53 éve csehszlovák csapat ellen nyertünk a KK döntőjében

2023-06-20 09:47
Együttesünk a visszavágón három góllal legyőzte a TJ Internacionál Bratislavát a Közép-európai Kupa (KK) döntőjében, ezzel pedig ötödször hódította el a sorozat trófeáját.

1970. június 20-án a Vasas hazai pályán 15 ezer néző előtt fogadta a címvédő csehszlovák TJ Internacionál Bratislavát (a mai Inter Bratislava elődje). Az alábbi összeállításban léptünk pályára: Mészáros – Fábián, Mészöly, Vidáts, Lakinger, Müller, Menczel, Török Péter, Puskás L., Farkas, Tóth Bálint, a játékvezető az osztrák Paul Schiller volt.

A párharc első felvonását a pozsonyi együttes nyerte 2-1-re és sokáig úgy tűnt, csapatunk nem tudja ledolgozni hátrányát. Különösen nehéz lett a helyzetünk a 43. percben, amikor a vendégek Solin Peter révén megszerezték a vezetést és 0-1-gyel ért véget az első félidő.

A szünetben szerencsére sikerült rendezni a sorokat, a második játékrészben Puskás Lajos a 49. percben egyenlített. Huszonhét perccel később Farkas János góljával már a Vasas vezetett, ez azonban még nem lett volna elég a kupa elhódításához. Fantasztikus hajrával viszont újabb gólokat szereztünk: a 82. percben Müller Sándor, a négy perccel később pedig ismét Farkas vette be a vendégek kapuját, így a végeredmény 4-1 lett a javunkra. Csapatunk 5-3-as összesítéssel nyerte meg KK-t!

Történetünk során összesen hatszor bizonyultunk a legjobbnak ebben a sorozatban, ezzel a Vasas a KK történetének legsikeresebb csapata!