Vasas - DVTK 1-3 (0-1)

2016. április 16. 18:00

Játékvezetők: Erdős József; asszisztensek: Erős Gábor és Varga Gábor
Helyszín: Illovszky stadion

1'
Mi kezdjük a mérkőzést. Hajrá, Vasas!
2'
A hagyományos piros-kék szerelésünkben játszunk, a diósgyőriek tiszta fehérben a pályán.
4'
Egyelőre egyik csapat sem dominál, a mezőnyben folyik a játék.
6'
Közel jártunk az első helyzethez, de sajnos a 16-os előterében Remilit szerelték a védők.
8'
Veszélyeztetett a Diósgyőr, szerencsére nem lett gól. Kissé bizonytalanok voltunk hátul.
10'
Most többet birtokolják a labdát a vendégek, próbálnak előretörni, gólhelyzet még nincs.
12'
Remilit lesen állították meg,
14'
Müller kapott jó indítást Ádámtól, de sajnos hosszan tolta meg a labdát a védők szorításában, Rados pedig elrúgta előle.
15'
Hermány védte szépen Elek 10 méteres lapos lövését
17'
Újabb diósgyőri lehetőség, Elek tudott elmenni Hermány előtt keresztbe, szerencsére résen volt Debreceni, így lövésig nem jutott el a középpályás.
19'
Vezetnek a vendégek. Egerszegi fejelte a gólt. 28 méterről szabadrúgást végezhetett el Bognár, ebből közvetlenül még nem lett gólhelyzet, de sajnos nem tudtunk felszabadítani, és a 16-oson belül pattogó labdára Egerszegi érkezett, és befejelte
22'
Nagy lehetőség volt előttünk. Remili csinált egy szép cselt a jobboldalon, visszagurította középre, érkezett Müller majd 16 méterről fölé bombázott.
25'
Bognár próbálkozott 25 méterről, de megpattant, így szöglettel jöhettek a vendégek, de egy támadó szabálytalanság miatt mi jöhetünk kifelé.
28'
A jobboldalon támadtunk, Remili kapott labdát, aki csinált egy cselt befelé, tolt a labdán néhányszor, majd ballal lőtt, de egy védőben elakadt.
29'
Müller ívelt előre egy szabadrúgást, Ádám fejelte az ötös környékére, Korcsmár átvette, de belelőtte egy védőbe a labdát.
30'
A vendégek főként a baloldalon támadnak, de egyelőre Szivacski és Debreceni résen vannak.
31'
Bognár adott be egy szögletet, a hosszú oldalon Lipták fejelt fölé
33'
Müller ívelt be egy szabadrúgást a baloldalról 30 méterről, de Rados lehúzta a levegőből.
34'
Hangyát ápolni kellett, de sajnos nem tudott visszajönni a pályára, így helyére Preklet állt be.
35'
Preklet és Szivacski oldalt cseréltek, előbbi a jobboldalon, utóbbi a baloldalon játszik.
38'
A 16-oson belül több lehetőségünk is lett volna lőni, de se Ádám, se Vida nem lőtt, az utolsó passz pedig nem sikerült.
39'
Tamást állították ki, miután a kiugró Müllert utolsó emberként buktatta.
40'
A szabadrúgást középről, 18 méterről Vida tekerte rá, de Rados nagyot repülve védett.
42'
Cserélnek a vendégek: Bognár helyett Manjrekar áll be.
44'
3 perc lesz a ráadás
44'
Járatjuk a labdát, de egyelőre nem tudunk előretörni.
45'
Szögletet végezhettünk, mindezt kicsiben tettük, a beadást követően a hosszú oldalon Preklet tette középre a labdát, Debreceni pedig kapásból fölé lőtt.
45 3'
Vége a félidőnek. 0-1.
46'
A vendégek kezdik a második játékrészt. A mieink cseréltek a félidőben: Ferenczi állt be Szivacski helyére.
48'
Gólt lőtt a Diósgyőr. Elek talált be. A baloldalon támadtak a vendégek, a lapos beadást követően a labda a védőink között átgurult, Elek érkezett üresen és öt méterről belőtte.
51'
Elek helyett Kovács a pályán, a gólszerző lesérült.
53'
Sajnos egyelőre nem tudunk nyomást gyakorolni emberelőnyben.
54'
Remili baloldali beadását kivágták a védők, melyből meg is indult a Diósgyőr, végigvitték a pályán, Barczi 7 méterről lőhetett, de szerencsére Prekelt a helyén volt és blokkolt.
57'
Müllert találta lesen a partjelző.
59'
A baloldalon támadott a DVTK, a beadást követően Ristevski tisztázott.
60'
Ádám próbálkozott 20 méterről, de a lövése elakadt Manjrekarban,
61'
Ádám megint lőtt, ismét 20 méterről, lövését Radosnak kellett szögletre tornázni a léc alól. A szöglet sajnos veszélytelen volt, Ristevski magasan fölé fejelt.
62'
Vida adta be élésen a baloldalról, Ferenczi érkezett a jobb kapufánál, de sajnos nem tudta kapura tenni
63'
Egerszegi újabb gólt lőtt. 0-3. Egy kontra végén volt eredmény ismét.
65'
Továbbra is mi birtokoljuk többet a labdát, de veszélyeztetni nem nagyon tudunk
68'
Müller beadását Ádám fejelte fölé.
69'
Csere nálunk: Berecz helyett Novák a pályán.
70'
Ferenczi volt lesen sajnos.
72'
A vendég szögletet Hermány öklöztek ki.
73'
Ádám adta be a baloldalról, védők a felett átszállt a labda, Novák tisztán fejelhetett, de sajnos mellé ment,
74'
Vendég csere: Barczi helyett Novothny a pályán
75'
Kontrát vezetett a Diósgyőr, Egerszegi 10 méteres lapos lövését Hermány védte lábbal.
76'
Ádám lőtt 22 méterről, de sajnos magasan mellé/fölé szállt.
78'
Majdnem bekaptuk a negyediket. Novothny indult meg a kapunk irányába egyedül, eltolta Hermány mellett, de szerencsére kisodródott, közben visszaért Debreceni és még bele tudott érni a lövésébe, így csak az oldalhálót érte a labda.
80'
GÓÓL! Ferenczi lőtt gólt közvetlen közelről.
83'
Ferenczi volt lesen
84'
A jobboldalról végezhettünk el szögletet, de sajnos nem tudtuk kapura tenni.
85'
Remili veszélyes szögletét öklözte ki Rados.
86'
Remili baloldali beadását fejelték ki a védők.
87'
Egymás után kétszer is tüzeltünk. Először Korcsmár lövését védte Rados lábbal, majd Remili lövése szállt keresztbe a kapu előtt.
90'
3 perc a ráadás
90'
Okukát kell ápolni a pályán.
92'
Sajnos nincs helyzet egyelőre, akadozik a játék az apróbb szabálytalanságok miatt.
93'
Vége. Vasas-Diósgyőr 1-3.