Párduc Babó!

Emlékszel-e arra a tizenegyes párbajra, Babó? Döntetlent játszottunk a Megyeri úton a Dózsa ellen, és mi örültünk, lelkesedtünk, hogy nem kaptunk ki azon a pályán, ahol még a nagy Vasas is kudarcra ítéltetett. A naptárak 1988 szeptemberét mutatták, és te, Andrusch Józsi, a Csufi helyére álltál be. A lilák kispadján Göröcs János, a Vasasén Puskás Lajos ült. Legendák, akik egykoron 70-80 000 ember előtt játszottak emlékezetes rangadókat. De akkor, a nyolcvanas évek végén ez már csak egy tucatmeccs volt, egykori önmagát kereső Újpesttel és Vasassal. Valaki kitalálta a nagyokosok közül, hogy az NB I-es döntetlenre végződő meccsek után legyen tizenegyespárbaj.

Hogy ez mire volt jó, azóta sem fejtettük meg.

Mindenesetre akkor a Megyeri úton 5-4-re nyertünk büntetőkkel, de mi pontosan tudtuk, hogy imádott csapatunk messze, nagyon messze került egykori sikeres önmagától. S persze rácsodálkoztunk, hogy ki ez a jóképű, jókötésű, hosszú, szőke hajú fiatalember, aki egyszer csak beállt a kapunkba. Rég volt Babó, sajnos nagyon rég. De akkoriban is ugyanazt akartuk, ugyanazt reméltük, amit most, lassan 30 év távlatából: jöjjenek a saját nevelésű gyerekeink, a vörös salakon nevelkedett vasasos fiúk, akik tisztelik, szeretik ezt a klubot, s ezt a gyönyörű címert. Ha el is maradnak a győzelmek, a sikerek, legalább olyan játékosokat, csapatot nézhessünk, amelyet valóban szeretni lehet – amely valóban a miénk, a Vasasé.

Ez hiányzik most is, Babó.

Ez hiányzik, hogy Juhár Tomi, Geress Zoli, Mészöly Géza, Galaschek Peti, Szilveszter Feri, Zvara Józsi, Balogh Tibi rohangásszon előttünk, a világ leggyönyörűbb piros-kék szerelésében. S persze te, Babó, aki ugyancsak a Fáy utcában nevelkedtél, hogy aztán később 102 meccsen védd a Vasas kapuját. Párduc Babónak becéztünk, mert olykor úgy repkedtél a kapuban, olyan gyorsan mozdultál a jobb alsó vagy a bal fölső sarok felé tartó labda után, mint egy párduc. Kivártad a sorodat Babókám – Andrusch Józsi, majd Hámori Pisti után egyértelműen tiéd lett az egyes számú Vasas-mez. S mi szerettük a vagány stílusodat, a látszólagos magabiztosságodat; ahogy megjelensz valamilyen szuper járgánnyal és egy szexbombával az angyalföldi sporttelepen. Afféle példakép lettél: a klubhűség, és a reménytelenség példaképe. Merthogy abban az időszakban védtél imádott csapatunkban, amikor örültünk, hogy élünk, örültünk, hogy bennmaradunk az NB I-ben. Fájó vereségek egész sora fűződik ahhoz az időszakhoz. 

A Honvéd egyszer úgy nyert 4-0-ra a Fáy utcában, hogy kínjában még az öntözőberendezés is elindult meccs közben, s mint valami esőisten, a Vasast siratta. Aztán egy Fradi elleni rangadón Lipcsei Peti rúgott egy mesterhármast Angyalföldön, egy esős, szürke délutánon.

Kerestük egykori önmagunkat és kerestük a jövőt is.

Mire megtaláltuk, Babócsy András már leszállt az angyalföldi vicinálisról. A lassan, komótosan haladó szerelvényről, amely szerencsére a kilencvenes évek második felére már felgyorsult. Babókám, amit Angyalföldön nem találtál meg, a sikert, arra ráleltél Finnországban. Itthon kevesen tudják, de 2003-ban téged választottak a legjobb kapusnak az északi országban. Ehhez kellett bravúrok sorozata, az ottani életvitel, életstílus elfogadása, no meg összesen öt bajnoki cím két különböző helyi klubbal. 

Vasasos vagy Babókám, nekünk az maradsz, hiába adtak rád az évek során honvédos melegítőt, és hiába viseled büszkén a lila-fehér újpesti színkombinációt is. A Vasas történelmének egyik legzaklatottabb időszakában védted imádott csapatunk kapuját, és mi szerettük, hogy rajtad van az egyes számú trikó. Már ritkán nyilatkozol, talán már nem is kérdeznek, de immár 56 esztendősen alighanem soha nem fogod megtagadni hol nevelkedtél és melyik a legfontosabb klub az életedben.

Mindörökké Vasas, Babócsy András!

Boldog 56. születésnapot Babókám!

Fotó: labdarugas.cimpa.hu