Vasas - Kaposvár 2-2

2018. szeptember 16. 18:00

Játékvezetők: Bognár Tamás (Buzás Balázs, Kóbor Péter)
Helyszín: Szusza Ferenc Stadion
25 fok, kellemes idő, bárányfelhők, szélcsend. A mérkőzést megelőzően gyászszünetek keretében emlékezünk a nemrég elhunyt Kékesi Mihályra és Géczi Istvánra.

0'
A mérkőzés kezdőrúgását a Kaposvár és a Vasas közös legendája, Kiss László. Domonyai László klubigazgatótól mezt, a Kaposvár képviselőjétől sált kapott. A lelátóról ünnepelték egykori kiválóságunkat.
0'
A játékvezető négy perc hosszabbítást rendelt el
0'
Három születésnapost is köszönthettünk. Hétfőn töltötte be 21. életévét Murka Benedek, pénteken pedig Ferenczi István erőnléti edzőnk 41. és Kiss János masszőrünk 54. születésnapját ünnepelte.
1'
Elkezdődött a mérkőzés, amit a zöld-fehérben játszó vendégek kezdtek. Csapatunk a szokásos piros-kék szerelésben.
2'
Az első támadás a Kaposváré, Hadaró lőtte rá 20 méterről a kapura a balösszekötő helyén, de a lövés egy másik kaposvári játékosról lepattant, de a játékvezető már lest jelzett
3'
Első kapura lövésünket Szatmári végezhette, de Pogacsis védett.
6'
Bíró Dominik ütközött csapatkapitányunkkal, Vaskó Tamással, aki ápolni kell
7'
Vaskó Tamás vissza tudott térni a pályára
10'
Most Szakály Attila próbálkozott, de kemény lövése messze a kapunk felett szállt el
16'
Kaposvári szöglet, ami Szabó Alex fején landolt, aki a földre fejelt, a felpattanót pedig Bese védte a kapu fölé
18'
Újabb kaposvári szöglet, újabb fejes, most Hegedűs Dávidtól, és ismét Bese bravúros védése
20'
Helyzet nálunk, Talabér lőtt a kapura, de levágódott a kaposvári védelemről
21'
Szöglet most nálunk, amit Szatmári végzett el. A labda Balajtihoz került, de futtából lőtt lövése két méterrel a kapu felett ment el
24'
Labdavesztés a középpályán, kontrázhatott ebből a Kaposvár. A mozdulatsor végén Szakály Attila lőtt, de elszállt a kapu mellett a lövés
29'
Sárga lapot kapott Vaskó Tamás és Ur László.
30'
Szatmári lőhetett szabadrúgást, amit beível a tizenhatoson belülre, de Vaskó fejét nem érte el, akinek hadakoznia kellett egy kaposvári védővel. Kirúgás.
31'
Hinora lőtt egy egészségeset úgy huszonhárom méterről, de Pogacsics meg tudta fogni a labdát.
32'
GÓÓÓÓL!!! BALAJTI!!! Egy előreívelt labdát vett le Ádám Martin, aki a balszélen érkező Balajti Ádámnak passzolta a labdát. Lövése Pogacsics kapuson keresztül esett a bal alsó sarokba. 1-0!
33'
Beliczky válaszolhatott volna, de labdája a jobb kapufa mellett csorgott el.
36'
Talabér lőhetett rá úgy harmincegy méterről, a labda nem sokkal ment a kapu fölé
40'
Bíró Dominik küldte rá a labdát ívelten a kapura, amit Bese halászott ki.
42'
Megint kaposvári támadás egy buktatásgyanús eset után, de a kontrát Vaskó hatástalanítani tudta
42'
Elég sajátos jelenetsornak lehettünk tanúi, a Kaposvár lőhetett a kapunkra, de kezezésgyanúsan, ettől függetlenül Bese megint a helyén volt
44'
Megint szoros helyzet volt: előbb Bese bokszolt ki egy labdát, majd a kapunk szájában előbb kapufa, később a kapufa mellett csorgott el a labda
44'
Ebben a görgetegben kapott sárga lapot kapott Ádám Martin
45'
Ádám Martint kiállította a játékvezető, miután egy szabálytalanság után megkapta a második sárga lapját.
45'
Két percet hosszabbítást jeleztek a játékvezetők
45'
Egy igen mozgalmasra sikeredett utolsó tíz perc után félidőt fújt a játékvezető.
46'
Elkezdődött a második félidő.
50'
Vachtler Csaba sárga lapot kapott Hinora buktatásáért.
52'
Zsiga Ervin kapott sárgát Talabér Attila buktasásáért.
52'
Szatmári szögletét a kaposvári védelem blokkolni tudta, de Hinora megszerezte, aki a tizenhatosra küldte a labdát, ami Talabérhoz került, a fejese nem sokkal ment a jobb kapufa mellett ment el.
53'
GÓÓÓÓÓL!!!! ROKSZIN!!! Balhátvédünk szerzett labdát, amivel elfutott a balszélen, majd folytatva a szólóját betört a tizenhatos területére, és jobb lábbal a baloldali hosszú sarokba küldte a labdát. 2-0!
54'
Csere kaposvári oldalon: Beliczky Gergő helyett Nagy Krisztián a pályán
58'
Besének kellett kétszer védenie, egyszer egy távoli lövést, majd egyet közelről
60'
Újabb csere a Rákóczinál: Bíró Dominik helyett Tömösvári Bálint a pályán
60'
Szépített a Kaposvár. Nagy Krisztián vette be a kapunkat. 2-1.
62'
Első csere nálunk: Talabér Attila helyett Szilágyi Zoltán a pályán
62'
Egyenlített a Kaposvár... Szakály Attila lőtte ki a bal hosszút. 2-2.
63'
Balajti jutott megint lehetőséghez, de labdáját Pogacsics fogni tudta
70'
Ur László is megkapta második sárga lapját, így kiegyenlítődött a létszám a két csapatnál. A lapot Murka durva buktatásáért
71'
Időközben a kaposvári kispadról felküldött egy stábtagot a lelátóra a játékvezető
73'
Utolsó csere a kaposváriaknál: Vachtler Csaba helyett Nagy János Patrik, illetve nálunk a második csere: Murka Benedek helyett Hrepka Ádám a pályán
75'
Ígéretes támadás csapatunknál, egy tizenhatosba beívelt labdára érkezett Vaskó, de a játékvezető lefújta, miután ütközött Pogacsiccsal.
81'
Kisebb helyzetekkel tarkított perceket láthattunk, amelyben technikai hibák és látványos passzok keveredtek
83'
Hadaró Valentin is besárgult, miután buktatta Hinorát
85'
Hrepka adott be Vaskónak, aki a kapuba küldte a labdát, de a játékvezető vélt les miatt nem adta meg...
85'
Az időközben ápolásara kényszerült Hinora visszatért a pályára
86'
Hrepka lőhetett rá dropból a kapura egy erőset, de Pogacsics védeni tudott
87'
Szokolt buktatták a tizenhatosunkon belül, a sípszó elmaradt...
88'
Nagy Krisztián kapott sárga lapot
89'
Zsiga Ervin szólózott a térfelünkön, a lövését Bese tudta hárítani
90'
A játékvezető négy perc hosszabbítást rendelt el
94'
Vége a mérkőzésnek. 2-2 a végeredmény.