A 106. Haladás – Vasas következik

2018-02-27 15:37
Március 3-án, szombaton 17:00 órakor ahhoz a Haladáshoz látogatunk, amelyet az elmúlt két és fél idény összecsapásain kétszer sikerült legyőznünk, viszont idegenben, ez időszak alatt még egyszer sem.

A két csapat eddig 105-ször csapott össze az NB I-ben, amelyből 50 Vasas győzelemmel, 24 Haladás sikerrel, míg 31 pontosztozkodással végződött. A gólkülönbség pedig 187-106 csapatunk javára.

Szombathelyen ez lesz az 54. találkozó. Az eddigi mérkőzések alapján kiegyenlített a statisztika, hiszen 17-17 hazai és vendéggyőzelem mellett 19-szer megosztozkodtak a pontokon a csapatok.

Ha az elmúlt évtized 8 Szombathelyen lejátszott meccsét tekintjük, akkor 5 Haladás siker, és 2 döntetlen mellett, mindössze egyszer - 2009. október 24-én - sikerült győztesen elhagyni a Haladás stadionját, Mészöly Gézával a kispadon, Balogh Zsolt 84. percében szerzett góljával. Érdekesség, hogy annak a győztes csapatnak is tagja volt Remili Mohamed, jelenlegi csapatkapitányunk.  

Az első bajnoki találkozót 1942. szeptember 20-án játszotta a két csapat a vasi fővárosban, amelyen 2-2-es döntetlen született, 3.500 néző előtt.
A legnagyobb különbségű győzelmeket csapatunk aratta. 1943-ban 7-1-re nyertünk a Latorcza utcai pályán, 7.500 néző előtt. Majd szintén ugyanilyen eredmény született 1953-ban, akkor még a Népligetben, amelyet 3.500 szurkoló tekintett meg.
Az eddigi 21 ezres nézőcsúcs 1977. május 21-i Haladás-Vasas 1-4-es mérkőzéshez kötődik, amit az azóta már lebontott Rohonci úti stadionban játszottak le. Az abban az évben bajnokságot nyerő csapatunk, Várady Béla mesterhármasával és Kovács István góljával nyert, míg a Haladás találatát Horváth szerezte.
Az elmúlt 10 évben 15 alkalommal találkozott a két együttes. A mérleg nyelve vasiak felé billen. A mi szempontunkból, 4 győzelem, 6 vereség, 5 döntetlen és 12-18-as gólkülönbség.

A 2015-ös első osztályba kerülésünk óta eltelt 2 és fél évben a 7 egymás elleni találkozó is Haladás fölényt mutat. Háromszor a szombathelyiek, kétszer mi nyertünk, míg két alkalommal nem bírtak egymással a felek.

2015. szeptember 26-án még a Rohonci utcai régi stadionban 1-1-re végződött a találkozó. Akkor Gaál Bálint (még zöld-fehér mezben) 52. percben szerzett találatát Kenesei Krisztián egyenlítette ki a Pavlovval szemben elkövetett szabálytalanság miatt megítélt büntetőből, az utolsó pillanatokban.

Majd 2016. február 20-án értékes 1-0-s győzelmet arattunk Ferenczi találatával az Illovszky stadionban, akit miután a 79. percben pályára lépett, 2 perc múlva lerántották a 16-oson belül. És ha már kiharcolta a 11-est, akkor a megismételt büntetőt, a jó felé vetődő Király keze felett a bal alsó sarokba helyezte.

Majd következett egy balszerencsés 2-1-es vereség 2016. április 6-án, már Sopronban. Német idegenlégiósunk, Müller szemfüles félpályás ívelésével a 32. percben még mi vezettünk, ám Németh Márió (56.) és Gaál Bálint (64.) találatával fordított és nyert a hazai csapat.
2016. szeptember 17-én Sopronban Iszlai 62. percben szerzett fejes góljával 1-0-s vereséget szenvedtünk. 2017.  március 16-án a Szusza stadionban 3-2-re nyert a Haladás. Williams (25.’) gólját, még Ristevski (47.’) egalizálta, majd Kovács (51.’) ismét a vasiaknak szerzett vezetést. Williams második találatára (70.’) már csak Saglik tudott válaszolni (84.’).

2017. május 13-án Sopronban 2-2-es döntetlen született. Burmeister (36.’) nekünk szerzett vezetést, amit Iszlai (49.’) büntetőből egyenlített, majd Gaál (72.’) ismét csapatunkat juttatta előnyhöz, ám Schimmer a végén (89.’) meghiúsította győzelmi álmunkat.

Legutóbb a múlt év október 17-én a Szusza stadionban Gaál Bálint 28. percben szerzett góljával nyertünk 1-0-ra. Ezzel az eredménnyel most is megelégednénk. Fájdalom, hogy Haladás „specialistánk”, a szombathelyi születésű Gaál Bálint, hosszú ideje tartó, makacs achillesz-ín sérülése miatt nem léphet pályára.