A boltos eladott labdái

Hiszed vagy sem, olykor látom magam előtt ahogy sprintelsz. Szerettem nézni, amint leszegett fejjel, elszánt arckifejezéssel végigtrappolod a pályát. Volt benned valami kiapadhatatlan őserő – még ha ez nem is látszott rajtad. Eső áztatta, cúgos őszi napokon, a cserépkályha lángtáncát bámulom, aztán becsukom a szemem, és egyszer csak ott futsz magad előtt a lasztival a régi Loki-pályán, és meg sem állsz a kapuig. Hihetetlen, hogy az ember agya miket elraktároz. Forrest Gump nem futott annyit, mint te azon a meccsen, amikor 3–2-re nyertünk a Nagyerdőben.

De futottál, vágtattál minden meccsen.

Ezért is szerettünk téged annyira, Szilvió. A zongoracipelő, aki ha kellett Chpoint, Mozartot, vagy a francia kortárs zseni Yan Tiersen gyönyörű muzsikáját szólaltatja meg a hangszeren. Mert a nagy rohanás közepette fontos gólokat is szereztél. Egészen pontosan 27-et Vasas-mezben. Mindezt 208 meccsen. S ha valamelyik találatod után esetleg megcsókoltad azt a gyönyörű címert, mi pontosan tudtuk, hogy ez nem olcsó színjáték, hanem valódi szenvedély.

Aki Angyalföldön nőtt fel, az tudja mit jelent a Vasashoz tartozni.

Néhány éve beszélgettünk, s amikor azt mondtam neked, a kilencvenes évek Vasasának minimum egy bajnoki cím kijárt volna, te sem tiltakoztál. Hogy örültünk a bronzérmeknek! Mert tudtuk, milyen mély gödörből, milyen kilátástalan helyzetből sikerült fellépnie, visszakapaszkodnia imádott csapatunknak. S ebben nektek, saját nevelésű játékosoknak főszerepetek volt. Sáfár Szabi, Juhár Tomi, Geress Zoli, Galaschek Peti, Pál Zoli, Maczó Miki – csak néhány név a vörös salak generációból. S persze te, Szilvió!

De ha becsukom a szemem, látok egy másik sprintet is: ahogy robogsz a Fradi kapuja felé a régi Népstadionban. Az eredményjelző tábla 1-1-et mutat, na meg a 90. percet. Soha nem felejtem el, újságíróként a fedett sajtóhelyen kellett ülnöm. Illetve...kellett volna. Csakhogy amikor a kitámadó ferencvárosi játékosok között, az elcsúszó Simon Tibi mellett akadálytalanul, már-már fütyörészve robogtál a zöldek kapuja felé – felpattantam, és már ünnepeltem. Korai volt, nem passzoltál a melletted érkező Nagy Tomihoz, nem csináltál egy flegma, kapust elfektető cselt, hanem belevezetted a labdát a kivetődő Balogh Tonó kezébe.

Sokszor szidtunk benneteket, mert azt akartuk, hogy visszatérjenek a régi, szép idők, a hatvanas-hetvenes évek sikerei. Nehezen viseltük, hogy lesajnált kiscsapatok győztek a Fáy utcában, hogy megvert minket az Újpest, a Fradi vagy a Honvéd. Igazságtalanok voltunk veletek.

Innen 2023-ból visszatekintve egyértelműen.

Hiszen ti rendszerint beleadtatok anyait-apait, még úgy is, hogy nem volt normális edzőpályátok, hogy folyton csúsztak a fizetések, hogy hitegettek benneteket, s hogy a létbizonytalanság, mint valami rosszkedvű varjú, ott lebegett a fejetek felett. És igenis kaptunk megszámlálhatatlan felejthetetlen élményt a Gellei Imre, Komjáti Bandi-féle Vasastól. Tőletek, Szilvió.

A Werder Bremen legyőzése a Fáy utcában, úgy, hogy Váczi Zoli még tizenegyest is rontott. Aztán gurítottunk négyest Kispesten, csendre intve a Vasast szidó Honvéd tábort. Vertük a Fradit az Üllői úton (Márió mekkora gólt rúgott, te jó ég…!), s persze Angyalföldön. Bejutottunk a kupadöntőbe, ahol talán minden idők legnagyobb Vasas tábora szurkolt a csapatnak, s te Szilvió két gólt is lőttél az MTK elleni meccsen. Igaz, az egyiket a saját kapunkba.

A fájdalmas pillanatokkal együtt is jó visszaemlékezni a kilencvenes évekre.

A Vasas nevelésű Vasasra.

A Fáy utcában új otthonra találó Jován Robira, Máriássy Zsoltra, Váczi Zolira, Hámori Ferire. Azt mondtad Szilvió, jó brigád voltatok. Összetartó csapat. S ezt látszott is. Mi azóta várunk, és vágyunk egy ilyen, egymásért is küzdeni tudó, a klubot és a címert tisztelő csapatra. Tudom, hogy nem jársz ki a Fáy utcába, és azzal is tisztában vagyok, hogy a nagyobbik fiad fanatikus Kispest szurkoló, aki talán legutóbb is ott volt a vendégszektorban, amikor 3-0-ra vertük a Honvédot. Mi a papának jobban örülnénk a lelátón.

Szilveszter Ferencnek, aki a közelmúltban lelkesen beszélt arról, hogy boltvezető lett, hogy élvezi a munkát a kereskedelemben, és ha itt elad egy labdát, senki nem szidja őt. De téged, Szilvió köpenyben, ácsceruzával a füled mögött is fel lehet ismerni, és ha azt kérdi tőled valaki két kiló csirke farhát vásárlása közben, hogy miért nem passzoltad oda a labdát Nagy Tominak, akkor ne lepődj meg!

Hiszen te Szilvió maradsz, a Vasas-család Forrest Gumpja.

Boldog Születésnapot, Szilveszter Feri!