Kuksi, a zseni

Dalt írtak róla. Joan Manuel Serrat úgy gondolta, az a minimum, hogy dalba foglalja a nevét és slágergyanús szerzeményt komponál. A Barcelona több mint egy klub, ezt még a Real-drukkerek is elismerik. De Kubala László is több, sokkal több, mint a katalán klub egyik legjobb futballistája. Már életében legenda lett, a Barca hívei afféle szent emberként tekintettek rá. Amikor a Barcelona százéves jubileumát ünnepelte 1999-ben, a szurkolók a klub történetének legjobb játékosává választották.

Kuksit, a mi fiunkat.

Olyan világklasszisokat előzött meg ezen a szavazáson, mint Diego Maradona, Johan Cruyff, Romario és még sorolhatnánk. A spanyol sportújságírók által készített összeállításban ő lett a XX. század második legjobb Hispániában pályára lépő futballistája, csupán Alfredo Di Stéfano előzte meg. Kuksi elismertségére, nimbuszára jellemző, hogy megkapta a spanyol kormánytól A sport nagykeresztje kitüntetést. Sokáig arról volt szó, hogy róla nevezik el a Camp Nou stadiont. S ha ez nem is következett be, a legendás sporttelep előtt két méter magas, monumentális, Kubalát ábrázoló szobrot avattak 2009. szeptember 24-én.

A felejthetetlen ünnepségen húszezren vettek részt.

Idősek, akik még látták játszani Kuksit, többek között Czibor Zoltánnal, Kocsis Sándorral. No meg Kaszással és Szalayval is. S persze lelkes fiatalok, akik már csak az elbeszélésekből, újságcikkekből és az archív felvételekből kaptak képet arról, ki is volt ez a feltartóztathatatlanul cselező, bombagólokat szerző, korszakos egyéniség.

Kuksi, a zseni.

Aki mindent megnyert, amit csak lehetett. Játszott a magyar, a csehszlovák és a spanyol válogatottban is, ám a legnagyobb vágya mégsem teljesült: nem szerepelhetett világbajnokságon. A hispán nemzeti csapattal részt vett ugyan az 1962-es chilei vb-t megelőző selejtezőkön, ám a spanyol drukkerek nagy bánatára Alfredo Di Stéfanoval együtt ő is megsérült és nem lépett pályára Dél-Amerikában. Így is volt mire visszaemlékeznie, volt mire büszkének lennie. S ha már büszkeség: mi, vasasok is büszkén gondolunk Kubala Lászlóra. Kuksira, aki húsz alkalommal viselhette a Vasas piros-kék szerelését, s ezalatt tíz gólt lőtt.

A Barca volt élete klubja – de mindig odafigyelt a Vasasra

Már csak egyik legjobb barátja, Illovszky Rudolf miatt is. Ők ketten életük végéig tartották a kapcsolatot. Ha csak tehették, telefonon beszéltek egymással vagy személyesen találkoztak. Hiába telt-múlt az idő, a barátságuk megmaradt a nagy távolság ellenére is. S ha Rudi bácsi a Vasassal vagy a válogatottal Spanyolországba utazott, nagy örömmel üdvözölték egymást. Például 1972. január 12-én Madridban, a Bernabéu stadionban barátságos meccset játszott egymással a Kubala által irányított spanyol és az Illovszky vezette magyar válogatott. A mieink így álltak fel: Géczi - Fábián, Kovács J., Vidáts, Juhász P. - Juhász I., Szűcs - Fazekas, Bene, Dunai II, Zámbó. A meccs előtt az MLSZ kérte a spanyoloktól, hogy ez csak egy Madrid-Budapest városok közötti felkészülési találkozó legyen, ám az ottani szövetség nem egyezett bele.

Így történt, hogy Kubala legyőzte Illovszkyt.

Merthogy kikaptunk 1-0-ra, ám abban az esztendőben Rudi bácsi az Eb négyes döntőjéig vezette válogatottunkat. Hogy azon a bizonyos januári madridi találkozón szóba került-e a vasasos közös múlt, csak valószínűsíthető. Például az 1948 májusában, a Latorca utcai pályán játszott Vasas-Újpest rangadó, amelyet 3-1-re nyert a Vasas Kubala kiemelkedő játékával. Kuksi szerezte az első gólt, s ő volt a mezőny legjobbja, nem a lilák ikonja, Szusza Ferenc.

Kubala László akadémiánk névadója, akinek a szobra ott áll a sporttelepünkön, ma lenne 96 esztendős. Nemcsak Barcelonában, Angyalföldön is megemlékeznek róla.