Vasas - Nyíregyháza

2019. március 03. 16:00

Játékvezetők: Pillók Ádám (Buzás Balázs, Király Zsolt)
Helyszín: Szusza Ferenc Stadion
12 fok, kellemes idő, de borult az ég. Csapatunk piros-kékben, a vendégek fehérben fognak játszani

0'
Sok szeretettel köszöntjük kedves szurkolóinkat a Vasas-Nyíregyháza Merkantil Bank Liga-mérkőzés élő, szöveges közvetítésén! Negyed óra múlva kezdünk.
0'
A két csapatkapitány, Balajti Ádám és Fodor Ferenc a játékvezető elé járult. Mi fogjuk kezdeni a mérkőzést.
1'
Elkezdődött a mérkőzés. Hajrá, Vasas!
3'
Király kapott szép labdát Murkától, amivel beküzdötte magát a tizenhatoson belülre, de a védők jól zárták a szögeket, így nem jutott helyzethez
13'
Lakatos passzolt a bal szélen Hajdúnak, aki az alapvonalnál beadta a labdát az ötméteres elé, de Jova lehúzta a játékszert
17'
Hajdú lőhetett szabadrúgást a tizenhatos előtt kb. három méterrel, de a labda a sorfalról vágódott le. A kontrából a vendégek nem tudtak helyzetet kialakítani.
19'
Nyíregyházi támadás, középen indultak el a kapunk felé, de Bősz nagy lélekjelenlétet mutatva rohant a labdához, amit el is ért és kirúgta a veszélyzónából
20'
Vezet a Nyíregyháza. Két jobboldali nyíregyházi szöglet, mindkettőt Gulyás lőtte, az elsőt még ki tudtuk védekezni, a másodikat viszont Hornyák Marcell befejelte. 0-1...
22'
Gyurján szaladt el a bal szélen, a beadása a kapunk elé vágódott, de a vonal előtt Tóth Bence mentett.
23'
Murka adta be a labdát jobbról Királynak, aki fordulatból lőtt a kapura, de a kicsit lecsúszott labda pont középre ment, így azt Jova meg tudta fogni.
29'
Lakatos lőtt a kapura úgy huszonnyolc méterről, amit Jova a léc alól csapott az alapvonalon túlra
31'
GÓÓÓÓÓL!!! KOVÁCS MILÁN!!! Király passzolt vissza egy labdát Balajtinak, aki átívelte a labdát a bal szél irányába Kovács Milánnak, aki a bal alsóba küldte a labdát. 1-1!
32'
Ez volt saját nevelésű játékosunk első gólja tétmérkőzésen a felnőtt csapatban.
33'
Murka küldött egy lövést a kapu irányába, de Jova estében megfogta a labdát a jobb kapufánál.
34'
Kártiknak adták be a balszélről a labdát, de a fejesét Bősz magabiztosan védte
36'
Polényi Gábor kapta meg a mérkőzés első sárga lapját, buktatásért
39'
Hornyák került megint helyzetbe, de Tóth Bence szépen mentett.
40'
Gyurján Bence kapott sárga lapot, buktatásért.
42'
Szivacski ért el egy alapvonal felé guruló labdát egy sprint után, de a kapu felé tartó lövését Jova fogta.
43'
Király mutatott be egy szép sprintet a térfelünktől az ellenfél tizenhatosa előtti részig, de sajnos nem tudta jól meglőni a labdát, így Jova lett a labda végállomása.
45'
Félidőt fújt a játékvezető, egy élénk negyvenöt percen vagyunk túl. Negyedóra múlva folytatjuk.
46'
Elkezdődött a második félidő. Csapatunk egy cserét hajtott végre: Szivacski Donát helyett Szatmári Lóránd érkezett a pályára.
48'
Szöglet, amit az előre futó Murkának passzoltak, aki egyből a kapura lőtt, de a labda a léc felett ment el
49'
Tüzelünk a kapura, Király és Balajti is megcélozta Jova kapuját, utóbbi lövését védte szögletre, lábbal
51'
Balajti passzolta a bal szélen érkező Lakatosnak a labdát, aki megcélozta a nyíregyháziak kapuját, de a hálóőr lehúzta a játékszert.
52'
Csere a vendégeknél: Tóth Ádám helyett Végső Előd a pályán
53'
Kártik futott el a jobb szélen, az alapvonalhoz közeli beadását Szilágyi vágta ki
54'
Borbély Bálint is bővíti a mai meccsen sárga lapot kapók listáját
63'
Polényi lőtt szabadrúgást a tizenhatos bal sarkához közel, de a labda a magasan a léc felett szállt el
64'
Újabb cserét hajt végre a Nyíregyháza: Gulyás Máté helyett Rokszin Ádám a pályán.
65'
GÓÓÓÓÓL!!!! BALAJTI!!! Csapatkapitányunkat szöktették egy szép mozdulattal, aki háborítatlanul mehetett Jova irányába, majd hidegvérűen a bal alsóba gurította a labdát. 2-1!
67'
Úgy tűnik, mintha Királyt buktatták volna a tizenhatoson belül, de Pillók Ádám játékvezető nem ítélte büntetőgyanúsnak a szituációt
70'
Sárga lapot kapott Szilágyi Zoltán, szintén buktatásért. Ezzel védőnk megkapta ötödik ilyen színű kártyáját a szezonban, így ki kell hagynia a Kaposvár elleni találkozót.
72'
GÓÓÓÓL!!! LAKATOS!!! A télen igazolt védőnk kapott egy szép passzt Hajdútól, aki Jova mellett elgurította a labdát a bal alsó sarokba. 3-1!
74'
Király Botond célozhatta most meg Jova kapuját, de a kapus helyén volt, majd Balajti a másik oldalon, amit Jova pöckölt szögletre. A szögletet nem tudtuk kihasználni
75'
Kihasználjuk második cserénket: Hajdú Ádám helyett Birtalan Botond érkezett a pályára.
77'
GÓÓÓÓÓL!!!! KIRÁLY!!! Balajti indította parádésan Királyt, aki nem zavartatva magát a vele futó nyíregyházi védőtől, a kapu felé futott és bepasszolta a labdát a gólvonal mögé. 4-1!
79'
GÓÓÓÓL!!! SZATMÁRI!!! Potyognak a gólok a mérkőzésen. Most Szatmári Lóránd volt soron, aki egy kispályás focira emlékeztető megoldással csavarta be a rövid sarokba a labdát. 5-1!
80'
Mindkét csapat kihasználta utolsó cseréjét: a vendégeknél Forró Gyula helyett Nagy József, nálunk Király Botond helyett Rétyi Róbert érkezett a pályára.
83'
Birtalant indította középen, ki más, mint Balajti. Csatárunk lehagyva a védőit a kapu elé futott és gurítása centiméterekkel ment el a hosszú sarok mellett.
88'
Az utóbbi perceket a felszabadult játék jellemzi, amibe kisebb szabálytalanságok is vegyülnek.
90'
Gaál Ákos tartalék játékvezető két perc hosszabbítást jelzett.
92'
A játékvezető lefújta a mérkőzést. Kiváló játékkal nyertünk, a végeredmény: 5-1. Szép volt, fiúk!