Balajti: Három pontért utazunk Csákvárra
Az NB II 23. fordulójában ahhoz a Csákvárhoz látogatunk, amely ellen ősszel 3-3-as döntetlent játszottunk a Szusza-stadionban.
Csapatunk támadója, Balajti Ádám nyilatkozott a Csákvár elleni mérkőzést megelőzően.
- A Csákvár támadófocit játszik, éppen ezért nyíltsisakos meccsre számítok. Ettől függetlenül teljesen más mérkőzést várok, mint amit ősszel játszottunk ellenük, nem hiszem, hogy most is ilyen sok gól lesz a találkozón. Mindenkinek nagyon fájt a Siófok elleni vereség, pozitívum, hogy szurkolóink sokat segítettek, végig mellettünk álltak, a végén pedig megtapsoltak minket, ami nagyon jólesett a csapatnak. Tudtuk, hogy nehéz meccs lesz és mivel sorra hagytuk ki a helyzeteket, egyre idegesebbek lettünk. Vasárnap három pontért utazunk Csákvárra, bízom benne, hogy kihasználjuk a lehetőségeinket és győzelemmel örvendeztetjük meg szurkolóinkat – mondta az NB II góllövőlistájának vezetője.