Fektesd le őket a fűbe, Zoli!

Olykor megnézem azt a szólót. Legalább olyan virtuóz, mint ahogy Ara Malikian megszólaltatja a hegedűt, ahogy Philip Glass zongorázik, s ahogy Jimmy Page kezeli a gitárt. Finom, utánozhatatlan szóló az – afféle mennyei muzsika a Vasas-léleknek. Megnézem az utánozhatatlan cselsorozatodat, mert helyrebillent, önbizalommal tölt el, és jókedvű leszek tőle, mintha csak egy U2 koncertfilmet néznék. Megnézem, mert te, Zoli, s persze a többiek ott melletted visszaadják nekem a Vasast.

Az igazi Vasast. Egy ilyen budafoki kínlódás után a tanácstalan játékot, az alibi passzokat, a hátul gurigázást, a céltalan előre íveléseket, és az ötlettelenséget látva, valóságos felüdülés visszapörgetni a Vasas filmet, és megállítani mondjuk 1998. április 4-én.

Akkor is volt felvonulás!

„Felszabadulásunk ünnepét” székesfehérvári sétával tette emlékezetessé az angyalföldi tábor, és az a nap miattad lett felejthetetlen, Zoli.

Mintha az isteni Diegot láttuk volna a Sóstói Stadionban, ahogy végigviszi a lasztit a riadt angolok között. Te ugyanezt megcsináltad, és szép sorban kicselezted a Vidi játékosait. Mi meg ott a lelátón azt üvöltöttük: fektesd le őket Zolikám, hadd érezzék a fehérvári fű bódító hatását!

Szerettük azt a csapatot.

Szerettük a kilencvenes évek hullámvasutazását, mert elfogadtuk, hogy szűkösek a lehetőségeink. Hogy leginkább olyan labdarúgókkal erősíthetünk, akik leszállóágba kerültek, akikről máshol már lemondtak. Nálunk aztán megújultak! Fischer Pali, Jován Robi, Máriási Zsolt, Farkasházy László, Hámori Feri…

S mindenekelőtt te, Váczi Zoli!

Igaz, akkor egy kiváló pedagógiai érzékkel megáldott edző, Gellei Imre ült a kispadon, akit tiszteltek a játékosok, s akinek a fejében volt néhány remek taktikai elképzelés. S persze remekül cserélt.

Mindig beküldte a 13-ast!

És mi vártuk, hogy pályára lépj Zoli, aztán kicselezd őket, és gólt szerezz. 122 meccs piros-kékben, ezalatt 38 találat. Egyik szebb volt, mint a másik. Kórusban kiabáltuk a neved, amikor vezetett az ellenfél, és te ott ücsörögtél a kispadon bevetésre várva. Közben talán azt énekelted Charlie után szabadon, hogy Jég dupla whiskeyvel, majd pályára léptél, és úgy, de úgy küzdöttél, játszottál, hajtottál, mint akinek az élete múlott a sikeren. Szeretted a Vasast – s tudom, hogy szereted a mai napig. Olykor hangos, haragos véleményt formálsz a jelenről, és én megértelek. Nem könnyű elfogadni, megszokni a másodosztályt, a ti időtökben ez elképzelhetetlen volt. Nem könnyű higgadtnak maradni, a televíziót nem összetörni, mondjuk egy ilyen budafoki meccs után, a sokadik elszalasztott lehetőséget követően. De ilyenkor segít a múltidézés, az a televíziós felvétel arról a szólóról, amelyet bemutattál Sóstó megédesített hangulatában.

58 éves lettél, lassan araszolsz ki a kamaszkorból, és elmondhatod magadról a hátrahagyott esztendők után, hogy kétszer szerepeltél a válogatottban, bronzérmet nyertél a Vasassal, és nem hivatalosan Angyalföld díszpolgára lettél. Tisztelnek Békéscsabán, a mai napig rajonganak érted a XIII. kerületben, és ha azt kérdeznék az egyre elkeseredettebb Vasas-drukkerektől, ki az, aki képes lehet vezéregyéniséggé válni, győzelmet eldönteni mondjuk a legközelebbi Pécs elleni meccsen, aligha gondolkodnának a válaszon.

Természetesen Váczi Zoli!

Még így 58 évesen is, strandpapucsban, Vasas-címeres fürdőköpenyben.

Fotó: Nemzeti Sport / Török Attila