Vasas FC - Szolnoki MÁV FC

2022. január 12. 12:00

Játékvezetők: Dolnego Bálint. Segítői: Becséri Gergely és Rózsa Dávid.
Helyszín: Fáy utcai edzőpálya
Szeretettel köszöntjük Tisztelt Szurkolóinkat, és Olvasóinkat! Áldott 2022-es évet kívánunk mindenkinek! Hamarosan, 12:00 órakor elkezdődik az Új év második felkészülési mérkőzése, a Vasas FC - Szolnoki MÁV FC találkozó. Köszönjük, hogy követik tudósításunkat.
Angyalföldön, a Mészöly Kálmán műfüves pályán mínusz 2 Celsius fokos levegőhőmérséklet és verőfényes, napsütéses idő van.
Amint látható az összeállításunkból, sok a betegünk, így mindösszesen hárman tudtak helyet foglalni a cserepadon.

1'
Elkezdődött a mérkőzés, a Szolnok indította el a labdát. Csapatunk a megszokott piros-kék csíkos mezben, piros nadrágban és lábszárvédőben. Ellenfelünk tiszta fehérben.
4'
Silye indult be a bal szélen, amjd 14 méterről lőtt, lapos labdáját Kovács vetődve védte.
6'
A mérkőzést, mintegy 50 szurkolónk tekinti meg a helyszínen.
9'
Bal oldali szöglethez jutott a Szolnok, Szilágyi Z. szerelése után. A kis szögletnél szabálytalanul szerelték Pátjai, kifele szabadrúgás.
13'
Radó zavarta meg Kovács kapust, elvette tőle a labdát, jobbra eltolta mellette a játékszert, majd 13 méterről a kapu közepébe gurított. 1-0!
15'
Sztojka csaknem megszerezte második gólunkat, ám 7 méteres lövését Kovács elképesztő reflexszel kitolta a jobb kapufa mellé.
18'
Bal oldali szöglethez jutott a Szolnok. Tóth László beívelése után felszabadítottunk.
21'
Berecz jobb oldali beíveléséről centikkel maradt le Feczesin.
22'
Sztojka 17 méteres, bal összekötő helyéről eleresztett lapos lövése a jobb oldalhálóban kötött ki.
28'
Hinora jobb oldali magas beadását biztosan húzta le Kovács.
31'
Tisza 15 méterről, középről, ballal laposan 1 méterre a bal kapufa mellé lőtt, Jova rajta volt a lövésen.
36'
Bal oldali szögletet végezhetett el Hinora. Beívelését a rövid saroknál kifejelte egy szolnoki játékos.
40'
Bal oldali szöglethez jutott a Szolnok. Rokszin beívelését Otigba fejelte ki. A mérkőzés 2-szer 40 perces.
41'
Folytatódott a mérkőzés. Litauszki jött be Otigba helyére.
44'
Hinora végezhetett el bal oldalról szögletet. A rövid saroknál Pátkai fejelt 1 méterrel a jobb kapufa mellé.
46'
Bal oldali szögletet végezhetett el a Szolnok, ám a rövid saroknál Litauszki felszabadított.
50'
A jobb oldalról a 11-es ponttal egy magasságban végezhetett el szabadrúgást a Szolnok. Rokszin kapura lőtte, de Feczesin a rövid saroknál kifejelte, A szögletet Jova kaparintotta meg.
51'
Silye futott el a bal szélen, erős, félmagas középre adását Hinora kapásból, jobbal, 13 méterről a bal kapufa mellé belsőzte.
52'
Hinorát kell ápolni, eleredt az orra vére. De tudta folytatni a játékot.
55'
Jobb oldali szolnoki szöglet. A kis szögletet Rokszin és Tóth László elügyetlenkedte. Mi jöttünk bedobással.
60'
Cseréltünk. Molnár és Bobál állt be Jova, illetve Feczesin helyére.
62'
A jobb oldal vonaltól, a 16-ossal egy magasságban szabadrúgáshoz jutottunk. Hinora beívelése Litauszki hátára pattant, így a szolnokiak fel tudtak szabadítani.
66'
Sztojka 18 méteres, középről leadott életerős bombájába Kovács Olivér tette bele a fejét az öt és felesnél, így vélhetően góltól mentette meg csapatát.
68'
Bal oldali szöglethez jutottak a Tisza partiak. A beívelést a hosszú saroknál Litauszki fejelte szögletre. Jobb oldali szöglet következett. Iyinbor kifejelte a mezőnybe a labdát.
78'
Rokszin fejelhetett tisztán a 11-es pontról, egy balról érkező beadást, de Molnár magabiztosan védett.
79'
Pátkai szerzett szemfülesen labdát a 16-os vonalánál. Kapura ívelését a visszarohanó Kovács védeni tudta.
80'
Hinora futott el a jobb oldalon, középre adását Radó lőtte a kapu közepébe. 2-0!
81'
Vége a mérkőzésnek. A szombati Gyirmót elleni találkozó elmarad. Ha lesz helyette másik ellenfél, arról természetesen a honlapunkon tájékoztatni fogjuk, Tisztelt Szurkolóinkat. Hajrá, Vasas! Mindörökké, Angyalföld!