Hivatalos: Zárt kapus lesz az Újpest elleni idegenbeli meccsünk

2017-08-01 14:49
Mégiscsak zárt kapuk mögött rendezik meg az augusztus 6-i Újpest-Vasas bajnoki mérkőzést, miután az Újpest FC július 31-én lemondott az MLSZ Fegyelmi Bizottságának (FEB) július 25-i döntése elleni fellebbezési jogáról, így az jogerőre emelkedett – tájékoztatott az MLSZ sajtóosztálya, a FEB keddi határozatáról.

Mint ismert, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) FEB egy hete kedden, 600 ezer forintos pénzbüntetés megfizetésére kötelezte az Újpest FC-t, másrészt elrendelte, hogy következő NB I-es meccsét nézők nélkül, zárt kapuk mögött rendezze meg.

Ezt azzal indokolta az MLSZ FEB, hogy a július 23-i, vasárnapi Újpest-Ferencváros rangadón (2-2) a házigazda klub megsértette a mérkőzésrendezéssel kapcsolatos szabályzati előírásokat, szurkolói pedig jelentős mennyiségű pirotechnikai eszközt használtak, több alkalommal is "huhogtak" az ellenfél színes bőrű játékosának labdaérintésénél, valamint szidalmazták az ellenfelet.
 
A mai, augusztus 1-jei MLSZ FEB döntés azért is érzékenyen érinti a szurkolókat, mert július 26-án, szerdán, az MLSZ sajtóosztálya még azt közölte, hogy nagy valószínűséggel az MLSZ FEB-nek Újpest FC-t elmarasztaló döntése a következő hazai mérkőzés zárt kapussá tételéről még nem érinti az augusztus 6-i Újpest-Vasas bajnokit.

Ezt akkor azzal magyarázta az MLSZ sajtóosztálya, hogy a 25-i MLSZ FEB határozatot, 27-én postázza ki az MLSZ az Újpest FC részére, amely azt legkorábban várhatóan 28-án kapja kézhez. Az MLSZ idevonatkozó szabályzata szerint azonban a megbüntetett klubnak 15 nap áll rendelkezésére, hogy fellebbezzen a határozat ellen. Ha az Újpest FC élt volna ezzel a jogával, akkor azt augusztus 11-ig megtehette volna. Így mivel az Újpest-Vasas találkozó augusztus 6-án játsszák le, arra még nem vonatkozhatott volna a zárt kapus büntetés, hiszen akkor még nem emelkedett jogerőre az Újpest FC-t elmarasztaló határozat. 

Ezt a gondolatmenetet húzta át az Újpest FC azon döntése, hogy július 31-én jelezte az MLSZ FEB felé, hogy elállt fellebbezési jogától, így a július 25-i, őket elmarasztaló MLSZ FEB döntés jogerőre emelkedett. Ennek alapján, a soron következő hazai meccs, az augusztus 6-i az Újpest-Vasas találkozó, amelyet nézők nélkül rendezhetnek meg. 

Az MLSZ sajtóosztálya hangsúlyozta, hogy az Újpest FC e döntése teljesen szokatlan az elmúlt évtizedek klub gyakorlatától.

A Vasas FC egy ezzel összefüggő kérdésére, miszerint egy 2017. június 27-i UEFA szabály szerint a zárt kapuval sújtott csapat ellenfelének vétlen szurkolói közül 200-at engedélyeznek a nézőtéren helyet foglalni, és ez érvényes lehet-e az MLSZ által szervezett bajnoki mérkőzésekre is, az MLSZ jelezte: a hatályos Fegyelmi Szabályzat ezt a kitételt nem tartalmazza, így erre nincsen lehetőség.