Vasas - ZTE

2019. május 19. 14:30

Játékvezetők: Zierkelbach Péter (Kis Zoltán, Bertalan Dávid)
Helyszín: Szusza Ferenc Stadion
21 fok, enyhén borús, de kellemesen tavaszias idő. Csapatunk fehérben, ellenfelünk kékben játszik.

0'
Sok szeretettel köszöntjük kedves szurkolóinkat a Vasas-ZTE Merkantil Bank Liga-mérkőzésének élő, szöveges közvetítésén! Az idő is kegyes velünk a szezonzárón. Fél óra múlva kezdő sípszó.
0'
Ünnepélyes kezdőrúgással indítjuk a mérkőzést, ma Matsik Ferenc végezheti el, aki 60. születésnapjára kapta a családjától a lehetőséget. Boldog születésnapot kívánunk!
0'
A két csapatkapitány, Balajti Ádám és Devecseri Szilárd a játékvezetőhöz járult, eldöntendő, hogy melyik csapat kezdhet.
1'
A mi labdaérintésünkkel elkezdődött a mérkőzés. Hajrá, Vasas!
4'
Zalaegerszegi szabadrúgás, ami elszállt a baloldali kapufa mellett.
8'
Zalaegerszegi támadás, ami csavartan érkezett a baloldali kapufához, de mellette hagyta el a pályát.
9'
Vezet a ZTE. Barczi baloldali beadásából Hudák fejelte a jobb alsóba a labdát. 0-1.
11'
Szivacski passzolt Kovács Milánnak, de sajnos lesen volt a középpályásunk.
16'
Balajti passzolta vissza a labdát Kovács Milánnak, aki a tizenhatoson kívülről célzott, a megpattanó labdát Zöldesi kivédte.
20'
Kocsis célzott a kapunkra, de egy védőnkről megpattant a lövés, így szöglet a vendégeknek.
21'
Barczi lőhetett jobboldali szögletet, Kocsis fejelt, de Bese védett.
22'
Király szaladt el a bal szélen, a labdát rávezette a védőfalra, majd a mellette érkező Birtalanhoz passzolt, aki a bal alsó sarok mellé lőtt.
24'
Király célzott, de felpattanó labda miatt nem tudta pontosan megcélozni a kaput, így a játékszer a léc felett ment el.
26'
Egy labdaszerzést követően megindultunk létszámfölényes helyzetben a vendégek kapuja felé, Balajti sarkazott az érkező Szatmárinak, de a labda ismét a léc felett hagyta el a játékteret.
28'
Egy tizenhatoson belüli labdavesztést követően Hudák tüzelt a kapunkra, de célt tévesztett.
28'
Kiállították Bese Balázst, miután a tizenhatoson kívül elkaszálta Bobál Gergelyt, amikor a labda már nem volt a közelben.
33'
Az előbbi eset miatt cserél csapatunk: Kelemen Dávid hagyja el a pályát, Bősz Levente jön a kapuba.
34'
A szabadrúgást Kocsis lőtte, a labda a baloldali kapufáról pattant ki.
35'
Birtalan lőhetett szabadrúgást, ami a sorfalon megpattant, de sikerült nekünk folytatni a támadást, a beadás Király lőtte kapura, kötényezett egy védőt, a végállomás Zöldesi volt.
36'
Balajti próbálkozhatott, de a labda nem sokkal ment a léc fölé-
38'
Zalaegerszegi ellentámadás, Bobál Gergely célozhatott, de Bőszben akadt el a labda.
39'
Újabb ZTE-helyzet, most Bedi próbálkozott a tizenhatosnál, de Bősz bele tudott bokszolni a labdába, így hatástalanítva a helyzetet.
41'
Barczi lőhetett baloldali szabadrúgást, de Bősz ki tudta bokszolni.
42'
Két góllal vezet a ZTE. Vojnovic lőtte be a labdát jobbközépről a kapunkba. 0-2.
44'
Vojnovic próbálkozott egy távoli lövéssel, de Bősz védeni tudott, a kieső labdát pedig meg tudta fogni.
45 2'
Hajdú Ádám is megpróbálkozott távolról, de Zöldesi védeni tudott.
45 1'
Egy szöglet után kontrát indított a ZTE, de Kocsis lövését blokkolta a visszaérő védelem.
45'
Három perc hosszabbítást jelzett a játékvezetői stáb.
45 3'
Félidőt fújt Zierkelbach Péter játékvezető. Negyed óra múlva folytatás.
46'
Elkezdődött a második félidő. Ezt megelőzően 66. születésnapja alkalmából a második félidő kezdőrúgását Balajti Géza, csapatkapitányunk édesapja lőhette. Csere egyik oldalon sem történt amúgy.
47'
Egyébként édesapjától kapta meg a gólkirályi címért járó kupát is.
47'
Cserélt a ZTE: Aljosa Vojnovic helyett Novák Csanád a pályán.
48'
Birtalan lőhetett szabadrúgást a tizenhatos vonala előtt, de a lövés nem talált kaput.
49'
Bobál fejelhetett a tizenhatoson belül, de Bősz magabiztosan védett.
55'
Balajti lő, oldalháló...
57'
Hinorához került Balajtitól a tizenhatosnál a labda, lövését Zöldesi védte, a kipattanót pedig a védelem vágta ki a játéktérről
58'
Birtalan szólózott a jobb szélen, kicselezve Zöldesi kapust is, de a lövése nem volt jól megcélozva, így a léc ment el a labda.
61'
Újabb Balajti-helyzet a jobboldali kapufánál, az éles szögből ellőtt lövést Zöldesi védte.
63'
Dupla védés Bősztől, előbb Bobál, majd Bedi lövését hárította bravúrral
65'
Szatmári bal szélről ívelten lőtt szabadrúgását Zöldesi védeni tudta.
66'
Balajti indulhatott a kapu felé, középről lőtt lövését Zöldesi megfogta.
67'
Szatmári Lóránd kapott sárga lapot, miután földhöz vágta a labdát.
68'
Újabb gólt szerzett a ZTE. A vendégek első lövése a baloldali kapufáról pattant ki, amire Novák érkezett, és bepasszolta a gólvonal mögé a labdát. 0-3...
70'
Újabb ZTE-gól. Most Bobál Gergely jutott lehetőséghez, egyedül a kapus ellen, az egerszegi támadó Bősz mellett elpasszolva szerezte meg a gólt. 0-4...
73'
Király érkezett a labdával a kapu elé, de a ZTE-védelem szögletre mentett.
74'
A rá következő szögletből nem lett semmi.
77'
Újabb csere a vendégeknél: Bobál Gergely helyett Szökrönyös Dániel a pályán.
78'
Birtalan félfordulatból a tizenhatos vonalánál a kapura célzott, de Zöldesi ismét fogta a labdát.
78'
Balajti próbálkozott egy távoli ejtésszerű lövéssel, Zöldesi fogta a labdát.
79'
Második cserénk: Kovács Milán helyett Szilágyi Zoltán érkezett.
81'
Mindkét csapat kihasználja utolsó cseréjét: Király Botond helyett Rétyi Róbert nálunk, míg a vendégeknél Barczi Dávid helyére Czuczi Péter érkezett.
82'
Novák távoli lövését Bősz fogta meg estében.
82'
Sárga lapot kapott Zöldesi Illés, időhúzásért.
84'
Bedi Bence is betalált a jobb szélről, miután elpasszolta Bősz mellett a labdát a kapuba. 0-5...
89'
Bolla közelről próbálkozott, de Bősz még időben leért.
89'
Birtalan célzott a tizenhatos jobb sarkánál, de Zöldesi bele tudott paskolni a labdába.
90'
Zierkelbach Péter játékvezető hosszabbítás nélkül lefújta a találkozót. Egy nagyarányú vereségbe szaladtunk bele...