Vasas - Siófok

2019. november 03. 16:30

Játékvezetők: Szilasi Szabolcs, segítői: Bornemissza Norbert, Vörös Dániel.
Helyszín: Illovszky Rudolf Stadion
Tisztelettel köszöntjük Olvasóinkat! Az Illovszky Rudolf stadionban 17 Celsius fok, szélcsend, változóan felhős ég fogadta a csapatokat és a nézőket, Ám szerencsére nem esik az eső. A csapatok már 15:45-kor kijöttek melegíteni. Szivacski a legutóbbi bajnokin begyűjtötte ötödik sárga lapját, így a mai mérkőzést ki kell hagynia. Csapatunk piros mezben, kék nadrágban, míg ellenfelünk tiszta fehérben játszik.

1'
A mérkőzést csapatunk kezdte.
4'
Balajti kapott ajándékba egy labdát, rávezette Hutvángerre, de a kapus lábbal védett. Majd a bal oldali szöglet után Birtalan 7 méteres fejesét védte bravúrral a kapus.
5'
Szatmári újabb bal oldali szögletét Birtalan csúsztatta rá, a kapus védett, majd lábbal kissé rácsúszott csatárunk a kapus kezére, így szabadrúgás kifele.
8'
Birtalan jobb oldali félmagas beadását, a rövid saroknál az ötös sarkától, Balajti kapásból a rövid jobb sarokba bombázta! 1-0!
10'
Magasföldi öt méteres fejesét tolta ki Bősz a jobb alsó sarok elől.
12'
Birtalan jobb oldali beadásáról Kovács maradt le centikkel a rövid saroknál.
14'
Balajtit állította meg a játékvezető, ígéretes helyzetben lesen a kaputól 15 méterre.
19'
Bal oldali szögletet ívelt be Szatmári, labdája Tóth Bence fejét találta meg, aki csak megcsúsztatni tudta, ami a bal kapufa mellé szállt. Magasföldi a felugrás után megsérült, ápolni kellett.
24'
A Siófok büntetőhöz jutott. Horváthot buktatták.
26'
Szakály a jobb felső sarokba vágta a labdát. 1-1.
30'
Birtalan 18 méteres lapos lövését tenyerelte ki Hutvánger. Majd a jobb oldali szöglet után ismét Birtalan lőtt, de ezt a kapus megfogta, a jobb sarok elől.
33'
Birtalan 22 méterről, középről, bal külsővel mintegy 3 méterre a jobb kapufa mellé lőtt.
38'
Bal oldali szögletet ívelt be Szatmári, amit a rövid saroknál kifejeltek.
39'
Bőszt ütközte le Magasföldi, egy jobbról érkező magas beadás közben. Szabadrúgás kifele.
42'
Újabb bal oldali szögletet végezhet el Szatmári. Ám a rövid sarokra érkező labdát ismét kifejelte egy védő.
45'
1 perc hosszabbítás.
45'
Balajti a kaputól, 8 méterre a balösszekötő helyéről lőtt, a jobb felső sarokból ütötte ki bravúrral Hutvágner!
46'
Vége az első játékrésznek.
47'
Balogh Bence állt be Bencze Márk helyére.
48'
Jobb oldali szöglethez jutottunk. A kis szögletet Szatmári egy védőbe rúgta. 20 méterről, középről szabadrúgást végezgetünk el. Tóth Bence félmagasan a sorfalba rúgta a labdát.
49'
Tajthy kapott sárgát reklamálásért.
51'
Hajdú kapott sárgát a félpályánál, buktatásért.
53'
Jobb oldali szögletet végez el a Siófok. Magasföldi beadását Tóth fejelte ki a mezőnybe.
55'
A bal oldalról végez el szabadrúgást a Siófok. Tajthy 23 méterről lőtt, de Bősz a jobb saroknál védett.
57'
Kleisz állt be Lakatos helyére,
58'
Bal oldali Siófok szöglet. Tajthy beadását Bora lőtte rá 8 méterről, de Bősz védett. Majd az ellentámadásból Birtalan célozta meg a jobb felső sarkot, de a kapus bravúrral fölé tolta.
60'
Gált kiállította a játékvezető, mert a félpályánál felrúgta Tajthyt.
63'
Balogh Bence fordulásból lőtt, 16 méterről középről, de labdája a jobb kapufa mellé ment.
66'
Magasföldi fejelt 6 méterről a kapu jobb sarkába, egy bal oldali beadást. 1-2.
67'
Birtalan és Szatmári helyére, Hinora és Torghelle állt be.
68'
Hinora került volna gólhelyzetbe a kaputól 8 méterre, de lökés miatt kifele ítélt Szilasi.
69'
Hutvágner kapott sárgát, időhúzásért.
71'
Magasföldi helyére KIss Balázs váltja.
76'
Torghelle kapott sárgát magas lábért.
77'
Horváth P. fejelt a 11-es pontról egy jobb oldali beadást, de a labda 1 méterrel a felső léc fölé szállt.
80'
Balajti a gólszerző! 2-2! Szedlár jobb oldali lapos beadását Baljti 1 méterről a kapuba pofozta a labdát.
82'
Hinora 10 méterről a bal sarok felé fejelte a labdát, de a kapus védett.
83'
Szakály ugrott ki a leshatáron, de Hajdú bravúrosan szerelte gólhelyzetben.
85'
Majd Hinorát rántották le a 16-oson belül, de Szilasi nem ítélt büntetőt.
87'
Torgehelle 6 méterről csúsztatta kapura a labdát, Tóth B. jobb oldali beadása után, de a kapus vetődve kiütötte a jobb sarok elől.
89'
30 méterről középről jutottunk szabadrúgáshoz. Hinora beadását kifejelték, szögletre. Hinora bal oldali szögletét a kapus kiöklözte.
90'
Tajthy helyére érkezett György.
91'
3 perc hosszabbítás.
93'
Hajdú szöktette Hinorát, akinek középre adását szögletre hárították.
94'
Vége a mérkőzésnek!