U21-es edzőtáborban a Vasas fiataljai
Hidi M Sándorral, Kovács Milánnal és Tóth Bencével a keretben Gera Zoltán hétfőn egy, kedden két edzést tartott az U21-es válogatottnak Telkiben, majd szerdán edzőmérkőzéssel zárult az összetartás.
A jövőre esedékes U21-es Európa-bajnokságon - Szlovénia mellett - rendezőként pályára fog lépni Gera Zoltán vezetésével a magyar csapat is, a további 14 hely megszerzéséért pedig már zajlanak a selejtezők.
"Kijelenthető, hogy a jövő szupersztárjai lépnek majd pályára a tornán. Egész biztos, hogy a kontinenstornán játszó labdarúgók közül jó néhányan pár év múlva az európai labdarúgás elitjéhez tartoznak majd." - fogalmaz a szövetség honlapja, melynek az U21-es válogatott trénere, Gera Zoltán is összegezte az edzőtábor tapasztalatait:
– Örülök, hogy új játékosokat, köztük néhány fiatalabb labdarúgót is meg tudtunk nézni, ráadásul a három nap alatt többen közülük bizonyították, hogy érdemes számolni velük a jövőben. Hosszabb ideje nem találkoztunk a keret tagjaival, ezért hasznos volt, hogy felfrissíthettük a korábban gyakorolt taktikai elemeket, és kicsit rákészülhettünk az idei első nemzetközi mérkőzéseinkre, a finnek és az oroszok elleni összecsapásokra.
Az U21-es válogatott márciusban - Spanyolországban - két alkalommal is pályára lép felkészülési mérkőzésen: 26-án a finnekkel, március 30-án pedig az oroszokkal méri össze tudását. A program előtt azonban a szakmai stáb háromnapos edzőtábort vezényelt le Telkiben, ahol a bő keretből ezúttal többen hiányoztak. Jelen voltak viszont olyan 2001-es születésű labdarúgók, akik ősszel még az U19-es válogatottban szerepeltek, köztük a Vasas FC télen érkezett tehetsége, Hidi M Sándor.
A selejtezők befejezését követően 2020 novemberében sorsolják ki a csoportokat, az U21-es torna döntőjére pedig 2021. június 26-án, Székesfehérváron kerül sor.
Az U21-es válogatott kerete:
Kapusok:
Varga Ádám (Duna-Aszfalt)
Hutvágner Gergely (Siófok)
Védők:
Varjas Zoltán (Komárno)
Kovács Krisztián (Győri ETO)
Szűcs Kornél (DVTK)
Tóth Bence (Vasas)
Gergényi Bence (FC Lendva)
Huszti András (Puskás Akadémia)
Középpályások:
Csonka András (Ferencváros)
Hidi Sándor (Vasas)
Kovács Milán (Vasas)
Nyári Patrik (Fehérvár FC)
Szánthó Regő (Ferencváros)
Kovácsréti Márk (Kisvárda)
Támadók:
Skribek Alen (Budafok)
Szabó Levente (Fehérvár FC)
Kiss Tamás (DVTK)
Szabó Máté (Budafok)
Tóth-Gábor Kristóf (Haladás
fotó: mlsz.hu