Vasas FC - DVSC

2020. augusztus 29. 18:15

Játékvezetők: ANDÓ-SZABÓ SÁNDOR, SEGÍTŐI: ARADI JÓZSEF, BERÉNYI ÁKOS
Helyszín: Illovszky Rudolf Stadion
Szeretettel köszöntjük Szurkolóinkat és Olvasóinkat! A Merkantil Bank Liga NB II-es bajnokság 7. fordulójában a DVSC csapatát fogadjuk az Illovszky Rudolf stadionban. A levegő hőmérséklete 32 Celsius fok, az ég bárányfelhős, enyhe szél fúj. Csapatunkban néhány változás történt a hétközi Budaörs elleni mérkőzéshez viszonyítva. Ezúttal kezd Szivacski, Feczesin, Viczián, és Pekár, míg kimaradt ezúttal a kezdőből Szatmári, Kleisz, Balajti, és Vernes. Ellenfelünknél a szerdai összeállításhoz képest, Kundrák, Bényei, és Tischler maradt ki, helyükre Varga, Korhut, és Baráth a kezdő tizenegyben. A hivatalos nézőszám 3497.

1'
Csapatunk a megszokott piros-kék, piros mez összeállításban, míg a vendégek tiszta fehérben. A mérkőzést a Debrecen kezdte.
2'
Hinora kapott sárgát, rúgásért.
5'
Bárány fejelt 7 méterről, de Jova a léc alól kiütötte a labdát.
7'
A parázs hangulatot heves zivatar hűti le.
9'
Egyelőre kóstolgatják egymást a csapatok.
11'
Ami öntözi az Illovszky stadiont, az már felhőszakadás.
14'
Jobb oldali szöglethez jutott a Debrecen, de Viczián kifejelte a mezőnybe.
16'
Kinyik kapott sárgát, felrúgásért.
18'
Szatmári is sárgát kapott.
19'
Pekár 35 méteres szabadrúgását megcsúsztatta Feczesin, és Zöldesinek bravúrra volt szüksége, hogy a léc alól kiöklözze.
22'
A jobb oldalról, az ötössel egy magasságban, a 16-os vonaláról szabadot rúghat a Debrecen. Ferenczi éles szögből kapu felé lőtte de fölé ment.
23'
Öngól, Zöldesi. 1-0! Silye adta be a labdát a bal oldalról, amibe Zöldesi öklözött bele, és a labda a saját kapujába hullott.
26'
Szabadrúgáshoz jutott a Debrecen, kapunktól 30 méterre, a balösszekötő helyéről. Bódi csavarta a kapu felé, amire két debreceni is rámozdult, kapusunkkal együtt, de a labda a kapu fölé pattant.
27'
Az eső elállt.
32'
Bódit indították be a leshatáron, a balösszekötő helyén, aki az ötös sarkánál elnyeste a labdát Jova felett, de a labda a bal kapufa mellé csúszott.
35'
Viczián 16 méteres lövése egy védő lábán megperdült, így Zöldesinek bravúrra volt szüksége, hogy kiszedje a jobb alsó sarokból. Majd a a következő támadásnál Radó került lövőhelyzetbe, középről, 16 méterről, de 2 méterrel fölé bombázott.
39'
Szivacski kapott sárgát, lerántásért.
41'
Bódi a bal oldali 16-os sarkától 3 méterre végzett el szabadrúgást, de beadása egy debreceni fejen megcsúszva 3 méterrel a bal kapufa mellé ment.
45'
1 perc a hosszabbítás.
46'
Vége az első játékrésznek, amelyben harcos csapatunk vezet egy góllal.
47'
Nincs csere az egyik csapatban sem.
48'
Szivacskit és Bódit ápolják. Áll a játék.
49'
Visszatérhettek mindketten a pályára. Baráth a gólszerző, aki a bal oldali ötös sarkáról a bal hosszú sarokba lőtt. 1-1.
53'
A hivatalos nézőszám 3497.
56'
Jobb oldali debreceni szöglet. Bódi szöglete után Bárány fejelt öt méterről a jobb sarok mellé.
61'
Hinorának szedték fel az ütőjét a 11-es pontnál, de nincs büntető.
61'
Pekár helyén Szatmári folytatja.
62'
Sós állt be Szécsi helyére.
64'
Hinora jobb oldali beadását Feczesin elől Zöldesi húzta le.
66'
Jobb oldali debreceni szögletet Bódi adott be, amit kivágtunk, majd Sós emelte kapura 27 méterről, de nem okozott gondot Jovának.
69'
Ferenczi 31 méteres, balösszekötő helyéről eleresztett lövését Jova öklözte ki a léc alól.
70'
Újabb jobb oldali debreceni szöglet. A hosszú oldalon érintés nélkül ment ki az alapvonalon túlra.
70'
Újabb jobb oldali debreceni szöglet. A hosszú oldalon érintés nélkül ment ki az alapvonalon túlra.
73'
Tischler vállt be Bárány helyére.
75'
Bal oldali debreceni szöglet. Bódi beadását Feczesin rúgta ki. Az újabb szögletet Szatmári vágta ki.
76'
Szivacski helyére Kleisz állt be.
78'
Korhut kapott sárgát, reklamálásért.
79'
Radó a bal oldalon beadásszerű lövése suhant el a kapu előtt.
80'
Baráth helyére Bényei állt be.
82'
Balajti állt be Radó helyére.
83'
Jobb oldali debreceni szöglet. Bódi beívelésekor Kleisz sérült meg, és maradt a földön, de rövid ápolás után folytatta a játékot.
85'
Debreceni szabadrúgás a kapunktól 27 méterre, a bal oldalról. Bódi beívelése lesen találta Korhutot.
87'
Ferenczi kapott sárgát rúgásért.
90'
Silye bal oldali beadására Feczesin érkezett, de egy védő megelőzte, így a labda a jobb sarok mellé csurgott. 2 perc a hosszabbítás.
91'
Bal oldali szabadrúgást végzett el a Debrecen, de támadták a kapusunkat, így szabadrúgás kifele.
92'
Vége a találkozónak, küzdelmes találkozón megosztozkodtak a csapatok a pontokon.