Aranyat tessék, hét karátos aranyat!

Na, ezek ott folytatják, ahol ősszel abbahagyták... Nagyjából így beszéltek a Vasasról ’79 márciusában. Csak legyintettek a piros-kékekre, mondván: kész, vége, elillant a nagycsapat-mítosz, a két évvel korábban megszerzett aranyérem már csak a közelmúlt szép emléke. Hát, igen. Volt ebben igazság, döcögött a gépezet, s akkor finoman fogalmaztunk. 

A decembert végigkínlódtuk. 

Döntetlen Salgótarjánban, itthon a Győr ellen, sőt, Pécsett is. Majd jött a szezonzáró mérkőzés négy nappal szenteste előtt, cudar hidegben - a Tábor utcai pálya néhány száz didergő nézője előtt - gól nélküli iksz. A verhetetlennek aligha nevezhető Izzó ellen. Lesz mit átbeszélni, átértékelni a télen – ez járt a szurkolók fejében, s alighanem a klubvezetés is így volt ezzel. 

Erős keretünk volt – az egyik legerősebb itthon!

Merthogy a bajnokcsapathoz olyan spílerek csatlakoztak, mint a finom pengés Birinyi Pista, vagy az ország legjobb csatára – Kiss László.

A Kiss Laci!

A tavasz majd meghozza a várva várt fordulatot, így készültünk az idénynyitóra március 3-án, amikor is fél háromkor a diósgyőri stadion 15 000 enyhe eksztázisban lévő (a DVTK épp fénykorát élte…) szurkolója előtt a következő piros-kék csapat futott ki a gyepre: Mészáros – Török, Somogyi, Komjáti, Földházi – Halász, Orosházi, Zombori – Kiss, Izsó, Várady. Tartalékos csapat volt ez, ezért is lepődtünk meg, amikor Mészöly Kálmán, a Vasas szakvezetője csak a cserepadra ültette le a „négytüdejű” Gass Pistát. Nos, a miskolci alakulat parádés második félidőt produkálva 3-0-ra nyert.

Mi pedig kétségbeesve vártuk a tavaszi idény folytatását. 

Felesleges volt aggódnunk. Még akkor is, ha a következő körben, a Fáy utcai stadion 4000 nézője előtt csupán döntetlenre futotta a lelkes Dunaújváros ellen. Onnantól kezdve viszont mintha egy másik (vagy inkább a régi…) angyalföldi alakulat szerepelt volna. Győzelem a Pécs ellen, majd értékes iksz Győrben, hogy aztán újra igazi nagy csapattá váljunk. Mindössze egyszer kaptunk ki: a Videotontól, Székesfehérvárott. De nyertünk például Tatabányán, 2-1-re vertük a Honvédot, 4-2-re az Újpestet. Győzelemmel jöttünk haza Szombathelyről és a Hungária körúti MTK-pályáról. A csúcspontot azonban a Fradi-verés jelentette.

Már június volt, verőfényes nyári délután, amikor a Népstadionban kettős meccset rendeztek. Negyed hatkor a Honvéd és az MTK játékosai kocogtak ki a pályára, mindössze 15 000 néző előtt. 2-2-lett, de már mindenki a főszereplőket várta. Azon a napon történt, hogy Kiss Laci „hercegi rangot” kapott Angyalföldön. Ha Farkas Jancsi volt a király, akkor a mi Lacink minimum herceg. Azon a júniusi estén három góllal vette ki a részét a Vasas 5-3-as győzelméből. Felejthetetlen rangadó volt az, amely után Mészöly Kálmán lelkendezve mondta: „Csiszolatlan gyémántot találtunk Kiss Laci személyében…”

Két évvel később pedig majdnem aranyat! A gyémánt mellé jól mutatott volna az angyalföldi „ékszergyűjteményben”. Merthogy az akkor már Bundzsák Dezső által irányított (Mészöly Kálmán kapitány lett…) piros-kék gépezet sokáig szinte tökéletesen működött. Még úgy is, hogy a karmester, Müller Sanyi ’80 nyarán külföldre szerződött, Várady Béluska pedig az ötödik fordulóban megsérült, s onnantól kezdve hol játszott, hol nem. 

Csakhogy volt valaki, aki a hátán vitte a csapatot. A Kaposvárról másfél évvel korábban igazolt virtuóz csatár, Kiss Laci.

Húsz meccsen épp húsz gólt szerzett akkor!

A Vasas a szezon során többször is vezette a tabellát, döntő fontosságú rangadót nyert a Ferencváros ellen, és tíz fordulóval a szezon vége előtt is az első helyen állt. Aztán jött egy kapitális hiba. Egy váratlan pofon. A Debrecen nyert a Fáy utcában…

Bajnoki bronz lett az aranyból – a szinte már kézben tartott aranyból.

Hét karátos arany lett volna az, a Vasas-futballtörténelmének hetedik bajnoki elsősége.

Megérdemeltük volna.

S leginkább Kiss Laci érdemelte volna meg! Talán a legjobb szezonja volt, akkor és ott vált első számú közönségkedvencé. 33-szor szerepelt a válogatottban, ott volt az 1982-es spanyolországi világbajnokságon, mi több El Salvador ellen csereként beállva hét perc alatt lőtt hármat. Magyar Kupát nyert a Vasassal a két bronz mellett, játszott Franciaországban – és a mai napig hűséges a Vasashoz.

Kiss Laci ma 67 esztendős.

A sors igazságtalansága, hogy soha nem lehetett bajnokcsapat tagja. 

De mi pontosan tudjuk, hogy mit is jelent a Vasas-sors…

A szurkolók és a klub nevében kívánom: Isten éltessen drága Lacikám!

Fotó: MTI/Petrovits László