Botond, az örök hatos

Vajon megkérdezte-e egyszer is Pali bácsi Baróti Lajostól, hogy: kapitány, én miért nem? Megkérdezte-e attól a Barótitól, aki a hatvanas években a nemzeti csapat irányítójaként egyszer sem hívta meg a keretbe – s akivel annak idején együtt ünnepelhette a Vasas első kupagyőzelmét és első bajnoki címét? Hogyan élhette meg mindezt? Az ország legjobb csapatában futballozni hétről hétre, kiemelkedőt nyújtani, de úgy ám, hogy még percekre sem hiányzott, és a válogatottnál eközben mintha elfelejtették volna.

Volt, nincs.

Pedig nagyon is ott volt Pali bácsi a korszak legjobb labdarúgói között. Akit a Real Madrid akart szerződtetni, arra tökéletesen illik a klasszis jelző. Mert vertük itthon a zsúfolásig telt Népstadionban a királyi gárdát 2-0-ra, s Madrid büszkeségei azon a meccsen úgy, olyan kétségbeesetten tolattak, mint egy rükvercben felejtett gőzmozdony. Aki akkor ott volt a lelátón, életre szóló futballélményt kapott, s talán egy életre beleszeretett a Vasasba. Alfredo di Stéfano ha élne, alighanem elmesélné, hogy épp Ön volt az egyik legkellemetlenebb ellenfele, akivel valaha találkozott futballpályán. A Real mindenható vezetői ajánlatokkal bombázták, s alighanem a fülébe súgták: Santa Maria mellett játszhatna a védelem tengelyében.

De esze ágában sem volt itt hagyni Angyalföldet.

Még a Real Madrid kedvéért sem.

Hiszen minden ide kötötte. A korábbi felejthetetlen sikerek, a csodálatos csapattársak, a Vasas egyre nagyobb létszámú lelkes szurkolótábora, na meg a macskaköves utak, a XIII. kerület és a Fáy utcai stadion szegényes, mégis családias légköre. Mindent megnyert, amiről talán még nem is álmodhatott. Mindent megnyert piros-kékben, s még annál is többet. Tagja volt az első MNK-diadalnak, hiába játszott a Honvédban a legendás Budai II, Kocsis, Machos, Puskás, Czibor csatársor – a Népstadion negyvenezer nézője 3-2-es Vasas-győzelmet láthatott. S a pályán volt akkor is, amikor a bécsi Rapid ellen tartott futballbemutatót imádott piros-kék csapatunk – mintha csak a Harlem Globetrotters mutatta volna be látványos varázslatát. S persze játszott a Real ellen a BEK-elődöntőben és főszerepet vállalt az első egész idényes bajnoki cím megszerzésében.

Sokszor volt a Vasas legjobbja. Ha hátul hibázott, a fiatal Mészöly Kálmán kisegítette. Ha elöl nem ment Farkas Jancsiéknak - biztatta őket, és olykor felzárkózott a támadásokhoz. Naná, hogy felzárkózott, hiszen balfedezetként kezdte pályafutását, sőt az első három évben csatárként szerepelt a Vasasban. Már a nyitómeccs is emlékezetesre sikerült. Az MTK-t akkor épp Bástyának hívták, s olyan futballisták szerepeltek benne, mint Hidegkuti, Zakariás, Lantos vagy épp Sándor Csikar. De a meccset a Vasas nyerte 2-0-ra. Aztán eljött 1955. március 20-a, amikor az angyalföldi alakulat Csepelre kirándult. Ott és akkor húzta magára először a 6-os számú dresszt, amelyet végig viselt a pályafutása során. Szerette a hatos számot, már csak azért is, mert akkor ott, Csepelen 6-1-re győztünk, majd a búcsúmeccsén – 1967. november 26-án – a Diósgyőr ellen 6-2 lett (persze, hogy ide) a végeredmény.

15 év piros-kékben.

Tizenöt esztendő Vasas játékosként – erre mondják, hogy ez az igazi klubhűség. Beállósként, afféle testőrként tette a dolgát drága Pali bácsi, és hogy milyen színvonalon és mennyire sportszerűen, arról Albert Flóri, Tichy Lajos vagy Bene Feri is sokat mesélhetett volna. Ám egy hihetetlen adat jellemzi leginkább klub- és játékszeretetét: 5 bajnoki arany részese volt a Vasasban és mind az öt szezon valamennyi mérkőzésén pályára lépett. Sőt, 11 olyan idényt tudhatott le, amikor egyetlen percet sem hiányzott.

Csodálatos akaraterő!

Botondnak becézték, és azok a csatárok is tisztelettel beszéltek Önről, akiket olykor kőkeményen fogott és semlegesített. Itthon és külföldön próbálták meg átjátszani, kicselezni, kevés sikerrel. Igaz, a Vasas a hatvanas években a világ legjobb csapatai közé tartozott. S éppen Önnek adatott meg Pali bácsi, hogy négyszer emelje a magasba a KK-serleget, s megmutassa mindenkinek – némi segítséggel persze – a Chiléből hazahozott Hexagonal trófeát. De ezek csak statisztikai adatok egy különleges, már-már tökéletes pályafutásról. Ön, Pali bácsi sokkal többet jelentett, s jelent a mai napig ennek a klubnak.

Klubhűséget, ragaszkodást, elhivatottságot, alázatot és szenvedélyt.

Nemcsak játékosként, edzőként is szolgálta a Vasast. Gyerekfejjel láttam, ahogy bojtos sapkában, kifakult melegítőben edzést vezényel a vörös salakon. Hétköznapi embernek tűnt, pedig a csillagok között lenne a helye. A futballcsukája ott van kiállítva az új ministadionunk vitrinjében. Az egyik szektor az Ön nevét viseli, de ezek nélkül is mindenki tudja, hogy a hatos mez legendája Berendy Pál élettörténete.

Berendy Pálé, a Vasas-futballtörténelem legeredményesebb futballistájáé, aki ma lenne 90 esztendős.