A kis Becsei nagy napja

Soha nem felejtem el, amit egyszer barátom, T. P. mesélt Becsei Petiről. Ők ketten rokoni kapcsolatban voltak, olykor együtt töltöttek családi hétvégéket. S nem mellékesen összefűzte őket a Vasas iránti rajongás is. T.P. elmondása szerint Becsei Peti valamelyik Vasas-legenda temetésén állt a tömegben, s azt mondta a mellette álló barátjának: „ Meglátod, én leszek a következő, akit eltemettek…”

Negyvenes évei elején járó, életerős férfi ritkán mond ilyet. 

Ám ez az egykori angyalarcú, különleges tehetségű futballista mintha megérezte volna a halálát. Alighanem baj volt a szívével, negyvenegy-két évesen nem mindig veszi komolyan az ilyesmit az ember. A rakoncátlan motor majd csak megjavul – gondolhatja bárki, de Becsei Peti sajnos nem tévedett. A Vasas saját nevelésű játékosa 2000. május 5-én, 43 esztendősen hunyt el. Tragédiája felkavarta a Vasas-családot, a szurkolókat, egykori játékostársait. 

Hiszen élete teljében volt!

Ráadásul sportolt egész életében. Ám a szívinfarktus erősebb volt az élni akarásnál. A sírjánál meglett férfiak törölték könnyeiket, nála jóval idősebbek búcsúztatták az egykori kissrácot, aki húsz évesen már magyar bajnoknak tarthatta magát. Ha a statisztikákat nézzük, a kis Becsei (bátyja, József az MTK kiváló képességű balszélsője volt…) nem játszott túl sok meccset a nagy Vasasban. 

A mi eddigi utolsó bajnokcsapatunkban.

S nem azért, mert nem volt meg hozzá a kellő tehetsége, szorgalma. Csakhogy a posztján, ott a bal szélen egy bizonyos Várady Béluska játszott. A legtöbb NB I-es klub tárt karokkal fogadta volna az ifjú angyalföldi reménységet, s alighanem kezdő játékosként számítottak volna rá. Jó felépítésű, technikás, kiváló lövőerejű játékosról volt szó. Csakhogy akkoriban a Fáy utcai vörös salakon felnőtt gyerekek arról álmodtak, hogy piros-kék dresszben futballoznak majd felnőttként is. Becsei Peti álma valóra vált, szinte tinédzserként debütált az ország egyik legjobb csapatában. S talán maga sem gondolhatta volna, hogy húsz éves korára már bajnok lesz. Pedig így történt. 

A Vasas a ’76-77-es szezonban már a rajton jelezte: itt az idő visszatérni a régi útra. 

A 66-os útra. Rudi bácsi megtalálta a legerősebb összeállítást, szerkezetet és minden játékos helyét a csapatban. S a gépezet az első pillanattól kezdve már-már tökéletesen működött. Öt gól kezdésnek a Tatabányának, majd jött az első rangadó az MTK ellen a Stadionban: 35 000 néző előtt nyertünk 2-1-re.

S most ugorjunk jó néhány hónapot.

Ugorjunk a tavaszi szezon MTK elleni visszavágójára.

Az újabb 2-1-es Vasas-győzelemre.

Ez már ’77 június elsején történt, ugyancsak a Népstadionban. Akkor már túl voltunk az Újpest és a Fradi elleni gálaelőadáson, a Honvéd legyőzésén, ám a bajnoki cím felé vezető úton még komoly akadályt jelentett a kék-fehérek legyőzése. Nem is ment aznap a csapatnak, hiába szurkolt mámoros hangulatban a jobb felső karéjban a Vasas-tábor. Az MTK a finom pengés Kunszt góljával megszerezte a vezetést. Rudi bácsi érezte, hogy változtatni kell és cserélt. Pályára küldte Földházi Pistát és Becsei Petit. 

Ők ketten fordították meg az eredményt.

Földházi és Becsei- gól kellett az újabb 2-1-es győzelemhez. 

Ez volt Becsei Peti pályafutásának csúcspontja. 

Később játszott még a szentendrei katonacsapatban, a Kossuth KFSE-ben, az Ózdi Kohászban, a Salgótarjáni BTC-ben és a Csepelben. Aztán civil lett a korábbi balszélső, ám a sors nem hagyta, hogy szépkorúként arról a bizonyos MTK-nak lőtt góljáról meséljen, amellyel a Vasas döntő lépést tett a bajnoki cím felé. 

Még mindig csak 66 esztendős lenne. 

Jó lenne azt írni, hogy az utódok most ott folytatják, ahol ti Petikém egykoron abbahagytátok, de ha létezne mennyország, s te onnan fentről látnád mindazt, ami a pályán történik, aligha értenéd, mi zajlik ott futball cím alatt. Mi sem értjük... 

Nyugodj békében, Becsei Peti