizációs és comberősítő feladatokat végzek, illetve a végén ismét futás következik. Bízom abban, hogy a következő egy-két hét folyamán már beszállhatok a cicázásba, de csak akkor, ha nem lesznek panaszaim. Szeretnék végre a csapat és a stáb rendelkezésére állni.