Vasas FC - Dorogi FC

2021. május 02. 17:00

Helyszín: Illovszky Rudolf Stadion
A Merkantil Bank Liga NB II-es bajnokság 36. fordulójában a Dorog együttesét fogadjuk az Illovszky Rudolf stadionban.
A találkozó 17:00 órakor kezdődik.
Angyalföldön 16 Celsius fokos levegőhőmérséklet, felhős ég, élénk szél fogadta a Játékosokat.
Ellenfelünk a 35. forduló után 41 ponttal a 15. helyet foglalja el a tabellán, 31 ponttal szereztek kevesebbet, mint a forduló előtt éllovas helyen álló csapatunk.
Csapatunkban, a szerdán a Soroksár ellen 2-2-es döntetlent elérő kezdő tizenegyhez viszonyítva két helyen változtatott Schindler Szabolcs vezetőedzőnk. Otigba helyett Szilágyi, míg Hinora helyett Pátkai a kezdőben.
A vendégeknél pedig az előző fordulóhoz képest - amikor hazai pályán kaptak ki 3-2-re a Szegedtől – három helyen van változás a kezdő tizenegyben. Barna, Szedlár és Vígh helyett ma délután Mykhaylo, Kanalos valamint Girsik kap lehetőséget a vezetőedzőtől.
A mérkőzést 175 nap után, ismét nézők előtt rendezik meg.

1'
Csapatunk a megszokott piros-kék-pirosban, míg ellenfelünk tiszta fehérben. A találkozót csapatunk kezdte.
2'
Kanalos sérült meg, rosszul ért talajt. De visszatért a pályára.
12'
Egyelőre enyhe mezőnyfölényben játszunk, egy Balajti les gól jelentett némi izgalmat.
14'
Balajti elől szögletre tisztáztak a védők az öt és felesen. Bal oldali szöglet veszélytelen lett.
17'
Radó 14 méteres lövése a keresztbe futó Bajtiról pattant ki.
18'
Balajzi 15 méteres, bal összekötő helyéről leadott lövését védte Borsos.
20'
Kanalos a bal összekötő helyéről 17 méterről lőtt, de egy méterrel a bal kapufa mellé ment.
22'
Balajtihoz pattant egy felszabadító rúgás, ráfordult és megcélozta a hosszú, bal alsó sarkot, de Borsos odaért és vetődve védett.
26'
Balajti szöktette Radót a kapujuktól 14 méterre, de Borsos kivetődött a kapujából, és megkaparintotta másodjára a labdát.
32'
Jobb oldali szögletet végezhetett el a Dorog. Szerencsi beívelését Kanalos fejelte a jobb kapufa mellé.
34'
Megszereztük a vezetést. Radó fordult le védőjéről, majd 12 méterről a kifutó Borsos lábai között a kapuba lőtt! 1-0!
36'
Bal oldali szögletet harcolt ki Silye. A kipattanó labdát végül Hidi M 19 méterről rálőtte, de a bal sarok felé tartó labdát Borsos kivédte.
42'
561 a hivatalos nézőszám.
43'
Dlusztus fejelhetett a kapunktól 12 méterre, ám Rados bravúrral leért a jobb alsó sarokhoz és kitolta a labdát.
44'
Tomás Lénárt kapott sárgát.
45'
1 perc hosszabbítás.
46'
Véget ért az első játékrész.
47'
Nem volt csere. Elkezdődött a második félidő.
48'
Ryashko Mykhaylo 10 méteres fejese a felső lécről pattant fölé.
51'
Radó harcolt ki egy szögletet a jobb sarokban. Szatmári szöglete után Viczián került lövőhelyzetbe, ám 18 méteres, középről leadott lövése fölé szállt.
52'
Radót buktatták a 16-oson belül. 11-es!
53'
Balajti a jobbra vetődő kapus mellett a bal alsó sarokba gurított! 2-0!
55'
Szatmári passzolt vissza Radó elé, aki 14 méterről középről centikkel lőtt a bal alsó sarok mellé.
59'
Silye bal oldali lapos beadásáról a kaputól 2 méterre Balajti és Pátkai is lemaradt.
61'
Radó-Szatmári-Radó kényszerítő után, Radó lőtt 11 méterről, de a kifutó Borsos bravúrral védett.
65'
Radó vezette fel lendületből a labdát körülbelül 30 méteren keresztül, majd balra kitolta Silyéhez, aki középre szerette volna emelni a labdát Balajtihoz, de egy védő fejéről kipattant a labda.
72'
Meg van a 3. gólunk. Szatmári szabadrúgását Viczián csúsztatta a bal alsó sarokba a labdát. 3-0!
74'
Szatmári helyére Kovács állt be. Míg Szabo és Barna állt be, Szerencsi és Girsik helyére.
75'
Pátkai helyére Vernes állt be.
82'
Vernes harcolt ki egy szögletet, a jobb oldalról. Közben csere. Köböl, Hinora és Birtalan állt be, Balajti Hidi M, valamint Radó helyére.
83'
Vernes szögletét kifejelte egy védő. Újabb csere. Papp és Tomas helyére Nagyházi és Zabari állt be.
86'
Jobb oldali dorogi szöglet. A beívelést Belényesi fejelte a jobb sarok mellé. Tóth Barnabás helyére Csillag állt be.
90'
2 perc hosszabbítás.
93'
Vége a mérkőzésnek! Szép volt fiúk! Megvan az ismét fontos 3 pont. Így visszavettük a vezetést a bajnoki tabellán, 75 ponttal, mögöttünk 1 ponttal a Debrecen. 19:30-kor kezdődik a Gyirmót-Győr mérkőzés. A Gyirmótiaknak most 69 pontja van.