Nagy Miklós a Kossuth Rádió vendége volt
"Vasas: Továbbra is NB I-es csapatot építünk" címmel jelent meg az M4Sporton az a cikk, melyben Nagy Miklós klubigazgató az MLSZ hétfői döntésével kapcsolatban adott interjút a Kossuth Rádióban.
Csalódottak a Vasasnál, amiért a Magyar Labdarúgó Szövetség befejezettnek nyilvánította a labdarúgó NB II. küzdelmeit, így eldőlt, hogy az angyalföldi csapat a következő szezonban is a Merkantil Ligában fog szerepelni, ugyanakkor igyekeznek együtt tartani a keretet és továbbra is az élvonalbeli szereplésre készülnek - olvashatjuk az M4Sport oldalán megjelent cikket, melyet változtatás nélkül közlünk:
Az MLSZ hétfőn jelentette be, hogy május 23-án folytatódnak a Magyar Kupa és az OTP Bank Liga küzdelmei, a Merkantil Bank Liga ugyanakkor véget ér, a félbemaradt idény táblázata alapján az MTK Budapest és a Budafoki MTE jutott fel az élvonalba.
A harmadik helyezett Vasas hátránya hét pont volt a második Budafok mögött, így a hátralévő fordulókban versenyben lehetett volna a feljutásért. „Csalódottak vagyunk, minden idegszálunkkal arra készültünk, hogy játszani fogunk – nyilatkozta a Kossuth Rádiónak Nagy Miklós klubigazgató. – Az NB II-es csapatok közül elsőként kezdtük meg a felkészülést két héttel ezelőtt, szerettünk volna játszani és úgy gondoljuk, hogy talán lett is volna esélyünk a feljutásra.”
Nagy Miklós hozzátette, eddig is NB I-es csapatot építettek és a továbbiakban is az élvonalbeli szereplésre készülnek. „Olyan lépéseket tettünk, ami azt irányozta elő, hogy egy erős NB I-es csapatunk legyen. Így hosszabbítottunk szerződéseket az elmúlt hetekben, így igazoltunk a téli átigazolási szezonban. Ez most sem fog változni, tehát a Vasasnak továbbra is ez a célja és továbbra is így fogunk építkezni.”
A klubigazgató tájékoztatása szerint a csapat nem állt le az edzésekkel, és egyelőre az MLSZ-döntés gazdasági következményeit sem tudták felmérni, mindenesetre eddig egyik szponzor sem jelezte, hogy megszüntetné a klub támogatását. „Készültünk NB II-es és NB I-es költésgvetéssel is, igyekeztünk alaposan és körültekintően eljárni” – mondta Nagy Miklós, aki úgy véli, a játékosok többsége maradni fog a csapatnál.
A Kossuth Rádióban elhangzott interjú teljes egészében meghallgatható: