Bajnoki cím 100 góllal

2023-06-08 12:11
Csapatunk fantasztikus teljesítménnyel, 100 szerzett góllal nyerte meg a labdarúgó NB I-et 1977-ben, erre azóta egyszer volt példa, az 1981/82-es szezonban a Rába ETO 102 találattal zárva a szezont lett aranyérmes.

Az első helyet 1977. június 8-án, egy fordulóval a bajnokság befejezése előtt a Zalaegerszeg elleni hazai mérkőzésünkön biztosítottuk be 12 ezer néző előtt a Fáy utcában. A találkozó előtt lehetett tudni, hogy győzelmünk esetén senki sem veheti el tőlünk a bajnoki címet. A vendégek mindent elkövettek azért, hogy ezt megakadályozzák, és a második percben megszerezték a vezetést Józsi György találatával. Nem kellett sokat várni az egyenlítésre, Várady Béla egy perccel később 1-1-re alakította az állást, Izsó Ignác pedig a huszonnegyedik percben megszerezte a vezetést. A második félidőben egy újabb Várady-találat eldöntötte a meccset, a lefújás után pedig biztossá vált, megszereztük a hatodik bajnoki címünket!

- Minden szerénység nélkül mondom, hogy a játékosok maximális teljesítményt nyújtottak, minden dicséretet megérdemelnek. Egy hároméves programunk volt, és a hároméves programnak a harmadik évében - tehát ebben az esztendőben - az első három között kellett volna végeznünk. Úgy érzem, hogy ezt maximálisan teljesítettük. Nagyon nehéz három esztendő volt, sokat dolgoztunk, sok probléma volt, de úgy érzem, hogy végeredményben, ha nehezen is, de megérdemelten nyerte meg a csapat a bajnokságot - összegezte a lefújás után Illovszky Rudolf vezetőedző az 1976/77-es bajnoki évadot.

Az 1977-es bajnokságot 53 ponttal zártuk az élen, hárommal előztük meg az Újpesti Dózsát, a harmadik helyen a Ferencváros végzett. A bajnokság gólkirálya Várady Béla lett, aki összesen 36 alkalommal vette be az ellenfelek kapuját. Teljesítménye nemzetközi szinten is kiemelkedő volt, Európában ő lett a második legeredményesebb támadó.

A magyar bajnokságban emlékezetes marad Várady játéka a Salgótarján elleni mérkőzéseken: idegenben úgy nyertünk a hazaiak 3-2-es vezetéséről fordítva 5-3-ra, hogy mindhárom gólunkat csatárunk szerezte. A két csapat Fáy utcai mérkőzésén minden gólunk Várady nevéhez fűződött a 4-1-re megnyert találkozón.

Csapatunk a leggyakrabban az alábbi összeállításban lépett pályára: Mészáros Ferenc - Török Péter, Hegedűs Béla, Komjáti András, Kántor Mihály - Gass István, Müller Sándor, Zombori Sándor - Kovács István, Izsó Ignác, Várady Béla. Az együttes vezetőedzője stadionunk névadója, Illovszky Rudolf volt.

Komjáti András, Gass István, Müller Sándor, Zombori Sándor és Várady Béla mind a 34 bajnoki fordulóban pályára lépett csapatunkban.