Vasas FC - MOL Fehérvár FC

2021. február 10. 19:45

Játékvezetők: Karakó Ferenc, segítői: Georgiou Theodoros, és Buzás Balázs.
Helyszín: Illovszky Rudolf Stadion
Szeretettel köszöntjük tisztelt Szurkolóinkat és Olvasóinkat! A MOL Magyar Kupa 8. fordulójában – a legjobb 16 csapat közé jutásért – a MOL Fehérvár FC csapatát fogadjuk az Illovszky Rudolf stadionban. A találkozó 19:45 órakor kezdődik.
Két Celsius fokos levegőhőmérséklet, szélcsend, felhős, idő, és eső a fogadta a Játékosokat.
Ellenfelünk a most zajló 2020/21-es OTP Bank Liga NB I-es bajnokságban 33 ponttal (pontazonossággal) a tabella harmadik helyén található. Az eddigi 20 forduló alatt 9 győzelmet arattak, 5 alkalommal szenvedtek vereséget és 6 mérkőzés zárult döntetlennel.
Érdekesség, hogy a csapat keretének a tagja egykori (2015. február-2018. július között) játékosunk, Hangya Szilveszter
Csapatunkban a vasárnap, a Szentlőrinc SE ellen 3-0-s győzelmet arató kezdő 11-hez viszonyítva kilenc helyen változtatott Schindler Szabolcs vezetőedzőnk, és csupán Pátkai és Feczesin maradt a kezdőben.
A vendégcsapatban pedig az FTC elleni 2-0-s vereséggel végződött vasárnapi bajnokihoz képest hét helyen helyen nyúlt bele a kezdőcsapatba Márton Gábor vezetőedző,
A továbbjutás sorsa egy mérkőzésen dől el. Ha a rendes játékidő végén döntetlennel állnak a csapatok, akkor kétszer 15 perc hosszabbítás, majd tizenegyesrúgások következnek.
Emlékezetes Magyar Kupa döntőt játszott egymással a két klub 2006. május 17-én, 6 ezer néző előtt az Üllői úti régi FTC stadionban. A Pintér Attila vezette csapatunk hosszabbítás után 2-2-re állt, majd a büntető párbajt 6-5-re a székesferváriak nyerték. Érdekesség, hogy jelenlegi asszisztensedzőnk, Tóth András aktív részese volt a kupadöntőnek, és a büntetőpárbaj 5. fordulójában értékesítette is a 11-est.
A mai kupamérkőzést szurkolók nélkül, zárt kapuk mellett rendezik meg.

1'
Csapatunk a hagyományos piros-kék-pirosban, míg ellenfelünk tiszta fehér mez összeállításban játszik. A találkozót a fehérváriak kezdték.
2'
Egy bal oldali Hangya beadással kezdődött a mérkőzés, ami veszélytelen maradt.
3'
Zivzivadze közelről a a bal alsó sarokba lőtt, Ptryaktól kapta a labdát, a bal oldalról. 0-1.
6'
Zivzivadze lőtt 10 méterről a bal összekötő helyéről, de szögletre blokkoltunk. Hangya beívelését kifejeltük.
9'
Bolla lőtt a jobb oldali 16-os sarkától 1 méterrel a jobb felső sarok fölé.
11'
Hangya nagyon él a bal szélen, és rendre érkeznek tőle a beadások.
12'
Kalmár bal oldali beadását Szatmári a hosszú saroknál nem találta el jól, lábáról leperdült a labda.
13'
Kalmár kapott sárga lapot rúgásért.
16'
Bolla ápolása miatt percekig állt a játék.
17'
Hinora lőtt a jobb oldali 16-os sarkától, Szivacskitól kapta a labdát. Lövése a bal felső sarok fölé szállt fél méterrel.
19'
A sérült Bolla helyére Nego állt be.
23'
Petryak 16 méterről lőtt, ám egy védőnk lábán irányt változtatott a lövés, így a labda a jobb alsó sarokba hullott. 0-2.
27'
Köböl szöktette a bal oldalon felfutó Kalmárt, akinek beadása nem jutott el Szatmárihoz, a hosszú oldalon.
30'
Rus fejelte a jobb kapufára a labdát, Petryak jobb oldali beadása után.
34'
Szatmári jobb oldali beadása Rus lábáról, saját kapujának jobb sarkába pattant. 1-2.
36'
Petryak a jobb oldalon, szinte az alapvonalról lőtt, a labda a vizes füvön átjutott Radoson, ám a gólvonalról Szivacski mentett nagyot.
39'
Szivacski kapott sárga lapot rúgásért.
43'
17 méterről végezhet el szabadrúgást a Fehérvár, Hinora magas lábhasználata miatt. Rus a sorfalba bombázta a labdát.
45'
2 perc hosszabbítás.
47'
Jobb oldali szögletet Petryak adta be, de Feczesin kifejelte. Vége az első játékrésznek.
48'
Nincs csere egyik oldalon sem.
49'
Petryak jobb oldali szögletét a rövid saroknál Fiola sarkazta tovább, de felszabadítottunk.
51'
Feczesin tette la a labdát a bal összekötő helyén felfutó Pekár elé, aki 12 méterről lőtt, de a bal felső felé tartó bombát Kovács bravúrral kiütötte.
54'
Nego jobb oldali centerezését Petryak estében centikkel nyeste el a jobb felső sarok mellé. A túl oldalon Pekár futotta le a védőjét, majd egy visszacsel után lőtt, de Rus odaért, így Kovácsnak könnyű zsákmány volt a labda.
56'
Bal oldali Petryak szögletet Tóth B. szabadított fel.
57'
Cseréltünk. Lejött Pekár és Köböl, míg beállt Radó és Viczián.
63'
Feczesin bal oldali beadása Stopira lábáról pattant veszélyesen középre, de ki tudták vágni a védők. Majd Pátkai kapott sárga lapos figyelmeztetést reklamálásért.
68'
Ismét kettős csere nálunk. Feczesin és Pátkai jött le a pályáról , míg beállt Balajti és Silye.
71'
Bal oldali fehérvári szöglet, veszélytelen lett.
73'
Hármas csere a Fehérvárnál. Zivzivadze, Funsho és Petryak helyére Nikolics, Szabó, És Houri állt be.
75'
A bal szélen a 16-os sarkától két méterre szabadrúgást végzett el Szatmári. Beívelését Tóth Bence fejelte vissza, de utána a védők felszabadítottak.
82'
Újabb jobb oldali fehárvári szöglet. Alef a rövid saroknál fejelt, de Hinora a gólvonalról fejelte ki a labdát, a jobb saroknál.
84'
Hinora helyére Kapornai állt be, ezzel kihasználtuk ötödik csere lehetőségünket is.
86'
Szatmári tette ki a labdát Kapornaihoz a jobb szélen, aki laposan a kapu felé lőtte a labdát, de a jobb kapufa előtt, és a berobbanó Balajti előtt is elment a labda.
87'
Radó elől a 16-oson kívül, estében szabadított fel Kovács Dániel kapus.
89'
Kapornai kapott sárga lapot reklamálásért.
90'
3 perc hosszabbítás.
92'
Ruben Pinto kapott sárga lapot felvágásért.
93'
Rus kapott sárga lapot.
94'
Véget ért a mérkőzés. Szorossá vált találkozón a MOL Fehérvár FC csapata jutott a MOL Magyar Kupa legjobb 16 csapata közé.