Brazil a Fáy utcában

Mintha láttalak volna Jancsi, Kálmán temetésén. Irdatlan, fogvacogtató hideg volt Farkasréten. Dunyhaszerű szürke felhők borították be az eget, s te közülük kikukucskálva valami olyasmit mondtál: már várlak, barátom... Újra együtt vagytok. Mészöly és Farkas. Mintha testvérek lennétek, olyanok voltatok ti ketten. A szőke, amerikai filmsztár külsejű Kálmán és az olaszos, bohém Jancsi. Rajongtak értetek. A nők is persze, naná! Sikeres, népszerű, jóképű futballisták, az élet császárai. Még itt, a vasfüggönyön belül is tudtatok élni. De hogy tudtatok élni! Lezseren, olykor mámorosan, az élet illatától megrészegülve.

De a pályán éltetek igazán.

A zöld gyepen, piros-kék dresszben. 

S a nőknél alighanem a Vasas-szurkolók rajongtak értetek csak jobban. A Fáy utca és a Népstadion közönsége, tíz meg tízezer ember. Ajándék volt az a csapat Angyalföld népének. Az élet ajándéka. Mészöly Kálmán a centerhalf, Farkas Jancsi a feltartóztathatatlan gólvágó. S persze a többiek: Berendy, Ihász, Mathesz, Fishter, Molnár és Puskás. Minden idők egyik legjobb magyar csapata volt az – a ’66-os Vasas. 

Hosszú utat jártál be Jancsi a világhírnévig.

A IX. kerületben születtél, s még szinte gyerek voltál, amikor árván maradtál. Tizenegy évesen ott állni édesanyád, tizenkilenc esztendősen édesapád sírjánál, az bizony kemény próbatétel. De volt valami, amibe kapaszkodhattál, s amiben valóban örömödet lelhetted. A futball. A játék, amelyet neked talált ki a Teremtő. Ott, a pályán a Fások, majd később a László Kórház csapatában nem kellett szégyenkezned cigány származásod miatt. Ott nem volt fontos a duma, mert a lábak beszéltek. S te jobbal, ballal úgy „szólaltattad meg a labdát”, mintha az legalábbis Vivaldi muzsikája lenne. 

Aztán 17 évesen új otthonra, új családra leltél.

A Vasas lett a mindened.

Piros-kék mezben - 290 bajnoki meccs alatt - 169 gólt szereztél! A klub örök ranglistáján a második vagy ezzel. Négy bajnoki cím, három KK-diadal. ’66-ban gólkirályként köszönthettek, s 33-szor húzhattad magadra a nemzeti csapat címeres mezét. De ezek csak számok, százszorta többet adtál a szurkolóknak, mint valamiféle tökéletes statisztika. Szenvedélyt, klubhűséget, minden áron való győzni akarást, a játék örömét. 

Erre vágyunk – erre vágynánk ma is. 

Mészölyre, Farkasra, Puskásra, az igazi Vasasra. 

A szenvedély itt van bennünk még mindig – s ez miattad is van, Jancsi. Miattad is tartunk ki a legelkeserítőbb, a legkilátástalanabb pillanatokban is, mert bennünk a Vasas – játsszon bárhogy, szerepeljen bármelyik osztályban – még mindig maga a csoda. Egy különleges klub, amelynek egyik világklasszisát, Farkas Jánost a francia L’Équipe egyszerűen csak "Monsieur Goal"-nak nevezett el, amikor négyet rúgott a franciáknak a Népstadionban.

De hívtak téged Brazilnak is, Jancsikám.

Persze, hogy a futballtörténelem egyik legszebb gólja miatt, amelyet ’66-ban a vébén a liverpooli Everton Stadionban szereztél a brazilok ellen. Kapásgól az örökkévalóságnak. De nemcsak Európában, szerte a világban rajongásig szerettek és tiszteltek. A ’67-es chilei Hexagonal-torna győzelem után felvette a neved egy Talcahuanoban ma is működő amatőr klub. A domborműved ott díszeleg Chilében egy épület falán. 

Imádtál élni, nappal és éjszaka – mégis kétszer haltál meg. 

Először, amikor 29 évesen botrányos módon visszavonultattak, másodszor húsz évvel később, amikor megállt a szíved és soha többé nem dobbant. Fiatalon, 49 esztendősen mentél el, és sokáig vártál a barátodra. De néhány hónapja újra együtt lehettek Mészöly Kálmánnal, s a rohanó felhők között alighanem csalódottan nézitek az utódok játékát. Velünk együtt féltitek a Vasast – a klubot, amelyet miattad is rajongásig szeretünk az idők végezetéig.

Nyugodj békében, Farkas Jancsi!

Fotó: olimpia.hu