Oenning: Szoros és izgalmas meccsre számítok

2017-08-06 10:28
Az OTP Bank Liga 4. fordulójában az Újpesttel találkozunk. A zárt kapuról, illetve az ellenfélről is kérdeztük Michael Oenning vezetőedzőt.

Újabb mérkőzés a Szusza Ferenc-stadionban, igaz, most vendégként. Mit lehet a mostani mérkőzéstől várni, főleg úgy, hogy nem lesznek szurkolók a stadionban?

- Furcsának találom a zárt kaput. Ez olyan, mintha mi tettünk volna valami rosszat, és emiatt nem lehetnek a mi szurkolóink sem jelen. Ez nem helyes. Át kellene gondolni, hogy végeredményben kit büntetnek ezzel, és mennyire szerencsés ez a jelenlegi szabályozás. A mi szurkolóinkat véleményem szerint be kellett volna engedni, hiszen nem követtek el semmit. Magáról a mérkőzésről elmondható, hogy ismerős a terep mindkét csapat számára, így a finomhangoláson van a hangsúly, apróságok dönthetnek.

Az Újpest három 2-2-es döntetlennel kezdte a bajnokságot.

- Aki látta a meccseiket, az érzékelhette, hogy az Újpest mindhárom mérkőzését megnyerhette volna. Magabiztos játékot mutattak, ahogy a támadásaikat vezetik, az sokszor imponáló. A bekapott gólok pedig jelei lehetnek annak, hogy a védelemben még sérülékenyek. Az Újpestnek nagyon jó csapata van most, elég izgalmas mérkőzésre is számítok, csak sajnos a lelátókról senki se fogja látni.

Az Újpest ellen az utóbbi időben igen szoros mérkőzéseket vívtunk.

- A mostani helyzetben mi számítunk az ismertebb csapatnak abban a tekintetben, hogy nálunk viszonylag kevés változás történt a keretben, egyben tartottuk a csapat magját. Az Újpestnél, annak is köszönhetően, hogy újra igazolhattak, többen – köztük magyar szinten nagyon jó játékosok – is érkeztek. Ahogy említettem, egy szoros és izgalmas mérkőzésre számítok, ahol minden párharcnak nagyobb jelentősége lesz.

Az Újpest-Vasas mérkőzést vasárnap 20 órától rendezik a Szusza-stadionban.