Vasas - Csákvár 3-3

2018. augusztus 19. 19:00

Játékvezetők: Lovas László (Csatári Tibor, Kis Zoltán)
Helyszín: Szusza Ferenc Stadion
33 fok, napos idő, enyhe szellő. Csapatunk piros-kék mezben, a Csákvár tiszta fehérben, a vállnál fekete csíkkal játszik.

0'
A Csákvár kezdte a mérkőzést.
4'
Szöglet, amit Szatmári küldött a tizenhatosra, de Hrepka és Vaskó csak a kapust elsodorva ért labdához. Szabadrúgás kifelé
5'
Csákvári támadás, amit Csilus indított a jobboldalon, majd Mészáros próbálkozott, de a védelmünk a helyén volt.
7'
Újabb támadás csapatunktól, egy kis flipperezés után az előretört Szivacski lőhetett, de egy csákvári védőről kipattant a labda. A rákövetkező szöglet nem hozott eredményt
14'
Balajti kapott nagy labdát a tizenhatos elé, de kicsit kisodródott, lövését egy csákvári védő blokkolta.
17'
Csákvári támadás, Tamást indították, aki Baranyainak passzolta a labdát, akinek lövését egy védőnk fejelte ki. A játékszer Farkashoz került, aki kapásból fölé lőtte.
21'
GÓÓÓÓÓÓÓL!!! Hrepka Ádám!!! Egerszegi buktatása után Murka szaladt az alapvonal felé a labda után, aki ráívelte Hrepka fejére. A fejese a kapus kezének érintésével esett a kapuba. 1-0!
23'
Egerszegi indította zseniálisan Balajtit, aki egyedül nekiindult a kapu felé, de lövése elmenni látszott a jobb kapufa mellett, az érkező Murka már csak az oldalhálóra tudta a labdát küldeni.
25'
Csákvári támadás, Baranyai adta be a labdát Bobálnak, de lövését bravúrral védte Bese. Igaz, a játékvezető időközben lest fújt.
26'
Ivószünetet rendelt el a játékvezető. Igyanak addig Önök is egy pohár vizet
33'
Balajti indult meg, majd egy oldalváltó átíveléssel helyzetbe hozta Hinorát, akire egyből több csákvári védő ment rá, így hátrébb szorult, de sikerült végül a labdát Szatmárinak passzolt, aki levétel után a kapu felé eresztette a játékszert, de nem sokkal fölé ment
35'
Molnár Csaba indult meg középen a Csákvárnél, de lövését Vaskó blokkolta
39'
GÓÓÓÓÓL!!!!! HINORA!!! Balajti kapott egy szép indítást, amit Hinorának passzolt, aki a tizenhatos vonalán belül gyönyörű mozdulattal a bal felső sarokba küldte a labdát. 2-0!
43'
A szurkolók rázendítettek a már megszokott felelgetős Hajrá, Vasas! szurkolásra, amit a pályán lévő játékosok is megtapsoltak
44'
Kisebb flipperezés után és váltakozó labdabirtoklás mellett végül a Csákvár csapatkapitánya, Molnár Csaba küldött a kapura, de a bal felső sarok mellett elszállt a labda
45'
Félidő, jó játékkal, kétgólos előnnyel megyünk a tizenöt perces szünetre
45'
Egy percet hosszabbít a játékvezető
46'
Elkezdődött a második félidő
47'
Szépít a Csákvár. Bobál szerzett labdát, aki a kapu bal sarkához közel jutott lehetőséghez, amit ki is használt és a jobb alsóba lőtte a labdát. 2-1.
49'
Szivacski kapott sárga lapot buktatásért
50'
Kiegyenlített a Csákvár. Molnár lőhetett szabadrúgást, ami először lepattant a sorfalról, de visszajutott a feladóhoz, aki átemelve a széteső falon a kapuba ívelte a labdát. 2-2
54'
Újabb csákvári támadás, Molnár jutott ismét labdához, a középről küldött lövése egy védőnk érintésével hagyta el az alapvonalat. Szöglet.
55'
Hrepka kapott labdát a bal szélen, amit Szatmárinak passzolt, aki a labda levétele után beívelte a labdát, amit Tóth Balázs lehalászott a kapu előtt
56'
Bobál jutott ismét helyzethez, a balszélről érkezett lövése elcsordult a bal kapufa mellett
57'
Sárga lapot kapott a csákvári Tamás Nándor műesésért
60'
Farkas Aurél lőhetett most rá a kapunkra, de helyzete elment a bal kapufánk mellett
61'
Újabb csákvári helyzet, most Kiprich jutott lehetőséghez, fejese a felső lécről pattant ki
63'
Vezet a Csákvár. Bobál szerzett ismét labdát, egyedül indulhatott meg, a mellette futó védőnk nem érte utol, lövése pedig a bal alsó sarokban landolt. 2-3.
63'
Helyzethez jutottunk, előbb Vaskó fejelhetett, de utána elsodorta a kapust, így Murka kapuba talált lövése nem ér. Szabadrúgás kifelé
65'
Kettős csere csapatunknál, Balajti helyett Ádám Martin, illetve Murka helyett Bévárdi Zsombor a pályán
66'
Kisebb helyzet csapatunknak, Szatmári lövésszerű beadását fogta meg Tóth Balázs
67'
Szatmári lőhetett szabadrúgást, amit Egerszegi játszott meg, de mielőtt a labda Hrepkához ért volna, Tóth Balázs elérte és megfogta
70'
GÓÓÓÓL!!!! ÁDÁM MARTIN! Bévárdi passzolta ki a jobbszélre a labdát, a beadásra Ádám Martin érkezett, aki a jobb alsó sarokba fejelte a labdát. 3-3!
72'
Időközben cserélt a Csákvár is, Dulló Martin a pályán Molnár Csaba helyett
74'
Újabb Bobál-lehetőség, de megint a bal alsó sarok mellett ment el a labda
74'
Kettős csere a Csákvárnál: Daróczi helyett Nándori, illetve Mészáros helyett Simon a pályán
76'
Szivacski lőtt rá a kapura egy kipattanó labdát, ami nem sokkal ment el a jobboldali kapufa mellett
78'
Csákvári szabadrúgás, a labda beadásnak erős, lövésnek gyenge volt, Bese simán fogni tudta
79'
Bévárdi jutott óriási helyzethez a betömörült csákvári védelem között, de labdája az oldalhálót érte
81'
Újabb csákvári helyzet, újabb elguruló labda a bal alsó sarok mellett...
82'
Változatos képet mutat most a meccs, mi jutottunk helyzethez, Hrepka egy szépen lekezelt labdát passzolt Ádám Martinnak, aki egyből a kapura lőtt, de a jobb oldali kapufa mellett szállt el a labda
86'
Sárga lapot kapott Farkas Aurél Szatmári buktatásáért
87'
Tóth Balázs kapott sárga lapot időhúzásért
89'
Bévárdit indították a bal szélen, miután Hrepka egy szép sarkazással mentette ki magát egy szorult helyzetből. A beadásra Szivacski indult rá, de fejese nem eredményezett gólt
90'
Három perc hosszabbítást jelzett a tartalék játékvezető.
92'
Egy labdavesztést követően indult meg Bobál, aki a bal szélen érkező Simonnak passzolta a labdát, utóbbi lövését Bese bravúrosan védeni tudta
93'
A játékvezető lefújta a mérkőzést. Gólgazdag döntetlennel zárunk.