Reszkessetek betörők!

A december és a futball közel sem alkotott olyan párost, mint Stan és Pan, vagy mint Oszi és Dezső. Megcsípni csak ritkán lehetett a karácsony előtti őrületben egy-egy izgalmasabb mérkőzést. Ennek két oka volt: egyrészt élcsapataink, s persze a válogatott rendszerint vadludak módjára messzire repült, és meg sem állt Dél-Amerikáig. Másrészt akkoriban a tél nem álruhás királyfinak öltözött – hanem valóban télnek. Márpedig nagy hóban, dermesztő hidegben pályára lépni nem épp közönségszórakoztató program. De például 1969. december 7-én nem az időjárás miatt voltak kirívóan kevesen az NB I utolsó fordulójának a mérkőzésein. Még „jöttek a csehszlovákok”, a sokkhatás nem múlt a néhány nappal korábban Marseilleben lejátszott, 4-1-es vereséggel zárult világbajnoki pótselejtező után. Így fordulhatott elő, hogy a Komló-Eger összecsapást hatszázan, az Egyetértés győri vagongyári pályáján rendezett vendégjátékát nyolcszázan nézték. De a fővárosban sem voltak lelkesebbek az emberek: ezer didergő szurkoló nézte a Dózsa-Csepelt, és ugyanennyien zarándokoltak ki a Népstadionba, minden idők negatív nézőcsúcsát felállítva a Fradi-Honvédon. Miközben a Kispestiek 5-2-re verték a Ferencvárost, a Vasas Salgótarjánban aratott kínkeserves 1-0-s győzelmet Vidáts Csaba 88. percben szerzett góljával. A tarjáni pálya lelátóján kétezren dacoltak a mínuszokkal. 

De nem volt mindig ennyire lehangoló a helyzet. 

Már ami a futballhangulatot és az időjárást illeti. Mert például 1954. decemberében Szombathelyen plusz 15 Celsius fokot mértek, s Budapestet is kora tavaszias hangulat lengte be. Így aztán karácsony másnapján 25 000 néző zsúfolódott össze a Megyeri úti stadionban, hogy kettősmeccsen szórakozzon. Az Újpest, amely egy héttel korábban 5-4-re verte a nagy Honvédot, magabiztosan várta a Vasast a hómentes időszakban: legalább gól legyen, sok gól! Ez volt a lilák vágya, igaz, nem ilyen elosztásban. Mert a mi angyalföldi csapatunk 3-1-re nyert lazán, könnyedén, helyenként klasszis játékkal. Aztán a második meccsként meghirdetett Vasas Izzó-Salgótarján találkozóra alaposan megritkult a lelátó. Decemberben ritkán rendeztek a folytatásban bajnoki mérkőzést idehaza. Ám a sors, vagy inkább a sorsolás olykor különleges kupacsemegét tartogatott afféle karácsonyi ajándékként a drukkereknek. A Vasas tábor például ’66-ban megkapta az olasz Intert, 75-ben pedig a Barcelonát. A milánói kék-feketéket 80, Katalónia büszkeségeit 40 ezren várták a zimankós decemberi estén. A Vasas mindkét meccset elveszítette, ám a világklasszisokkal teletűzdelt ellenfelekkel szembeni vereségekért aligha kellett szégyenkeznie. 

Ma mit nem adnánk egy 2-0-s és egy 1-0-s zakóért ellenük…

Imádott piros-kék csapatunk fénykorában persze nem a pesti fagyban léptek pályára a fiúk, hanem a napsütötte, meleg tájakon. 1962 decemberében egészen hihetetlen módon hat hetes túrára indult a Vasas. Sem a karácsonyt, sem a szilvesztert nem a családjukkal töltötték a fiúk, hanem például Costa Ricában. És hogy milyen rangja és hírneve volt akkortájt világszerte a Vasasnak, azt tökéletesen bizonyítja, hogy az Alajuelensével játszott mérkőzés kezdőrúgását nem más, mint Costa Rica köztársasági elnöke végezte el. Onnan Mexikóba utazott tovább az angyalföldi nagycirkusz és egy ötös tornán vett részt Guadalajarában, amelynek döntőjét a brazilok egyik büszkeségével, a Palmeirasszal játszotta. A Vasas védelme remekül működött, úgy voltak vele a fiúk, mint Kevin az agyonismételt Reszkessetek betörőkben: a tizenhatosunkon belülre egyetlen csatár sem törhet be! Nos, a brazil sztárcsapat ellen ez csak hellyel-közzel sikerült, és nem csupán azért, mert a Palmeiras 2-1-re győzött. A gólok mellett volt két kiütés is. A két világbajnok Djalma Santos és Vavá, Matheszt és Bundzsákot küldte a zöld gyepre, precíz jobbegyenessel. A Vasas egyébként a következő decembert is a messzi távolban töltötte, méghozzá Perzsiában. Azonban hiába menekültek el itthonról a tél elől, Teheránban mínusz 8 fok és 35 centis hó várt rájuk. De játszani kellett a megtisztított pályán, s a piros-kék csapat 5-2-re nyert, elszórakoztatva az arab világot.

Az arab világot, amely most decemberben világbajnokságot rendezett.

Voltak jó meccsek és voltak olyan találkozók is, amelyeken a nekünk olyannyira ismerős idegborzoló hátra- és oldalpasszokat láthattunk. De gondoljunk inkább a szépre, a biztatóra a közelmúltból! Tavaly ilyenkor még csak reménykedtünk a feljutásban. Kínkeserves ősz van mögöttünk, de legalább NB I-esek vagyunk. S megvan az esélyünk, hogy azok is maradjunk. Most karácsonykor nem is kérhetünk mást a sorstól, vagy inkább a játékosoktól: becsüljék meg, hogy a legendás Vasas-mezt viselhetik, s hogy ilyen zűrzavaros világban, válság közepette is törökországi edzőtáborba utazhatnak, miközben néhány rivális épp lakatot készül tenni a saját stadionjára.

Boldog Karácsonyt Vasas-család!

A helyzetünk épp olyan, mint mindig: reménykedünk, a múltba kapaszkodunk és óvatosan tekintünk a jövőbe.

Fotó: MTI