A Mesterlövész

Rugdosták a fiúk a négyeseket. Mert nem úgy van az, hogy az angyalföldi klasszis megelégszik egy laza mesterhármassal. Ilyesmiben is volt részünk, Várady Béluska vagy például Kovács Kokó István megajándékozott bennünket efféle élménnyel. De a négy dugó az bizony más, az már közelít a halhatatlanság felé. S milyen jó érzés szólni a mozigépésznek, hogy: "Uram, indítsa már el azokat a filmkockákat, melyeken vasasos legények ontják a gólokat!" S mi csak hátradőlünk a rozzant karosszékben és talán becsukott szemmel is látjuk, ahogy Farkas Jancsi meg sem áll négy találatig egy franciák elleni válogatott meccsen. Aztán csak kiabálunk lelkesen, ahogy Bundzsák Dezső négyet lő Santarelli, a Bologna kapusának hálójába. És az sem akármilyen élmény, amikor Machos Feri ugyancsak négy gólig jut, és Tóth, a Csepel kapusa talán elátkozza a pillanatot, hogy valaha is 1-es számú mezt húzott a hátára. Egyébként Machos volt az ötödik gól szerzője Bundzsák csúcsteljesítménye mellett, amikor a Vasas 5-1-re verte a Bolognát.

Machos, az ösztönös zseni.

Machos minden idők egyik legjobb Vasas-futballistája.

Ha azt írják róla, hogy világklasszis volt, abban nincs csipetnyi túlzás sem. Mindent tudott a labdával - és labda nélkül. Úgy gondolkodott, úgy cselekedett a pályán, ahogy csak kevesen. Egyszerre volt 10-es és 9-es. Mindkét tulajdonság, adottság megvolt benne. Ha kellett, irányított - ha a helyzet úgy hozta, vezérré vált - s ha a kapu előtt tűnt fel, könyörtelen ítéletvégrehajtó volt.

Ma tátott szájjal figyelnénk a futballját.

Ma kórusban kiabálnánk a nevét és miatta járnánk meccsre. Akkoriban, az ötvenes-hatvanas években, ha nem is egy volt a sok közül (mert kivételes tudása miatt nem is lehetett az…) rengeteg kiváló labdarúgó játszott a magyar bajnokságban. Elég, ha csak a legfőbb riválisát, a legendás és ugyancsak világklasszis Tichy Lajost említjük.

Ez még Kispesten történt.

Mert Machos Tatabánya és Szeged érintésével a Honvédnál lett igazi sztár. Együtt futballozhatott az Aranycsapat legendáival. A kispesti csapat csatársora egy időben rendszerint úgy állt fel: Budai II. - Kocsis - Machos - Puskás - Czibor. A legenda szerint az ifjú Machosnak nem volt könnyű dolga a Honvéd atomcsatársorában, merthogy a középkezdéseknél hol Puskás Öcsi, hol Kocsis Kocka súgta a fülébe, hogy: „nekem passzolj!”

Így aztán legtöbbször belepöckölt a lasztiba-középre, előre.

Hogy milyen kivételes képességekkel rendelkezett, azt bizonyítja, hogy Sebes Gusztáv beválogatta az 1954-es svájci világbajnokságra utazó válogatott keretbe. Egy pillanatra sem lépett pályára, de így is életre szóló élményt szerzett.

Velünk együtt…

A vb-k egyébként sem hoztak szerencsét neki. Svédország előtt megsérült, négy év múlva Chilébe pedig Baróti Lajos ki sem vitte.

Pedig élete csúcsformájában játszott. Hat év kispesti „katonai” szolgálat után Angyalföldre került és lett pillanatok alatt a Vasas-szurkolók egyik legnagyobb kedvence, a piros-kék csapat vezéregyénisége. Ő volt az, aki megengedhette magának egy Fáy utcai edzésen, hogy viccesen megkérdezze drága Rudi bácsit, az edzőjét, hogy: „ki küldte ide ezt a két balekot?”

A két balek Farkas Jancsi és Puskás Lajos volt.

Fontosabbnál fontosabb gólokat lőtt abban a gyönyörű Vasas-szerelésben. Például az ő találata jelentette a harmadik angyalföldi bajnoki aranyat, amikor '62 áprilisában, a Népstadionban felejthetetlen rangadón talált be az újpesti Lung hálójába, miután a dózsás Rajna és Mészöly Kálmán is öngólt vétett. Machos Ferenc háromszor állhatott fel a dobogó legfelső fokára Vasas-labdarúgóként. Angyalföldön 1960 és 1965 között 105 találkozón 59 gólig jutott.

Hihetetlen, de Honvéd-mezben is épp ennyi gólt lőtt. A válogatottban 29 találkozón szerepelt és 14 találatig jutott. Később két évig edzőként irányította kedvenc csapatát  - a Vasast.

Merthogy a Fáy utcában talált igazi otthonra. Haláláig kijárt a piros-kék csapat meccseire - ma lenne 89 esztendős.