Vasas FC - FC DAC 1904

2019. július 05. 20:30

Játékvezetők: Solymosi Péter (Berettyán Péter, Horváth Róbert)
Helyszín: Illovszky Rudolf Stadion
26 fok, kellemes idő, tiszta ég. Minden adott egy emlékezetes megnyitóhoz.

0'
A Himnusz elhangzása után Markovits László, a Vasas SC elnöke és Raduly József, a Vasas örökös tiszteletbeli elnöke lép a kezdőkörbe. Az ünnepélyes kezdőrúgást Józsi bácsi fogja elvégezni.
0'
Szilágyi Áron olimpiai bajnok kardvívó áll a kezdő körben és megtartja a stadionnyitó beszédet.
0'
A szurkolók parádés drapériákat és koreót állítottak össze Angyalföldről és Rudi bácsiról.
0'
Július 5-én, 20:30-kor kezdődik a Vasas - DAC stadionavató!
0'
Szalay Edit műsorvezető egy mexikói hullámot indított, ami végigment a lelátón. Ezt követően Kocsis Dénes előadásában az Eye of the Tigert hallhatja a közönség, ami alatt bevonul a két csapat.
0'
Sok szeretettel köszöntjük kedves szurkolóinkat a Vasas-DAC stadionavató mérkőzés élő, szöveges közvetítésén! A megnyitóünnepség először a DAC himnuszával, a Nélküleddel kezdődött, majd a Vasas-induló hangzott el, mindkettő Kocsis Dénes előadásában.
0'
A keleti lelátó oldalán hat artista (Tissue csoport) piros-kék szalagos produkciója látható
0'
A csapatok már felkészülnek, mindeközben a színészválogatott egy erre az alkalomra készült produkciót ad elő
0'
Hegyi Iván, a Vasas SC kommunikációs vezetője elmondja a BEK-elődöntős és magyar bajnok csapatok névsorát.
1'
Elkezdődött a mérkőzés. Hajrá, Vasas!
4'
Veselovský jobboldali beadását fogta meg magabiztosan Radoš, majd Vida Krisztopher lövése ment a jobboldali kapufa mellé.
7'
Daróczi passzolta szépen a labdát Hinorának, aki lőtt, de kaput nem talált a lövése.
10'
Hangulatos mérkőzésnek lehetünk szemtanúi, mindkét edző támadó felfogásban küldte pályára játékosait.
14'
Vida Kristopher a tizenhatos bal sarkából célozta meg a kaput, ami a felső lécről pattant ki. Nem sokon múlt.
16'
Connor passzolt Vida Máténak, aki be akarta adni a labdát Kalmárnak, de a magyar válogatott játékos nem érte el a labdát.
17'
Connor jobbal 25 méterről megcélozta a kapunkat, de Rados a helyén volt, és a félmagas labdát vetődve kivédte.
19'
Vida Kristopher indulhatott el megint a kapunk felé, de Terbe időben megakadályozta a lövésben
20'
Egy labdavesztést követően ismét a DAC támadhatott, ismét Vida Kristopher személyében, lövése a kapu jobb alsó sarka mellett ment el, miután egy védőnk még beleért.
25'
Nagy helyzet! Király Botond célozhatta meg a dunaszerdahelyiek kapuját a bal szélről középre tartva, de Jedlička ki tudta bokszolni a labdát, és egy védő meg kirúgta.
27'
Újabb DAC-támadás, de az egyedül a kapu felé haladó támadó elől a visszaérkező Lakatos vette el a labdát. A rá következő szögletből nem lett semmi.
28'
Csapatkapitányunk, Balajti Ádám próbálkozott egy lövéssel, de az előtte felálló védők blokkolták a lehetőséget.
34'
Veselovský lehetőségét Rados védte lábbal.
37'
Egy baloldali szögletből Kruzliak fejessel próbálkozott, de kaput nem ért
42'
Divković indult meg a kapunk felé, de lesállásban volt, így a játékvezető a sípjába fújt.
44'
Balajti kapott egy szép keresztlabdát, amivel a tizenhatoson felülre futott, de lövése a jobboldali kapufa mellett ment el nem sokkal.
45'
Félidőt fújt a játékvezető, a gólhiány ellenére egy közönségszórakoztató mérkőzést láthattunk.
46'
Elkezdődött a második félidő, csapatunk gyakorlatilag sort cserélt, Bőszön kívül mindenki bejött, valamint Kovács MIlán és Hinora Kristóf maradt a pályán. A vendégeknél két játékos érkezett, Šimčak és Veselovský helyett Blackman és Bilenkij.
47'
Vida Kristopher célzott középről, de Szmola védeni tudott.
52'
Tóth László és Koštrna ütköztek össze, mindkettejüket ápolni kellett, de tudják folytatni a mérkőzést.
57'
Ronan baloldali szögletét fejelte ki Vicizán
58'
Birtalan labdát szerzett, majd megindult a kapu felé, de beadásszerű lövését Jedlička fogni tudta
59'
Újabb DAC-os helyzet, a labda begurult a kapuba, de a vendégek leshelyzetben voltak, így a játékvezető lefújta a helyzetet.
61'
Kalmár lőhetett szabadrúgást úgy 20 méterről, de lövése a kapu felett szállt el.
62'
Ronan lőtt a kapunkra a tizenhatoson belül, de Szmola könnyedén megfogta a labdát.
63'
Divković próbálkozott, de Gál Mátyás hathatósan akadályozta a támadását, így a lövés nem ért célt
69'
Cserél csapatunk, Szmola Bálint helyett Bősz Levente érkezik a kapunkba.
71'
Cserél a DAC, érkezik Beszkorovajnyij, Švec, Kun és Bodnár, lejött Ronan, Vida Kristopher, Divković és Kruzliak.
73'
Óriási mentés! Előbb Bősz bokszolt ki egy labdát, majd Gál akadályozta meg a kipattanó értékesítését.
77'
Büntetőt ítélt Solymosi Péter játékvezető, miután Nagy Zoárdot buktattát a tizenhatoson belül.
77'
Tóth László a tizenhatos bal sarkához közeli szabadrúgása a kapu felett szállt el.
78'
GÓÓÓÓÓÓÓL!!!! BIRTALAN!!! Megszületett az új stadion első gólja, amit az "angyalföldi srác", Birtalan Botond szerzett, a büntető értékesítésével. 1-0!
79'
Az ellentámadásból majdnem gólt szerzett a DAC, de Bősz bravúrosan védett.
81'
Meglepetéssel is szolgál csapatunk a stadionavató mérkőzésen, ugyanis csapatunk pályaedzője, Ferenczi István érkezik a pályára, Kovács Milán helyére. A csapatkapitányi karszalagot is megkapta Birtalan Botondtól.
84'
Kalmár célozta meg a kapu jobb felső sarkát, de Bősz bravúros módon piszkálta ki a labdát.
85'
Nagy Zoárd bicegett le a pályáról, a kispadunknál ápolják.
87'
Hinora kapott egy szép labdát, amit Ferenczi irányába akart beadni, de a vendégek védelme közbeavatkozott.
88'
GÓÓÓL!!! BIRTALAN!!! Egy visszagurított labdára fordult rá csatárunk, aki úgy huszonhárom méterről jobbal megcélozta a kaput, ami a bal alsó sarokban landolt. 2-0!
90'
2 perc hosszabbítás.
92'
Zúg az új Illovszky aréna, a Hajrá Vasastól,. Közben Bilenky futott el, de 10 méteres lövése a bal kapufán csattant.
96'
És vége! A stadionavató igazán ünnepélyesre sikeredett. Szép volt fiúk! Legyen ez a győzelem a jövőre nézve tendencia, hogy igazi oroszlánbarlanggá váljon új szentélyünk! Köszönjük a figyelmet! Hajrá, Vasas!