Szíjjas, a száguldó százados

Megannyi felkavaró pillanatot élhettünk át abban az évben. Bekapcsolva az időgépet, s megállítva 1985-ben, sok minden történt akkor, amiről még ma is beszélünk. Azon az április 4-én például a mi dicső néphadseregünk, telis-tele kényszerbakával, megtartotta utolsó, legeslegutolsó díszszemléjét. Soha többé nem vonultak tankok, vontatott ágyúk a Hősök terénél. Aztán május 29-én, a brüsszeli Heysel Stadionban megrendezték minden idők leggyászosabb emlékű BEK-döntőjét, a Liverpool és a Juventus között. A két tábor összecsapásának és a tömeghisztériának a végén 39 halott maradt. Júniusban a monori erdőben már szervezkedett a Kádár-rendszer ellenzéke. De történt még ennél is jobb dolog: megalakult a Guns N’ Roses, valamint zseniális lemezt adott ki a Tears for Fears. És abban az évben rendezték az első Magyarország Szépe versenyt, a gyönyörű Molnár Csilla fiatalon bekövetkezett halála azóta is megérinti az embert.

De számunkra az volt a legfontosabb, hogy 1–0-ra vertük a Honvédot.

A naptárak már szeptembert mutattak, s a kellemes nyár végi időben 25 000 néző gyűlt össze a Népstadionban. A Kispest volt a meccs egyértelmű esélyese, s nem csak azért, mert ők nyerték az előző bajnokságot. Az akkor még piros-fehérben játszó csapat telis-tele volt válogatottakkal. Nagy Anti, Garaba Imi, Gyimesi Laci, Kovács Kálmán, Bodonyi Béla, Dajka Laci és a többiek. A Vasas ugyanakkor épp zuhanórepülésben volt, s a kispadra visszacsábított Illovszky Rudolf sem tudta megígérni, hogy visszatérnek a régi, szép idők.

A hatvanas-hetvenes évek sikerei.

De azon a langyos szeptemberi délutánon győztünk 1–0-ra. Várady Béluska kezdőként lépett pályára, Izsó Náci pedig (még leírni is rossz…) a 86. percben időhúzó csereként kapott szerepet. Rudi bácsi akkor már a Borostyán, Nyúl csatársort favorizálta, a középpályán a technikás Birinyi Pistával – no meg Szíjjártó Pistával.

Szíjjassal, a száguldó századossal.

A szeptemberi Honvéd verésen Szíjjas a tizedik percben vette be Andrusch Józsi hálóját. Fontos gól volt, s emellett a szokásos, hatalmas mezőnymunkával vette ki a részét a győzelemből. Amikor Budafokról szerződtette őt a Vasas, csak remélhettük, hogy a hosszú, göndör hajú, vékonydongájú fiú valódi erősítést jelent.

Bombaigazolás volt!

Piros-kék dresszben 108 mérkőzésen lépett pályára, s ezalatt 13 találatot szerzett. De nem volt olyan meccs, hogy ne futotta volna végig – leginkább sprintben közlekedve – a kilencven percet. Bejátszotta a jobb oldalt, s mi élvezettel néztük, ahogy meghúzza a szélt, ahogy centerez, ahogy harcol a labdákért. De a nagy rohanás közepette is jó helyen volt nála a labda. Akkor, 85’ szeptemberében nemcsak a Honvédot, az Újpestet is legyőztük a Stadionban. Kellemes, szerethető hónap volt az. A lilák elleni 6-3 volt a mi Wembley-nk. Azt írta másnap a sport: „A piros-kékek gyorsan, és eltökélten futballoztak, és a gólszerző neve talán el sem fért volna az eredményjelző táblán, ha a Vasas labdarúgói valamennyi helyzetüket értékesítik. A főszerepet ketten játszották: a száguldó Szíjjártó, és a csillogó Borostyán…”

Esztendő múltán pedig jött az igazi nagy dobás.

A kupagyőzelem!

Az eddigi utolsó Vasas-kupasiker. A Ferencváros elleni gól nélküli finálé végén tizenegyesrúgásokkal diadalmaskodtunk – Csorba Jani vágta be az utolsót, a mindent eldöntőt!

Szíjjas ott ért a csúcsra – már ami angyalföldi pályafutását illeti.

Merthogy 1988-ban Kispestre szerződött, és ott bajnoki címet nyert.

Most, hogy Szíjjártó Pista 65 esztendős lett, talán Kispesten is felköszöntik. De akár így lesz, akár nem, az a hosszú, göndör hajú, rézbőrű fiatal srác mindig is ide tartozik majd – ide, a Vasas családhoz.

Vagy legalábbis szeretnénk ezt hinni.

Isten éltessen Szíjjas – köszönjük azt a gólt a Honvéd ellen!

S azt a hihetetlen futómennyiséget, amelyet még Forrest Gump is megirigyelhetne.