Kazincbarcika - Vasas

2018. november 04. 13:30

Játékvezetők: Oláh Gábor (Farkas Balázs, Baghy Csaba)
Helyszín: Putnok
20 fok, tiszta idő, szélcsend, szokatlanul kellemes és kiváló futballidő november elejére

0'
Mintegy száz szurkolónk kísérte el a csapatot, az első "Hajrá, Vasas!"-felkiáltásokat a bemelegítés során hallani lehetett
0'
Szokatlan, már-már kora nyári idő köszöntött ránk Putnokon, a Várady Béla Sportközponton, így kiváló futballidőben játszhat a két csapat
0'
Sok szeretettel köszöntjük kedves szurkolóinkat a Kazincbarcika-Vasas bajnoki mérkőzés élő, szöveges közvetítésén!
1'
Elhangzott a kezdő sípszó, az első labdaérintés a csapatunké
2'
A csapatkapitányi karszalagot csapatunknál Ádám Martin hordja, mivel Vaskó Tamás eltiltását tölti.
3'
Szilágyi Zoltánt kellett ápolni, miután a vállára esett egy fejelés után, de folytatni tudja a mérkőzést
3'
Vezet a Kazincbarcika, egy jobboldali megindulás után Kanalos vágta a bal alsó sarokba a labdát. 1-0...
5'
Tóth László indult meg a bal szélről a jobb felé, kicsit kisodródva lőtt kapura, de a labda elszállt a bal kapufa mellett.
7'
Most Kiss Bence volt soron, de ő meg fölé lőtte a labdát
9'
Ádám Martin lőhetett szabadrúgást, az ívelten érkező labda a fejes lehetősége előtt a kapus kezében landolt
13'
Ádám Martin lőhetett ismét szabadrúgást, ami a sorfal mellett elszállt, de a kapus leért és megfogta a labdát
14'
Kanalos lőtt úgy húsz méterről a kapura, a bal felső sarok felé tartó labdába Bese bele tudott érni. Óriási védés!
16'
Egy szögletkombináció után Bévárdi lőhetett rá a kapura, de a labda a léc felett repült el
17'
Tóth László futott el a bal szélen, de a Lukács felé tartó beadását Kelemen tudta hatástalanítani
20'
Toma szerzett labdát, amivel befutott a jobbszélről a tizenhatoson belülre, ahol Szokol buktatta. Büntető ítél a játékvezető.
21'
KIVÉDVE!!! Lukács lőhette a büntetőt, de Bese még ujjheggyel hozzáért és a bal kapufára irányította a labdát, ami onnan kipattant a mezőnybe
23'
GÓÓÓÓL!!! BÉVÁRDI!!! Egy labdavesztés után indították Bévárdit, aki a térfél közepéről sprintelve érte utol a labdát, majd úgy tizenöt méterről kilőtte a jobb felsőt. 1-1!
29'
Talabér szerzett tanárian labdát, de a passza túl erősre sikeredett, így az alapvonal felé tartó Birtalanhoz került a labda, aki éles szögből lőtt, ami Somodi kezében landolt
32'
Kettős csere a csapatunknál: Szokol Zsolt helyett Balajti Ádám, valamint Talabér Attila helyett Szatmári Lóránd a pályán
34'
Kiss Bence lőhetett kapura, a bal felsőbe tartó lövése a kapufáról pattant ki
35'
Sárga lapot kapott Oltean, buktatásért
37'
Egy szabadrúgásunk után, kisebb flipperezést követően Ádám Martinhoz került a labda, de Fótyik fejelte ki a labdát a kapujuk elől
38'
A barcikai kirúgás után megindulhattak a hazaiak, de Kovács Milán a tizenhatos sarkánál résen volt
39'
Sárga lapot kapott buktatás miatt Kelemen Dávid
40'
Előbb Tóth László lőtte egy szabadrúgás után a kapu fölé a labdát, majd Lukács Raymund lőhetett rá a kapunkra, de Bese védeni tudott
41'
Kanalos Tony kapott sárga lapot, miután buktatta Hinorát
45'
Egy perc hosszabbítást jelzett a tartalék játékvezető, amin nem történt semmi, majd lefújta az első félidőt a bíró.
46'
Elkezdődött a második félidő, egyik csapat sem cserélt
51'
Egy bedobást követően jutott Bévárdihoz a labda, aki emelt egyet rajta, de sajnos a hálóra esett
53'
Ismét vezet a Kazincbarcika. Egy szabadrúgást követően, ami a felső lécről pattant ki a mezőnybe, majd fejeltük ki, az ott álló Lukácshoz került labda, aki közelről a kapuba passzolta a labdát. 2-1...
54'
Ádám Martin kapott sárga kapott buktatásért
55'
Szatmári lőhetett szögletet, ami veszélyesen közel került a hazaiak kapujához, de a vonal előtt kirúgták a mezőnybe
56'
Sárga lapot kapott Toma György, szintén buktatásért
59'
Tóth László futott el a bal szélen, majd egy oldalváltás után lőhetett közelről, de egy védőnkről kipattant, a szögletet pedig fölé fejelték
60'
Tóth Lászlónak adódott lehetősége a beadásra, amit ki is használt, de Kanalos nem találta el jól a labdát. Kirúgás csapatunknak
63'
Csere a hazaiaknál: Gábor Lukács érkezik Kanalos Tony helyére
66'
Szilágyi Zoltán kapott sárga lapot buktatásért
67'
Bese Balázs is "besárgult", miután játékon kívül összeütközött az egyik hazai támadóval
68'
Az "ütközés" másik résztvevője, Lukács Raymund is megkapta sárga lapját
69'
Kihasználjuk utolsó cserénket: Király Botond érkezik Birtalan Botond helyére
74'
Kovács Milán labdaszerzését követően Király passzolt Ádám Martinnak, aki kapásból külsővel a kapura célzott, de lövését Somodi védeni tudta
76'
Egy barcikai szögletnél Tóth László jutott lehetőséghez, de nagyon rosszul ért bele a labdába, így az szerencsére a kapuval párhuzamosan szállt el
77'
Balajti jutott helyzethez, bal lábbal lőhetett rá úgy tizenhét méterről a kapura, ami úgy egy méterrel a jobb kapufa mellett ment el
78'
Újabb csere a hazaiaknál: Lukács Raymund helyett Kovács Olivér érkezik a pályára
79'
Hajdú Ádám kapott sárga lapot visszarántásért
80'
Tóth László indulhatott meg de kisodródott a bal kapufánál az alapvonalra, éles szögből célzott a kapura, de Kelemen időben fejelte ki a labdát
81'
Újabb barcikai helyzet, most Oltean fejelhetett, ami nem sokkal ment mellé
82'
Kovács Milán szép csele után Hajdú Ádámhoz passzolt, onnan Balajti Ádám volt a labda útja, aki a kapura célzott a bal hosszúba, de a játékszer nem sokkal ment mellé
83'
Kihasználta utolsó cseréjét a Barcika: Toma György helyére Szabó Lukas érkezett
86'
Barcikai megindulásból ismét helyzet alakult ki, de Hinora menteni tudott
88'
Szatmári lőhetett szögletet, amiből Kelemen fejelni tudott, de a felső lécről pattant ki
90'
Öt perc hosszabbítást jelzett a tartalék játékvezető a mérkőzés végén
91'
Sárga lapot kapott Heil Valter, miután buktatta Ádám Martint
92'
Hinora Kristóf is "besárgult", miután taktikai szabálytalanságot vétett
94'
Fótyik lőhetett szabadrúgást a tizenhatostól két-három méterről, ívelt labdáját Bese ki tudta nappal szemben bokszolni
95'
Király Botond indult meg, passza megpattant a játékvezetőn, de így is saját játékoshoz került, a passzsor végén Balajti állt, de mielőtt rálőhette volna a labdát, Somodi elérte a labdát.
96'
Vége mérkőzésnek, a Kazincbarcika 2-1-es eredménnyel megverte csapatunkat