Azok a jó kis kilencvenes évek!

Sokszor eszembe jutsz, Gala. Tán az elkeseredettség teszi, a látvány, amelyben immár rendszeresen részünk van. A Vasast keressük a pályán, a régi, szép idők Vasasát. Az igazit, a szenvedélyeset, a bátran, önbizalommal telve futballozót. Elkeserítő ránézni a tabellára és belegondolni, hogy megint kieshetünk. A múltba kapaszkodás az egyetlen fogódzó – hogy mi vagyunk a Vasas. Bármi is történik a jelenben, a dicső múltunk ad erőt a jövőhöz. A te flegma, húzogatós cseleid is Gala. A laza örömjátékod, ahogy bal belsővel puhán passzoltál, s ahogy teli rüszttel meglőtt kemény indításokkal lepted meg az ellenfelet.

340 meccs Vasas-dresszben, ezalatt 53 gól.

Ide tartozol Gala, amíg világ a világ!

Sokan miattad jártak a Fáy utcába. Várták, ahogy majd trükközöl, laza bokából cselezel, jobbra nézel és balra teszed a lasztit. Várták, hogy majd olykor kikocogsz a kezdőkörből (lám, ez a legenda örökkön örökké rajtad ragad…), s egyszer csak megjelensz az ellenfél kapujánál. Emlékszel arra a Fradi meccsre, amikor kettőt lőttél Szűcs Lajos kapujába? Tizenkétezren jöttek össze Angyalföldön, hogy a két bajnokesélyes derbijén szurkoljanak. S mi voltunk az esélyesek akkor, nekünk volt a legerősebb keretünk az országban. Mégsem nyertünk aranyérmet. 

Akkor sem mi lettünk a bajnokok. 

Ez 2000-ben történt, s már két évvel korábban is aranyról ábrándoztunk. Gellei Imre a kispadon, megannyi saját nevelésű játékos a keretben: Geress, Juhár, Szilveszter, Galaschek, Maczó, Pál Zoli, Herczeg. Szerettük azt a csapatot. Szerettük a hullámvölgyeivel, a kínos vereségeivel együtt is. Hogy szentségeltünk, mondván ide többet nem jövünk, amikor ’97 novemberében a jó nevű Gázszer hatot rúgott nekünk a Fáy utcában. De még ez is belefért. Sokszor játszottatok rosszul, de a szenvedélyt, a klub, a címer iránti tiszteletet akkor is éreztük rajtatok. 

Velünk együtt haltatok bele egy-egy vereségbe.

Többet, sokkal többet érdemeltetek volna néhány bronzéremnél. Neked kettő jutott ebből, Gala. S a ’97-98-as szezonban lehetett volna az sokkal fényesebb is, ezüst vagy arany. Milyen jól kezdtük azt a szezont, te jó ég! Augusztusban 3-1-es győzelem itthon a Fradi ellen, volt akkor minden: csiki-csuki, hol a labda, meg hasonlók. Örömfoci volt az a javából. Aztán szeptemberben győzelem Kispesten, októberben diadal Újpesten (azóta sem nyertünk bajnokit a Megyeri úton…), s már megint bajnokesélyes gárdaként írtak a Vasasról. 

Mire emlékszel ebből az időszakból, Gala?

Mert a nagy lehetőség kapujában rendre elbuktunk. Valami mindig hiányzott. Az a 98-as tavasz például már nem a sziporkázásról szólt, ám amikor május 3-án az Újpest Angyalföldre látogatott, a közvélemény az újságokkal együtt bajnoki döntőként harangozta be a rangadót. Telt ház volt a régi pályánkon, csordultig telt lelátók, 18 000 néző előtt futott ki a két csapat, s amelyik akkor győz, nagy lépést tehetett az aranyérem felé. Nem született gól, pedig Váczi Zoli több veszélyes szabadrúgással is riogatta a lilákat.

A lilákat, akik aztán megnyerték a bajnokságot. 

Sokszor eszembe jutsz Gala, hogy miként élhetsz futball nélkül. Civil lettél, ilyen-olyan melókat elvállalva, s nem jársz ki a Fáy utcába. Pedig itt szeretnek téged, generációk kedvencükként gondolnak rád, mondván: a Gala igazi Vasas, ő tudja mit jelent ide tartozni, s mit jelent az a címer ott a dresszen. Nem könnyű Vasas-drukkernek lenni, akkor a kilencvenes években is ezt gondoltuk, sóvárogva a hetedik bajnoki cím után, elveszített kupadöntőt követően. De most irigykedve gondolunk akkori önmagunkra, s nem csak azért, mert szebbek, fiatalabbak voltunk. 

A Vasas Vasas volt. 

A maga botladozásaival, szerencsétlenkedéseivel, kudarcaival együtt.

De ne hidd azt Gala, hogy kiábrándultak lettünk. Vagy, hogy valaha is feladjuk. Ez a csapat, ez a klub az életünk része, miattad is. Ott vagyunk a lelátón, még ha a sorozatos vereségek ellenére már jóval kevesebben is. Ha sikerélményre vágyunk, elmegyünk a női röplabdacsapat kupadöntőjére, tapsolunk Juhár Tomi gyönyörű lányának, Dalmának és a többieknek. Vagy kimegyünk a Komjádiba, s megünnepeljük, hogy európai kupadöntőt játszik a Vasas. S hiszünk benne, hogy a futballcsapat is visszatalál – legalább a kilencvenes évekig. 

Szánd rá magad Gala, hogy egyszer az új stadion lelátójáról mosolyogva intesz nekünk. 

Addig is vigyázz magadra!

Az 55. születésnapodon köszönt téged a végsőkig kitartó Vasas-tábor.