Megtévesztő a Balmazújváros utolsó helyezése

2017-10-21 11:32
Október 21-én, 15:30-kor a sereghajtó Balmazújváros látogat hozzánk a Szusza stadionba, amely eddig mindössze egyszer hagyta el a pályát győztesen: otthon a DVTK-t ütötték ki 4-0-ra.

A Balmaz hét veresége közül hat mindössze egy gólkülönbségű volt,  míg az éllovas Videoton eddigi két meccsükön négy pontot hullajtott el ellenük. Emellett négy döntetlent értek el. Az egyiket éppen egy hete hazai pályán az éllovas Videoton ellen (1-1), ami mindenképpen figyelemre méltó eredmény. Pontosztozkodással zártak a Mezőkövesd otthonában (1-1), Kispesten (2-2), és az első fordulóban szintén a fehérváriak ellen, Felcsúton (1-1).

Hét vereségük közül egyiken sem „tömték ki” őket ellenfeleik. Négy alkalommal kapituláltak 1-0-ra. A legnagyobb arányú vereségüket a Haladástól szenvedték el Sopronban, 3-1-re.

A 2. fordulóban, július 23-án, csapatunktól is mindössze 1-0-ra veszítettek, hazai pályán, Remili 5. percben szerzett góljával.

A Puskás Akadémiától idegenben 2-1-re, az Újpesttől hazai pályán 1-0-ra, a Debrecentől szintén Balmazújvárosban 1-0-ra, a Pakstól idegenben 1-0-ra. Két hete a Ferencváros ellen veszítettek 3-2-re, úgy, hogy már 2-0-ra vezettek.

Házi góllöv listájukat a grúz Arabuli Bachana vezeti négy góllal, őt magyar állampolgárságot nemrég megkapó Andric Nemanja és Vajda Sándor  követi három találattal.

Július 23-án a Balmazújváros - Vasas (0-1) mérkőzésen így állt fel ellenfelünk:
Horváth L. - Habovda, Tamás, Rus, Uzoma - Vajda, Sigér, Haris, Zsiga (Arabuli, 61.) - Kovács Á. (Fekete, 71.), Andric (Belényesi, 86.)

Az október 14-i Videoton elleni 1-1-re végződött bajnokin, ebben az összeállításban játszott a Balmaz Kamilla:

Pogacsics - Habovda (Zsiga, 70.), Tamás, Rus, Póti, Uzoma - Vajda, Sigér, Haris - Arabuli (Maisuradze, 72.), Andric (Rácz, 86.)

(Mint látható, tízen a múlt héten is pályára léptek az ellenünk játszók közül.)