Vasas FC - Aqvital FC Csákvár

2020. augusztus 09. 19:00

Játékvezetők: Zám Zsolt, segítői: Szalai Balázs, Szalai Dániel.
Helyszín: Illovszky Rudolf Stadion
Szeretettel köszöntjük Szurkolóinkat és Olvasóinkat! Az Illovszky Rudolf stadionban, a Merkantil Bank NB II-es Liga 2020-2021-es évadának 3. fordulójában az Aqvital Csákvár csapata az ellenfelünk. A levegőhőmérséklet 29 Celsius fok, párás, fülledt, és felhőtlen ég fogadta a játékosokat, drukkereket. Csapatunkban a hétközi Békéscsabán kezdő tizenegyhez viszonyítva, egy változás van: Viczián helyett Birtalan kezd. Feczesint továbbra is pihentetjük, hogy akár már a jövő héten százszázalékos teljesítményt tudjon nyújtani. A vendégegyüttesben ezúttal nem szerepel a kezdőcsapatban Baracskai és Kocsis. Helyettük Nándori, és László futhat ki a kezdéskor a pályára.

1'
Csapatunk a hagyományos piros-kék-piros összeállításban, míg ellenfelünk tiszta fehérben játszik. A találkozót csapatunk kezdte.
2'
Pekár szerezhette volna meg a vezetést, 12 méterről, a balösszekötő helyéről lőtt, de Markek oldalra ütötte a labdát.
4'
Sejben bal oldali beadását Madarász a rövid saroknál kapásból kapura lőtte, de Jova vetődve hárított.
12'
Az elmúlt percekben kerestük a rést a Csákvár védelmén, illetve több alkalommal lesen állították meg játékosainkat.
13'
Birtalan lőtt 24 méterről középről, de labdája 2 méterrel a bal kapufa mellé szállt.
16'
Jobboldali szögletet rúghatunk, Szatmári beadási próbálkozása után. Pekár beadása átszállt a túloldalra.
21'
A kaputól 30 méterre, a jobb oldalról végeztünk el szabadrúgást, de Pekár ívelése lesen találta a középen érkező játékosainkat.
23'
Egészségügyi szünet után folytatódott a játék.
26'
Pekár 22 méterről középről fél méterrel a felső léc fölé bombázott.
28'
Sejben lopakodott a a kapunktól 23 méterre, a bal szélről, közép felé, majd lőtt, de a labda 1 méterrel a kapu fölé szállt.
30'
Balajti vette át a labdát a jobbösszekötő helyén, ám kisodródott, és így az alapvonalról csak az oldalhálóba tudott lőni.
32'
Szatmári a gólszerző! 1-0! Szatmári tört be három jó csel után a 16-oson belülre, majd 9 méterről védhetetlenül bombázott a léc alá!
35'
Silye adott be balról, élesen, félmagasan Markek lábbal hárított, de az asszisztens lest mutatott.
38'
Silyét ápolják a pályán, de tudta folytatni a játékot.
40'
Egy jobboldali beadás után Daru tudott fejelni a kapunktól 8 méterre, de a labda fölé szállt.
42'
Radó ment el a jobb szélen, majd alapvonali beadását Pekár 10 méterről lőtt, de Markek védett.
44'
Darú egyenlített fejjel. 1-1. Bal oldalról érkezett egy magas beadás, amire Darú érekett, és fejelt a hálóba.
45'
2 perc hosszabbítás.
47'
Vége az első játékrésznek, sajnos nem tudtuk megúszni kapott gól nélkül.
48'
Elkezdődött a második félidő. Nincs csere.
49'
Terbe jobb oldali lapos beadására Birtalan érkezett a rövid saroknál, ám perdítése a bal kapufa mellett hagyta el a játékteret.
50'
Mim fejelt fölé fél méterrel.
52'
Pekár bal oldali szöglete Silye lábáról perdült a kapu mellé.
53'
Újabb, ezúttal jobb oldali szöglet egy Birtalan beadási kísérlet után. Pekár beívelése Litauszki lábáról ment 1 méterrel a bal kapufa mellé.
54'
Litauszki kapott sárgát.
55'
Birtalan éppen hogy csak a cipő orrával ért el egy középre adást, de a labda centikkel mellé csurgott.
57'
Pekár jobb oldali beadását Birtalan a fejelte a földre, majd a labda centikkel pattant a jobb felső sarok mellé.
58'
Koch kapott sárgát Radó lerántásáért.
60'
Balajti a gólszerző! 2-1! Pekár jobb oldali lapos beadására Balajti érkezett a rövid saroknál, és lőtt a bal alsó sarokba.
63'
Nándori sérült meg, le kellett hozni. Kocsis állt be a helyére.
64'
2047 a hivatalos nézőszám.
67'
László helyére Baracskai állt be. És egyúttal egészségügyi szünet.
69'
Sejben lőtt 22 méterről a jobb kapufa mellé, egy méterrel.
71'
Balajti ívelt Silye elé, a bal oldali ötösnél, de védőnk lesen volt.
73'
Daru helyére Ganbold állt be.
74'
Ganbold elől Jova kifutva, lábbal tisztázott a kapunktól 8 méterre.
76'
Birtalan helyett Vernes a pályán.
78'
Sejben ugrott ki a jobbösszekötő helyén, majd a kifutó Jova mellel védett.
79'
Szatmári helyére Hinora érkezett.
83'
Sejben kapott sárgát labda elrúgásért.
87'
Szedlár állt be Radó helyére.
89'
Csákvári szabadrúgás, a kapunktól 35 méterre, a bal oldalról. Egy kipattanó labdát Mészáros lőtt rá, de a védőfalunkról lepattant a labda. Az ellentámadásból Szedlár futott el a bal szélen, ám lövését védte Markek.
90'
4 perc hosszabbítás.
92'
Az utolsó percek a Csákváré. De eddig szerencsésen megúsztuk gól nélkül.
94'
Vége a mérkőzésnek. Megszületett az évad első győzelme. Szép volt Fiúk! Öt pontunkkal feljöttünk a 8. helyre. Folytatás a jövő vasárnap a Szentlőrinc ellen játszunk Kozármislenyben.