Vasas FC - BFC Siófok

2021. március 03. 18:00

Játékvezetők: Szigetvári Márk. Segítői: Márkus Péter és Vörös Dániel.
Helyszín: Illovszky Rudolf Stadion
Szeretettel köszöntjük tisztelt Szurkolóinkat és Olvasóinkat! A Merkantil Bank Liga NB II-es bajnokság 27. fordulójában a BFC Siófok együttesét fogadjuk az Illovszky Rudolf stadionban. A találkozó 18:00 órakor kezdődik.
Plusz 13 Celsius fokos levegőhőmérséklet, derült ég, szélcsend fogadta a Játékosokat.
Ellenfelünk a találkozó kezdete előtt 29 ponttal a 15. helyet foglalta el a tabellán. 23 ponttal kevesebbet gyűjtöttek, mint a forduló előtt második helyen található csapatunk. Ha a mögöttük lévő csapatokat tekintjük, mindösszesen két pontnyi távolságban vannak a jelenleg legjobb kieső pozícióban, 18. helyen lévő Csákvár előtt.
A ma délután már lejátszott mérkőzésen a Gyirmót 1-1-es döntetlent játszott a DEAC-cal idegenben, így a Siófok elleni mérkőzésünk előtt győri vetélytársunk egy ponttal áll csapatunk mögött.
Csapatunkban a vasárnap, a DVSC ellen idegenben bravúros 2-1-es győzelmet arató kezdő tizenegyéhez viszonyítva egy helyen módosított Schindler Szabolcs vezetőedzőnk: Hinora helyett, Kovács kezd ma este.
A vendégcsapatban pedig az előző fordulóhoz képest - amikor hazai pályán szenvedtek 3-2-es vereséget a Szegedtől – négy helyen van változás a kezdő tizenegyben. Hutvágner, Gaál, Horváth M., Tömösvári helyett Szmola, Deutsch B., Horváth P., illetve Izing kezd.
A mérkőzést szurkolók nélkül, zárt kapuk előtt rendezik meg.

1'
Csapatunk a hagyományos piros-kék-pirosban, míg ellenfelünk tiszta fehérben. A találkozót a Siófok kezdte.
7'
Újabb jobb oldali Siófok szöglet. Ismét Balogh végezte el. Ismét Feczesin fejelte ki a rövid saroknál.
7'
Jobb oldali szögletet végezhet el a Siófok. Feczesin kifejelte a rövid saroknál.
10'
Egyelőre a vendégegyüttes a kezdeményezőbb.
11'
Szabadrúgást végezhet el a Siófok a kapunktól 26 méterre a bal oldalvonalnál. Szakály beívelését Feczesin kezelte le, és vágta ki Eleket érintve az oldalvonalon túlra.
13'
Silye bal oldalról laposan rúgta be a labdát, ami vissza is pattant hozzá egy védőről, de a duplázásról is lemaradtak a belső játékosaink.
16'
Balogh Bence lőtte a labdát 8 méterről centikkel a bal felső sarok fölé. A Siófok szögletét, Feczesin fejelte ki a rövid saroknál.
18'
Berecz futott el a jobb oldalon, betört a 16-oson belülre, az alapvonalról középre adta, de Feczesin lemaradt róla, középen.
20'
Balogh jobb oldali szögletét, ezúttal Horváth fejelte két méterrel fölé a rövid saroknál.
21'
Szabadrúgáshoz jutottunk a bal oldalvonal mellől, a kapujuktól 30 méterre. Berecz beívelését Szmola öklözte ki.
23'
Cipfet találta oldalba egy közeli lövés, de rövid ápolás után tudta folytatni a játékot. A túl oldalon Berecz végezhetett el egy bal oldali szögletet. A hosszú oldalon Radó gyűjtötte be a labdát, beívelését Szmola húzta le.
25'
35 méterre a kapujuktól jutottunk szabadrúgáshoz. Pátjait vágták fel. Berecz lapos lövése 2 méterre kerülte el a jobb sarkot.
27'
Silye bal oldali beadását a hosszúnál Radó vette át, de beadását blokkolták a védők.
29'
Kovács Milán indította Radót, aki a jobb összekötő helyén a kapujuktól 8 méterre, nem találta el jól a labdát, így oda lett a kínálkozó lehetőség, és Szmola megkaparintotta a labdát.
30'
Berecz jobb oldali szögletét Feczesin fejelte meg a kapujuktól 9 méterre, de egy védő hátáról kipattant a labda.
32'
Az öt és felessel egy magasságban a jobb oldalról végezhetett el szabadrúgást a Siófok. Balogh beadását Feczesin fejelte ki a rövid saroknál.
37'
Szabadrúgást végezhetett el Berecz, a kapujuktól 30 méterre. Előbb Hidi M. majd Kovács rúgta rá a labdát, ami a 16-oson belül tiki-takizott, de nem lett belőle közvetlen gólhelyzet.
40'
Silye bal oldali félmagas beadását Izing fejelte centikkel a saját kapuja bal sarka mellé. Berecz szögletét a rövid saroknál Feczesin fejelte e kapu fölé.
43'
Viczián 17 méteres beadását - a jobb oldalról - Pátkai fejelte 10 méterről 1 méterrel a bal sarok mellé. Majd Silye bal oldali alapvonali beadását Berecz fejelte 8 méterről a bal sarok mellé.
45'
Hidi M 18 méteres fölé szálló bombájával ért véget az első játékrész.
46'
Nincs csere a csapatoknál.
48'
Radó ugrott ki Berecz passzával a kapujuktól 10 méterre, de lesen állították meg.
53'
Radó lőtt 8 méterről, de egy védő támasztó lábáról, centikkel perdült a jobb kapufa mellé a labda.
53'
Silye bal oldali lapos beadására a rövid saroknál Radó érkezett, de két védő együttes erővel szerelte. Majd ismét Silye bal oldali beadásáról maradtunk le.
55'
Ismét Silye adta be a labdát balról, de a laposan belőtt labdát kivágták.
56'
Kovács helyére Vernes állt be.
58'
Kiss kapott sárga lapot, Silyét taglózta le.
59 '
Silye végezte el szinte az alapvonaltól a szabadrúgást, a bal oldalról. Átívelte a túl oldalra, ahol Berecz 19 méterről, kapásból rábombázta, de a labda elakadt a védőfalban.
65'
Vernes jobb oldali szögletét, kifejelte egy védő. Újabb Vernes szöglet. A beívelést Viczián, csak megcsúsztatni tudta, felszabadult a Siófok.
67'
A második félidő eddig egyértelműen a csapatunké. Nyomunk, támadunk, veszélyeztetünk, egyelőre gól nélkül.
67'
Berecz félfordulattal a 11-es pontnál lőtt, de labdája a kapu fölé szállt. Majd egy jobb oldali beadást a hosszú saroknál a kapujuktól 5 méterre ballal a bal sarok mellé lőtt.
71'
Horváth és Balogh helyére Gaál és Hajnal állt be.
73'
Berecz jobb oldali beadására Feczesin érkezett, és közelről lőtt, de Szmola bravúrral, lábbal védett.
73'
Radó helyére Balajti állt be.
77'
Pátkai ugrott ki a védőfalból, és 10 méterről lőtt, de Szmola védett.
77'
Pátkai és Berecz kapott sárga lapot.
79'
Szakály helyére Nikházi állt.
85'
Feczesin került gólhelyzetbe de 6 méterről középre lőtt, amit Szmola védett.
86'
Jobb oldali szögletet végezhetett el Vernes. A Balajtinak a 16-os vonaléra ívelt labdát, Balajti középre adását kivágták a védők.
86'
Elek kapott sárga lapot reklamálásért.
88'
Bal oldali Vernes szöglet túljutott Szmolán, de Nikházi a gólvonalról fejelte ki.
89'
Cipf helyére Tömösvári állt be.
90'
4 perc hosszabbítás.
92'
Gaál lőtt 4 méterrel a kapu fölé, 16 méterről.
94'
Berecz Zsombor az öt és felesen pattogó labdát fordulásból a kapu jobb oldalába lőtte!
95'
Vége a mérkőzésnek! És mivel az Ajka 2-1-re legyőzte a DVSC-t, így csapatunk először a bajnokság során első helyre került, 55 ponttal, az 54 ponttal a második helyre csúszott DVSC, és az 51 pontos Gyirmót előtt. Szép volt, Fiúk!