A félig teli Kancsó

"Azért jó lenne ide egy új középhátvéd!"  – Illovszky Rudolf gondolhatta így, miközben a fejében szép lassan már kezdett összeállni az újra bajnokesélyes Vasas. Rudi bácsi Baróti Lajos távozása után, 1974-ben tért vissza imádott csapatához, a Vasashoz. Hároméves tervet dolgozott ki, amelyben előre vetítette, hogy a végén egyértelműen a dobogóért kell küzdenie a piros-kék alakulatnak. Hittünk neki, s persze hittünk benne. Ezt azért fontos kihangsúlyozni, mert a hetvenes évek elején bizony meglehetősen rapszodikusan szerepelt imádott csapatunk. Kupagyőzelem itthon, rangos trófeák elhódítása Spanyolországban, emlékezetes rangadógyőzelmek, ugyanakkor kínos vereségek. S mindennek a tetejébe szenvedés az őszi szezonokban.

"Ne várd a májust"– énekelte Zorán.

De mi nagyon is vártuk… Sőt, már a márciust is. Merthogy az első félév lélekromboló játéka után a tavaszi idény mindig meghozta a változást. Méghozzá a jelentős, földindulásszerű változást. Amikor Kanász József 1975-ben Angyalföldre szerződött, sokan azt gondolták, afféle töltelékembernek jött. Mert hát volt nekünk középhátvédünk, méghozzá mindjárt kettő is! Ráadásul Fábián Tibor, az akkori csapatkapitány, no meg a pályán és azon kívül is bohém Lakinger Lajos egyaránt elmondhatta magáról, hogy válogatott labdarúgó. Ám a jelek szerint egyikükkel sem volt maradéktalanul elégedett Illovszky mester, így aztán a Fáy utcába csábította a VM Egyetértésből a mindössze 21 esztendős Kanász Józsit. Azt a fiatalembert, aki a kora ellenére már nagyon is rutinos hátvédnek számított, mert folyamatosan szerepelt korábban az MTK-ban, majd az Egyetértés csapatában. Emlékszem az első rangadójára, amikor Rudi bácsi a védelem tengelyébe állította. A Honvéddal játszottunk a Stadionban, 1975. szeptember 6-án, 70 000 néző előtt. Kocsis Lajos, a Csikó azon a rangadón (kettős rangadó volt persze) újra csúcsformában futballozott. Hiába volt rajta meglepő súlyfelesleg, kétszer is bevette Tamás Gyula hálóját, és emellett zseniálisan irányított. Kikaptunk 3–1-re. Két héttel később az Újpest ellen ugyancsak 70 000 néző előtt 1–0-s vereséget szenvedtünk, s akkor Kanász Józsi mellett Lakinger és Fábián is a kezdőcsapat tagja lehetett. De az őszi kínlódásainknak még nem volt vége. A Fraditól és az MTK-tól is egyaránt 2–1-es vereséget szenvedtünk.

Rudi bácsi nem volt könnyű helyzetben.

Velünk, szurkolókkal együtt.

De a tavasz megint mindent megváltoztatott. Összeállt, és egyre magabiztosabban muzsikált a Török, Kanász, Komjáti, Kántor hátvédnégyes. Parádés időszak volt az, telis-tele mámorító pillanatokkal, felejthetetlen mérkőzésekkel. A Fáy utcában 4–1-re vertük az MTK-t, majd jött a Népstadion 50 000 nézője előtt a 3–2-es siker a Ferencváros ellen. Megkockáztatom, hogy a magyar futballbajnokságok történetében az itt látott 45 perc ott van minden idők legjobb félidői között. Merthogy a 3–2-es végeredmény már szünet előtt kialakult. Fergeteges iram, tomboló szurkolótáborok, és ellenállhatatlanul futballozó Vasas. Kanász Józsi magabiztosan irányította a védelmet.

De még nem volt vége a tavaszi hadjáratnak: a Honvédot 3–0-ra, az Újpestet 5–4-re múltuk felül. Aki ott volt, aligha felejti. És jött az 1976/77-es szezon, amelynek a végén bajnoki címet ünnepelhettünk. Ősszel Kanász Józsi minden meccsen játszott. Mondani sem kell – az az ősz is fájdalmas rangadóvereségeket hozott. Egyiket a másik után. Talán ennek hatására dönthetett úgy Illovszky Rudolf a téli szünetben, hogy tavaszra újra változtat, és a korábbi ifiválogatott Hegedűs Bélát szerepelteti középhátvédként. Kanász Józsi a kispadról nézte végig ahogy tavasszal szinte mindenkit legyőzünk. Alighanem boldogan vehette át a pályafutását csúcspontját jelentő bajnoki aranyérmet, miközben talán már tudta, hogy el kell hagynia Angyalföldet. Az 1970-ben Palicskó Tibor által felfedezett Kanász Józsi, aki olimpiai válogatott kerettagsággal is büszkélkedhetett, a folytatásban még játszott Salgótarjánban, Zalaegerszegen, és a Honvédban, több mint kétszáz alkalommal szerepelhetett az NB I-ben. Később edzősködött, Hévízen egy csárdát vezetett, majd Kancsó, ahogy sokan becézték, súlyosan megbetegedett. Az utolsó éveit egy idősotthonban, kerekesszékben töltötte. 2019. szeptember 29-én hunyt el, mindössze 65 esztendősen. S hogy milyen fontos volt számára a Vasas, azt tökéletesen bizonyítja: amikor egy újságíró megkérte állítsa össze a saját álomcsapatát, ezt a tizenegyet nevezte meg: Mészáros – Török, Kanász, Vidáts, Kántor – Soós, Nagy A., Péter, Zombori – Kovács "Kokó" Pista, Várady Béluska…

Kanász Józsi, Kancsó ma lenne 70 esztendős.

Nyugodjon békében utolsó bajnokcsapatunk kiváló képességű védője, aki többre, sokkal többre is vihette volna!