Vasas - Mladá Boleslav 1-2 (1-1)

2018. július 10. 17:00

Játékvezetők: Basic (Leonfellner, Oberhuber)
Helyszín: Windischgarsten (Ausztria)
18 fok, gyönyörű alpesi táj a háttérben erdős hegycsúccsal és templomtoronnyal. A pálya jó állapotban van. Az összképet a váltakozó erősségű eső rontja. Csapatunk piros felsőben és kék nadrágban, ellenfelünk fehérben játszik.

0'
Csapatunk kezdte a mérkőzést.
5'
A meccset a cseh csapat kezdte jobban, de a védekezésünk jól működik
7'
Křapka kapott jó labdát a balszélen, de a lövését Bősz magabiztosan lehúzta
11'
A Mladá Boleslav jutott szabadrúgáshoz, amit Mareš végzett el, az ezt követő fejes a felső lécről vágódott ki, a megszerzett labda után ismételtek, Bősz védett
12'
Újabb cseh helyzet, kisebb flipperezés után kétszer is lőhettek a csehek, de Bősz mindkét alkalommal védett
18'
Az utóbbi perceket a középpályás mezőnyjáték dominálta
19'
Gól a cseheknél. Labdaszerzés után előbb Křapka küldte a kapu felé a labdát, de az a felső lécről lepattant. A labdát ismét a csehek szerezték meg, Mareš pedig most nem hibázott. 0-1.
23'
Csapatunk helyzethez jutott egy távoli lövéssel, amit Gaál eresztett meg olyan 25-27 méterről, de a labdát Kamenár megfogta.
25'
Mareš szólózott egyet a mi térfelünkön, de 15 méteres lövése fölé szállt.
27'
Gaál veszélyes beadását lehúzta a kapus.
30'
Vejr kapott lehetőséget a balszélen a beadásra, de a védelmünk blokkolni tudott
31'
Egy jól felépített támadás végén Egerszegi kapura 25 méterről, de a labda a bal kapufa mellett szállt el.
35'
Cseh ellenfelünk jutott szabadrúgáshoz, amit Mareš végzett el. Húsz méterről fölé lőtt.
37'
Egy jó beadást követően Novák elé került a labda, aki a balszélről lőtt kapura, de Bősz védeni tudott
39'
GÓÓÓÓL! Ádám szerzett szabályosan labdát a középpályán, szép passzt adott Egerszeginek, aki a tizenhatos sarkától a kapus felett a hálóba lőtt. 1-1!
41'
Szabadrúgáshoz jutottunk, amit Borbély végzett el, de a lövést Kamenár fogni tudta.
45'
Félidő, szórakoztató mérkőzésen két gólt láthatott a közönség, egyenlő elosztásban.
46'
Elkezdődött a második félidő, beállt Barczi, Hrepka, Murka és Szilágyi, lement Bévárdi, Birtalan, Borbély és Gaál. A Mladá Boleslavnál két csere volt.
48'
A cseheknél egy baloldali beadás után a frissen becserélt Ladra került ajtó-ablak helyzetbe, de a lehetőséget elpuskázta.
51'
Ladra tudott beadáshoz jutni baloldalt, ami el is jutott Marešhez, kinek lövése a jobboldali kapufáról pattant ki.
55'
Barczi került helyzetbe, miután jó labdát kapott, de tizenhatos jobb sarkánál eleresztett lövését Kamenár védeni tudta.
58'
Csere nálunk, Egerszegi le, Laczkó be.
59'
Rokszin indult meg a baloldalon, az Ádámnak címzett beadása célt ért, a fejest pedig Kamenár fogta.
60'
Hrepka került helyzetbe, lövése a bal kapufa mellé szállt.
65'
Mareš jutott helyzethez a tizenhatosnál, de a lövést a kiérkező Bősz meg tudta akadályozni
68'
Gól a cseheknél, Prikryl szerzett a tizenhatoson belül labdát, amit a kapunkba lőtt. 1-2.
71'
Szabadrúgás a cseheknél, Mareš labdáját Bősz magabiztosan fogta.
73'
Csere nálunk, Tóth Keve be, Ádám Martin le
74'
A frissen becserélt Tóth Keve kapott sárgát egy szabálytalanság után
77'
A mérkőzés látképét időszakosan látványos villámok és erős dörgések színesítik.
79'
Barczi lőhetett szögletet a jobboldalról, de a beadást a csehek ki tudták védekezni
80'
Křapka a jobbszélen megindult, majd oldalváltó passzal Marešhez került a labda, aki erővel megküldte a kapu felé, de Bősz bravúrosan védeni tudott
84'
Újabb cseh helyzet, amit Rokszin fejelt vissza Bősznek
88'
Kisebb szabálytalanságok jellemzik az utóbbi perceket.
90'
Vége a mérkőzésnek, szoros meccsen 2-1-re kikaptunk. Pariban voltunk ellenfelünkkel.