Vasas FC - DVSC

2022. július 09. 10:00

Játékvezetők: Takács Tamás. Segítői: Medovarszki János és Csatári Tibor
Helyszín: Fáy utcai Sportcentrum (zárt kapuk)
Szeretettel köszöntjük tisztelt Szurkolóinkat csapatunk ötödik nyári felkészülési mérkőzésén.
Ma a DVSC csapatával játszunk, 10:00-ás kezdéssel, az Illovszky Rudolf stadion melletti hibrid füves pályán.
Ezúttal szurkolók nem lehetnek a nézőtéren.
Mintegy 21 Celsius fokos, napsütéses, enyhén szeles idő van.
A mérkőzés kétszer 45 perces lesz.
Köszönjük, hogy követik tudósításunkat.

1'
Csapatunk a megszokott piros-kék csíkos mezben, piros nadrágban és lábszárvédőben, míg ellenfelünk tiszta fehérben. Csapatunk a Béke út felőli kapu felé támad.
2'
Bal oldali debreceni szöglettel kezdődött a mérkőzés. Dzsudzsák beadását kivágtuk a mezőnybe.
2'
Bal oldali debreceni szöglettel kezdődött a mérkőzés. Dzsudzsák beadását kivágtuk a mezőnybe.
5'
Jobb oldali vendég szöglet. Dzsudzsák beívelése után, a kisszögletet visszakapva, kapásból, 18 méterről, a jobb összekötő helyéről lőtt, de a labda 3 méterrel a bal sarok mellé pattogott.
6'
Deutsch bal oldali beadásáról centikkel maradt le középen Bobál.
9'
Manrique fejét érte el Cipf magas lába, sárga lap. A debrecenit ápolni kell. A játékosnak eleredt az orra vére.
10'
Helyére Ferenczi érkezett.
11'
Dzsudzsák jobb oldali szögletét Jova húzta le Deslandes elől.
18'
Farkas sérült meg a bal combján. Csere lesz.
19'
Farkas helyére Szécsi állt be.
21'
Vida bal oldali szabadrúgása után, Cipf lőtt 17 méterről. A labdát Baráth vette át, majd a jobb oldali ötösről lőtt, de egy debreceni lábáról kipattant a labda.
25'
A kapujuktól 24 méterre a jobb összekötő helyéről Vida végezhetett el szabadrúgást. Vida mintaszerű beívelését Bobál 10 méterről védhetetlenül fejelt a léc alá. 1-0!
31'
Bal oldali DVSC szöglet. Dzsudzsák beívelését kifejelte Baráth. Az ellentámadásnál Sztojka kitette jobbra Cipfhez, aki kapásból középre lőtte a labdát, ahol érkezett Bobál, és 12 méterről a jobb kapufa mellé perdített, ám az asszisztens lest ítélt.
36'
Bobált rúgták meg, a kapujuktól 25 méterre, a bal összekötő helyén. A szabadrúgást ezúttal Sztojka végezte el. Középmagas, csapódó lövést Gróf a jobb alsó sarokból vetődve öklözte ki.
38'
Baráthot könyökölték le egy labdáért folytatott légiharcban. Ápolni kell védőnket.
40'
Baráth visszatért a pályára.
43'
Vida 28 méteres, bal összekötő helyéről elvégzett szabadrúgását Litauszki, a kapunak háttal csúsztatta kapura, 10 méterről, de ez Grófnak nem okozott problémát.
45'
Vége az első játékrésznek.
46'
Csapatunk nem cserélt. A DVSC-nél lejött Gróf, Baranyai, Deslandes, Dzsudzsák, Baráth P., Kundrák, Sós, és Rácz. Helyükre Hrabina, Sipos, Silva, Varga, Bódi, Bévárdi, Babinsky, és Major állt be.
50'
Bal oldali DVSC szöglet. Bódi beadását a rövid saroknál Pátkai fejelte ki.
58'
Ferenczi bal oldali beadását Szécsi a rövid saroknál, a kapunktól 10 méterre megcsúsztatta fejjel, de Jova a helyén volt.
61'
Bódi bal oldali szögletét védőnk, Baráth B. csúsztatta a kapunk fölé.
66'
Bódi 30 méteres szabadrúgását Jova a levegőben úszva, ütötte ki a jobb sarokból.
71'
Cseréltünk: lejött Jova, Géresi, Vida, és Cipf. Beállt: Uram, Hidi M, Szilágyi Sz., valamint Pekár.
77'
Ismét cseréltünk. Lejött Litauszki, Pátkai, Sztojka, és Bobál. Beállt: Márkvárt, Kapornai, Faragó, illetve Sztalai.
82'
Hidi M jobb oldali beadását egy debreceni védő blokkolta, ám a labda Kapornaira pattant, így lett veszélyes, de a labda a bal kapufa mellé pattogott.
85'
Bévárdi beadásszerű lövését 15 méterről, a jobb szélről, Uram, biztosan húzta le a levegőből.
90'
Vége a mérkőzésnek. Noha felkészülési találkozó volt, de így is értékes győzelmet arattunk. Szép volt, Fiúk!