Később játszunk az Újpesttel

2017-08-04 15:10
A kánikula miatt több mérkőzés időpontja is megváltozott az OTP Bank Liga 4. fordulójában.

Az óriási hőség miatt, szombaton a Paks-Haladás, valamint vasárnap a Mezőkövesd - Videoton és az Újpest-Vasas találkozót is később rendezik. Miután ezeket a mérkőzéseket az MTVA nem jelölte ki élő közvetítésre, így – a jogtulajdonos televízió hozzájárulásával – annak érdekében, hogy a csapatok kedvezőbb feltételek és körülmények között játszhassanak az MLSZ hozzájárult ahhoz, hogy a fenti bajnoki mérkőzések a későbbi időpontban kezdődjenek, vagyis 18 óra helyett 20 órakor – írja az mlsz.hu.

Az M4 Sport tájékoztatása szerint ez azt is jelenti, hogy a televízió önhibáján kívül nem tudja sugározni ezen mérkőzések összefoglalóját a megszokott vasárnap esti időpontban, a Góóól című műsorban.

Mint ismert, az Újpest elleni találkozónkat zárt kapuk mögött rendezik az Újpest büntetése miatt, ami azt jelenti, hogy egyik csapat szurkolói sem lehetnek jelen a Szusza stadionban.