Gólgyáros a Moulin Rouge-ban

A Vasas legjobb csatára. A legeslegjobb. Óvatosan írja le az ember ezt a mondatot, amikor a patinás angyalföldi klub történelme megszámlálhatatlan klasszis, sőt világklasszis támadóval ajándékozta meg a piros-kék színek rajongóit. Közülük a legjobbnak lenni – ahhoz bizony sok kell, nagyon sok.

Például 1114 gól!

S mindez 919 mérkőzés alatt. A tények makacs dolgok, a számok pedig önmagukért beszélnek. Szilágyi I. Gyula, vagy ahogy mindenki becézte: Sziszi, egészen parádés, már-már hihetetlen mutatókkal rendelkezik. Szinte földöntúli teljesítmény az övé, s ez többszörösen is igaz, a tökéletes felépítésű középcsatár a földről elrugaszkodva, fejjel is termelte a gólokat. Feltartóztathatatlanul. Hiába ugrott vele, s kapaszkodott bele két-három riadt védő, ő valahonnan a Gellért-hegy magasságából bólintott, miközben a Vasas-tábor is bólintott, mondván: ez is bent van!

Sziszi, a Vasas centere.

De jó is ezt leírni. Simogatja az ember lelkét a múlt, a dicső múlt, s benne a megszámlálhatatlan közönségkedvenc. A korabeli tudósításokban, de a pályafutásáról szóló írásokban is rendre kiemelik, hogy korszerű középcsatár volt. Mindkét lábbal tökéletesen bánt a labdával, a mezőnymunkából is kivette a részét, a kapu előtt pedig…

A kapu előtt volt az ő igazi felségterülete.

Fejjel, lábbal, térddel, tarkóval, a hátával, s tán még a füleivel is képes volt bevenni az ellenfelek hálóját. A háború után közvetlenül került Debrecenből Angyalföldre. A Lokinál 29 meccsen 18 találatot szerzett, ám az igazi gólgyártást már Vasas-mezben művelte. Tagja volt annak a Vasasnak, amely a háborút követően kétszer nyert ezüst- és háromszor bronzérmet a bajnokságban. És ott volt a Népstadion gyepszőnyegén 1955-ben, amikor imádott csapatunk a nagy Honvéd ellen aratott 3-2-es győzelemmel először nyert kupát. S persze, hogy Sziszi volt a centere Angyalföld első bajnokcsapatának 1957-ben. Mi az, hogy pályán volt – ő lett a gólkirály! Egy szép, vaskos regényt lehetne teleírni a pályafutásáról, a felejthetetlen alakításairól, az emlékezetes történelmi mérkőzésekről. Például a Rapid elleni KK-döntőről, amikor is 1956. augusztus 4-én a Népstadion 104 000 nézője előtt 9-2-re vertük Bécs zöld büszkeségét.

Sziszi négy gólt lőtt a második félidőben Gartner hálójába. Két év múlva (egy újabb KK-diadalt követően…) már a BEK-elődöntőig menetelt a Vasas. S bizony a Raduly, Csordás, Szilágyi I., Bundzsák, Lenkei csatársor a Reál Madrid védelmét is szétzilálta. Kár, hogy a 2-0-s budapesti győzelem kevés volt a fináléba jutáshoz. Ha csak a vasasos bajnoki meccseit nézzük Sziszinek: 361 találkozón 295 alkalommal „köszönt be”. Ő minden idők legtöbb gólt szerző Vasas-labdarúgója. Kevesen tudják, de az első évben hiába az ezüst, nem érezte jól magát, s vissza akart menni szülővárosába, Debrecenbe. Nagy hiba lett volna! Különösen azok után, hogy első vasasos meccsén már hat gólt szerzett. S persze, hogy megszerette azt a gyönyörű piros-kék mezt és a fővárost is. Később presszót nyitott a Nagymező utcában, közvetlenül a Moulin Rouge mellett, s ha csak tehette, és nem ment a sportszerűség kárára, ott volt a mulatóban a gyönyörű táncosnők között. 

A táncos lábú center.

Hogy a válogatottban miért csak tizenkét alkalommal kapott helyet, annak több oka lehet. Elsősorban azért, mert Sebes Gusztáv szövetségi kapitány hátravont centert szerepeltetett (Hidegkuti Nándor tökéletes volt erre a szerepre…), és Sziszinek esze ágában sem volt távol maradni a kaputól. Akkor sem kapott meghívót a legjobbak közé, amikor 1955-ben az év játékosának választották. ’59-ben úgy döntött, abbahagyja a futballt, ám visszahívták, szinte visszakönyörögték, és vele a Vasas akkor kilenc meccsből nyolcat megnyert. A tényleges búcsú után a Népszabadság sportrovatának újságírója lett. S a jóképű, jó kiállású Szilágyi I. Gyula színészként is debütált: szerepelhetett a Két félidő a pokolban című felkavaró Fábry-filmben. Különleges alakítás volt az: egyrészt jobbhátvédet játszott, másrészt öngólt kellett lőnie.

Nem neki való szerep volt ez.

Mégis tökéleteset nyújtott – csakúgy, mint szinte mindig a futballpályán.

Sziszi, a mi legendánk ma lenne 100 esztendős.

Az utókor újabb száz esztendő múltán is emlegeti majd a nevét.