Kapus mindhalálig

Mindig van friss virág a sírodon, Bubukám. Mintha az éj leple alatt egy jótündér vinné oda újra meg újra. Nem így kellett volna történnie ennek, Bubukám. A születésnapodon a sírodról írok, az elmúlásról, pedig legszívesebben megint veszekednék veled. Győzködnélek, hogy mesélj, hogy mondj valamit arról, mi van benned ott legeslegbelül. S tudom, hogy hallgatnál, ahogy mindig, hogy aztán azon a mély, medveszerű hangodon helyre tegyél.

Helyre tegyél és elköszönj tőlem. Hányszor játszottuk ezt? Hányszor próbáltam meg úgymond a közeledbe férkőzni legalább telefonon keresztül? De mintha valamiféle páncélba ütköztem volna, mintha nekiszaladtam volna a falnak. Ha felhívhattalak volna most, nem hagytam volna, hogy lerázz. Nem én! Rád zúdítottam volna a panaszaimat – a panaszainkat.

A Vasas-táborét.

Mert kínlódunk Bubukám, megint kínlódunk. Mi a lelátón, vagy a televíziókészülékek előtt, a csapat meg a pályán. Talán éppen ez az, ami hiányzik a mai Vasasból: a csapatszellem. Az egymásért való küzdés. A tűz. A mindenáron való győzni akarás, vállt vállnak vetve. S ha azt kérdezted volna tőlem, miért esünk ki megint négy év kínlódás után, végre újra NB l-esként, miért zuhanunk vissza oda, ahonnan jöttünk, akkor egy mondattal megválaszolnám: minden idők leggyengébb Honvédja háromszor verte meg a Vasast ebben a szezonban. Háromszor. Ebben aztán minden benne van arról, hol is a helyünk ebben a gyenge NB I-es mezőnyben. Mert áltathatnánk magunkat, hogy erős a mezőny, hogy embert próbáló feladat megkapaszkodni, tisztességes helyezést elérni, csakhogy ez nem igaz. Nem csak minden idők leggyengébb Honvédja, de Újpestje is legyőzhet bennünket háromszor. Ez még hátra van.

Tudom, hogy érdekelne téged Bubu, mi van a Vasassal.

Talán csak hallgatnál, hallgatnád a riadt, keserű monológomat. S én szinte könyörögnék, hogy mondj valami biztatót, de csak a csend, a csend állna be. Innen hová tovább? Neked tudnod kellene a választ Bubukám, mert sokszor álltál fel a padlóról. Futballistaként, magánemberként. Leírtak, lesajnáltak, megbélyegeztek, de Te visszajöttél és bravúrt bravúrra halmoztál. Soha nem felejtem el, a Sporting Lisszabon elleni UEFA-kupa meccsünket a Népstadionban. Hónapok után, eltiltást követően, letudva fegyelmezést, ejnye-bejnyét, felhúztad magadra az egyes számú dresszt és kivédted a portugálok szemét.

Budapesten és Lisszabonban is.

Itthon nyertünk három-egyre, győzelemmel foglaltad vissza a helyed az ország egyik legjobb csapatának a kapujában. De nem is pontos ez a mondat, az ország legjobb csapatának a kapujában. Akkor már klasszis, válogatott kapus voltál, a mi egyik nagy-nagy bálványunk. Afféle stílusteremtő, rock and roll figura, aki a saját útját járja. Akit nem lehet betörni, rendszabályozni, megváltoztatni. Akinek, ha úgy van kedve, kapus létére a félpályán át cselezget, a dereka körül pörgeti a lasztit, mint valami Rodolfo, mint valami illuzionista. Szerencsések voltunk akkoriban, hogy a Vasasért élünk, halunk, mert a Vasas meghálálta a rajongást. Tiszteltek bennünket, piros-kék zászlót lengető drukkereket, tiszteltek az ellenfelek, mert tiszteletre méltó csapatunk volt. De túlságosan száraz jelző ez: imádnivaló csapatunk volt. Évről-évre. Szerettük azt is, amikor Lakinger Lajos esernyőcselt csinált a saját ötösünkön. Szerettük, ha Tóth Bálint finom bokamozdulattal cselezett, szerettük amikor Komjáti Bandi tizenkilenc évesen kupadöntőbe fejelte a Vasast. Imádtuk Várady Béluskát, ahogy megsuhintotta a lasztit, Müller Sanyit, Izsó Nácit, Zombori Sanyit és a többieket. S Téged, Bubukám. Téged, a marcona hőst ott a kapuban.

Két világbajnokságon védhettél, bajnok- és kupagyőztes csapat tagja lehettél. A Sporting Lisszabon drukkereinek nagy kedvencévé váltál, szinte mindent elértél, s mégis… megkeseredett emberré váltál.

Már soha nem fogod elmesélni, miért.

Magaddal vitted a sírba a titkodat.

De a sírodon mindig van friss virág Bubukám, s amíg világ a világ, amíg létezik ez a hányatott sorsú klub, a Vasas, addig Te halhatatlan maradsz.

Kapus mindhalálig.

Bárcsak felköszönthetnélek megint, hetvenharmadik születésnapodon.

Bárcsak újra elküldhetnél finoman szólva valahová…

Nyugodj békében, drága Bubukám!