Családi hagyomány a Vasas szeretete

Édes, édes szabadság! Igazából nem is tudtuk, hogy milyen. Persze láttuk a filmekben, olvastunk róla, és mindig elképzeltük. Hallgattuk a Led Zeppelint, és laza hippinek képzeltük magunkat, aki tudja, hogyan is kell élni. Mi nem tudtuk. Leginkább csak sóvárogtunk az „igazi” élet után – a gyönyörű csajok után, nyugati járgány után, amivel lehet jampecoskodni, és a sok pénz után. Közben csórók voltunk, szakadt, öreg kocsikkal jártunk szerelőtől szerelőig, és már a Vasas sem okozott örömet. Nagyon nem. A nyolcvanas évek végén, mint egy motorhibás Boeing, úgy zuhant imádott csapatunk valahová a semmibe.

De 1990-ben valami megváltozott.

A levegőben érezni lehetett a szabadság illatát. Történelmi idők voltak, s mi igazából fel sem fogtuk mi zajlik körülöttünk. Abban az évben novemberben úgy mentünk ki a Fradi elleni rangadóra a Fáy utcai szentélybe, hogy nem tudtuk, hogy ez már egy új, másik Magyarország. A meccsel foglalkoztunk, a zöldek legyőzésével, világmegváltó gondolatok nélkül. Mészáros Bubu ült a kispadon, Sas Rudi volt a centerhalf, a középpályán ott volt Galaschek Peti mellett Bücs és Duró is. Kikaptunk 3-2-re, pedig kétgólos hátrányból álltunk fel, és támadtunk a győzelemért. Fájó vereség volt, de emlékszem, azt mondta valaki a lelátón: nemsokára új Mészöly Kálmánt köszönthettek a védelem közepén, van egy 18 éves, saját nevelésű srác, majd csak nézzétek meg!

Fél évet kellett várni rá, hogy az a fiú valóban bemutatkozzon nekünk. Kilencvenegy júniusában a Honvéd ellen otthon már így állt fel a védelem: Turbék, Juhár, Sirinbekov, Klink.

Emlékszel arra a tavaszra, Tomi?

Ízig-vérig vasasosként bemutatkozni a nagy Vasasban.

Hányan álmodtunk erről, hányan és hányan futottunk, edzettünk a vörös salakos edzőpályán nap, mint nap, hogy egyszer ezt megélhessünk. Fakó, kinyúlt, agyonmosott mez, rajta a felirat: Vasas Sportiskola. Milyen büszkén viseltük! S te, Tomi felhúzhattad a szépen vasalt, elegáns, igazi piros-kék trikót is. Onnantól kezdve kihagyhatatlanná váltál. A mi középhátvédünk Juhár Tamás!

Ez olyan természetesnek tűnt, minthogy a sört, vagy a fröccsöt hidegen issza az ember, S egyre érettebben, higgadtabban, okosabban futballoztál. Kereszteztél jobbra, s balra, olykor felléptél az akciókhoz, s mi szerettük, hogy ott vagy a tengelyben. A kilencvenes évek egyértelműen rólad szóltak, rólad és Galaschek Petiről. Ti voltatok akkor a Vasas, s persze Geress Zoli, Szilveszter Feri, Pál Zoli és a többiek. A klubhoz ezer szállal kötődő játékosok. Elsősorban nektek és a kispadon ülő Gellei Imrének, később Komjáti Bandinak köszönhető, hogy a Vasas újra Vasas lett.

Éremért, serlegért küzdő nagy csapat.

A sors igazságtalansága, hogy neked Tomi, mint csapatkapitánynak nem adatott meg egyszer sem, hogy magasba emeld a Magyar Kupát vagy bajnoki aranyat akaszthass a nyakadba. Megérdemelted volna a csapattal és velünk együtt. De a három bronzérem is siker, ezt ma már pontosan tudjuk! Nagyon is jól tudjuk. Hogy a klubhűséged, a tehetséges, a tudásod (hússzor ölthetted magadra a címeres mezt…) miért nem volt elég ahhoz, hogy imádott csapatodból, a Vasasból vonulj vissza, azt a mai napig nem tudom. Szégyellhetik magukat azok, akik hagyták, sőt akarták, hogy te Újpestre költözz. Ennyi év távlatából is megkövetlek, mert én annak idején árulásként éltem meg, hogy lilába öltöztél, holott erről te tehettél a legkevésbé.

Tisztellek Tomi, és ezt a Vasas szurkolótábor nevében írom.

Fontos szereplője voltál a legendás klub történelmének. S nálad nem üres szólam, hanem családi hagyomány volt a Vasas szeretete, amely apáról fiúra szállt. S immár apáról lányra is, hiszen Dalma, a gyönyörű lányod Európa egyik legjobb röplabdacsapatában játszik – a Vasasban. S te ott izgulsz a lelátón, és nézed büszkén tehetséges gyermekeden az imádott Vasas-címert. Jó lenne, ha a futballcsapat meccseire is kijárnál többször, mert idetartozol, míg világ a világ. Jó lenne, ha mesélnél az utódoknak a klubhűségről, a klubszeretetről és a szenvedélyről.

Ami benned és bennetek ott volt mindig.

Boldog születésnapot, Juhár Tamás!

A Vasas család szeret és felköszönt, hogy immár 50 esztendős lettél.