Vasas FC II.: Vasárnap a Dabas otthonába látogatunk

2023-10-20 09:36
Ellenfelünk vezetőedzője, Tóth László jó mérkőzésre számít, a szakember nyolc évig dolgozott a Vasas Kubala Akadémián korosztályos együtteseinknél.

A dabasi klubot 1950-ben alapították, többször változott a neve, hívták egy időben Dabasi Fehér Akác SE-nek, de szerepelt az együttes Dabas-Sári FC és Diego FC Dabas néven is, általában a magyar labdarúgás harmad- vagy negyedosztályában.

Az együttes vezetőedzője, Tóth László 2012 és 2020 között a Vasas Kubala Akadémián dolgozott korosztályos együtteseinknél, az U19-es csapatunkkal kétszer lett bajnok.

- Az edzői pályafutásom nagy részét a Vasasnál töltöttem, a mai napig komoly érzelmek kötnek a klubhoz - mondta a szakember. - Amióta nem Angyalföldön dolgozom, a Győri ETO U19-es csapatával játszottam kétszer a Vasas Kubala Akadémia ellen, illetve felnőtt találkozón a Budafok másodedzőjeként találkoztam a Vasassal. Érzelmileg természetesen más a Vasas ellen készülni, de ennek nem szabad érződnie a napi munkában. Vannak játékosaim, akiknek a Kubala Akadémián indult a pályafutásuk, számukra is különleges élmény a korábbi csapatuk ellen pályára lépni.

Tóth László akadémiánk edzőjeként az alázatot tartotta az egyik legfontosabb tulajdonságnak, amit elvárt a játékosaitól.

- Ez most sem változott, azt várom el a futballistáimtól, hogy szakadjanak meg a pályán, ha mindent beleadnak, akkor nem marad el az eredmény sem. A jelenlegi angyalföldi keretből Farkas Boti volt a játékosom, illetve közvetett módon egy ideig részt vettem Puskás Zsombi képzésében is.

A dabasiak 11 forduló után 6 győzelemmel, 1 döntetlennel, 4 vereséggel, 19 ponttal az ötödik helyen állnak a tabellán, ami felülmúlja az előzetes várakozásokat.

A hivatalos elvárás a biztos bennmaradás velünk szemben, én azt szeretném, ha két-három év alatt felépítenénk egy meghatározó élcsapatot az NB III-ban, ennek eléréséhez elsősorban fiatal játékosokra számítok, akik motiválhatók, éhesek a sikerekre. Jó mérkőzésre számítok, a Vasasnak képzett játékosai vannak.

Csapatunk ebben az évben január 21-én felkészülési mérkőzésen lépett pályára Dabason, melyet 2–1-re megnyert.

A dabasi keretből Csóri Balázs, Csóri László, Józsa Marcell, Kristóf Márk, Mayer Máté és Zsuppán Donát szerepelt korábban korosztályos együtteseinkben.

- MEGKÖZELÍTÉS, PARKOLÁS

Meton-FC Dabas-Wellis Sportpark: 2371 Dabas, Tabáni köz 1.

A Wellis Sportpark az Illovszky-stadiontól - az M5-ös autópályán át - bő egy órányi autóútra helyezkedik el, tömegközlekedéssel kétszeres menetidőre kell számítani.

Vendégszurkolóink a Tabáni köz felől tudnak belépni a létesítménybe. Gépkocsival érkező drukkereink a sporttelepen belül található parkolóban hagyhatják autóikat.

A Wellis Sportpark vendégszektora 150 fő befogadására alkalmas.

Tájékoztatjuk szurkolóinkat, hogy mérkőzéssel kapcsolatos útlezárásokra és korlátozásokra nem kell számítani. Kérjük a drukkereket, hogy időben érkezzenek a stadionhoz, illetve kövessék a rendezők iránymutatásait, tartsák be a vonatkozó pályarendszabályokat, tartózkodjanak a pirotechnikai eszközök használatától! A ruházat és csomagátvizsgálás során a rendőrség és a rendezők körültekintően fognak eljárni a tiltott eszközök bevitelének megakadályozása érdekében.

- JEGYINFORMÁCIÓ ÉS KAPUNYITÁS

A Meton-FC Dabas elleni bajnoki mérkőzésre a teljes árú jegyek darabonként 800 forintba kerülnek, diákok, nyugdíjasok 500 forintért válthatnak belépőt. A pénztárak vasárnap egy órával a találkozó előtt nyitnak, csak készpénzes fizetésre van lehetőség. 

- BÜFÉ

Tájékoztatjuk szurkolóinkat, hogy a találkozó ideje alatt a létesítményben büfé fog üzemelni, ahol kizárólag készpénzzel lehet fizetni.

- KÖZVETÍTÉS

Tájékoztatjuk szurkolóinkat, hogy a vasárnap 13 órakor kezdődő Meton-FC Dabas SE elleni bajnoki mérkőzést a Dabas TV hivatalos YouTube-csatornája élőben közvetíti. A mérkőzésről szöveges tudósítás formájában is jelentkezünk a 24liveblog.com felületén, mely az alábbi linken érhető el: METON-FC DABAS SE - VASAS FC II.  

Fotó: facebook.com/fcdabas.hu