ETO FC Győr - Vasas 2-2

2018. augusztus 26. 18:30

Játékvezetők: Kassai Viktor (Georgiou Theodoros, Kóbor Péter)
Helyszín: Győr
20 fok, szeles idő, napsütés Győrben. Csapatunk piros-kékben, ellenfelünk zöld felsőben és fehér nadrágban játszik. Rokszin egy kisebb combsérülés miatt nem léphet ma pályára

0'
Ünnepélyes kezdőrúgással kezdődik a mérkőzés, egy fiatal győri szurkoló végezheti el
1'
Elkezdődött a mérkőzés, a házigazdák érhettek először labdába
2'
Első győri helyzet, Szánthó lőhetett kapura, de eredményt nem hozott
6'
A győriek vezetik továbbra is a támadásokat, elsősorban Kovács Krisztián révén, de a kapura nem volt veszély eddig
8'
Balajti jutott labdához a bal szélen, de a beadására nem érkezett rendesen senki
13'
Az utóbbi perceket a mezőnyjáték jellemezte
16'
Szilágyi Zoltán kapott sárga lapot a játék feltartásáért
18'
Vezet a Győr. Völgyi szöglete után Vukasovic talált közelről a kapunkba. 1-0.
20'
Szatmári ütközött szerencsétlenül egy győri támadóval, végül nem kellett ápolni. Mindeközben Hrepka cipőt cserélt
23'
Szánthó ereszett meg úgy 25 méterről egy lövést, amit Bese könnyedén megfogott
25'
Balajti indult meg ismét a bal szélen, a labdát ezt követően visszapasszolta Ádámnak, a beadását felszabadították a győriek
28'
Ádám Martin kapott sárga lapot, miután Kovács Krisztiánnal ütközött
30'
Újabb győri helyzet, Völgyi szögletét sikerült kivédekeznünk, de ismét Völgyihez került a labda, akinek beadását az egyik támadó lőtte a jobboldali kapufa mellé
32'
Csere nálunk, Tóth Keve helyett Talabér Attila a pályán
33'
Sárga lapot kapott a győri Baracskai Roland buktatásért
36'
Újabb győri támadás, Szánthó adott be egy labdát a jobb szélen, de a labdára érkező támadó lövését Vaskó blokkolta
37'
Hinora indult meg, majd passzolta le a labdát Balajtinak, aki a tizenhatoson belül rálőtt a kapura, de Horváth védeni tudta a lövést.
38'
Ádám Martin kapott labdát a bal szélen, de a beadását Debreceni fejjel blokkolta
43'
Szatmári lőhetett jobboldalról szögletet, amit szépen be is adott a tizenhatoson belülre, az érkező Vaskó fejelni tudott, de a labda a keresztléc fölött ment el
44'
GÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓL!!!! BALAJTI!!! Ádám Martin szerzett labdát a bal szélen, amivel meg tudott indulni, a beadása Balajtihoz került, aki továbbpasszolta Murkának, visszapassz Balajtinak, aki könnyedén kilőtte a bal alsó sarkot. 1-1.
45'
A játékvezető egy percet hosszabbít
45'
Félidőt fúj a játékvezető, 1-1-es állással megyünk a tizenöt perces szünetbe, amit megelőzően egy győri szabadrúgás is volt 18 méterről, amit a sorfalunkba lőttek.
46'
Kezdődik a második félidő, Preszeller Tamás volt válogatott ETO-játékos lőhetett ünnepélyes kezdőrúgást.
46'
Csere nem volt egyik csapatnál sem
47'
Győri támadás, amit elszerencsétlenkedett az ellenfél öt méterrel a kapunk előtt
49'
Ádám Martin kapott gyönyörű felpasszt, aki a labda megszerzését követően a kapu felé lőtte a labdát, de Debreceni blokkolt
49'
Kovács Krisztián indult meg a jobb szélen, de lövésszerű beadását Bese simán megfogta
50'
A mi kapunknál kijött a háló a fogásából, javítani kellett
51'
Az ebből kiinduló szöglet Balajtihoz került, akinek a lövését egy győri védő blokkolni tudta
54'
Ádám ismét gyönyörű ívelést kapott Balajtitól, így kisebb rávezetés után rá tudta lőni a labdát a kapura a tizenhatoson belülről, de Horváth lehalászta a játékszert
60'
Feljavult a játékunk, mi vagyunk a dominánsabb csapat
63'
Balajti és Ádám közötti kényszerítő során felborították Ádámot. Az ebből következő szabadrúgást Horváth védte.
66'
Egy szépen felépített támadás után Murka lőhetett kapura, de Vadász lába odaért, így oldalháló
66'
Szivacski ügyesen hárított el több jobb szélről érkező győri támadást a mérkőzés során, így most is
67'
Csere az ETO-nál: Baracskai helyett Hamar Ádám a pályán
69'
GÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓL!!!! MEGINT BALAJTI!!!! Egy Ádám által rúgott jobboldali kisszöglet került Balajtihoz, aki kicselezve több védőt jutott lövési lehetőséghez, amit ballal ki is használt, miután kilőtte a jobb alsó sarkot. 2-1-re vezetünk!
71'
Győri bedobás, ami egy fejespárbaj után Mervóhoz került, de lövése méterekkel a kapu fölött szállt el
77'
Balajti és Ádám összejátéka után Murkához került a labda, akinek beadása kicsit hosszúra sikerült, így Hrepka nem ért oda időben.
80'
Csere mindkét csapatnál. Nálunk Hrepka Ádám helyett Bévárdi Zsombor, az ETO-nál Szánthó Regő és Mervó Bence helyett Jakab Dávid és Szimcso Viktor a pályán.
81'
Szép átívelés Bévárdi felé a bal szélre, így friss cserénk meg is tudott indulni, de lövése oldalhálót ért.
82'
Kiegyenlített az ETO. Szimcsóhoz került a labda egy tizenhatoson belüli passz után, aki simán bepasszolta a labdát a kapuba. 2-2...
83'
Murka Benedek kapott sárgát buktatásért
84'
Sárga lapot kapott Vukaszovics az ETO-ból, buktatásért.
85'
Győri támadás, aminek végén Magasföldi lőtt a kapunkba, de lesen volt
86'
Sárga lapot kapott Szivacski is
87'
Vukaszovics lőhetett rá úgy húsz méterről, de a labda a jobb kapufa mellett ment az alapvonal mögé
88'
Balajti eresztett el egy távoli lövést, amit Horváth védeni tudott
89'
Besének kellett védenie, miután több győri az ötösön belül volt, egyikük pedig rá is lőtt a kapura
90'
Három percet hosszabbít Kassai Viktor
90'
Vadász Viktor is "besárgult"
91'
Völgyi sárga lapot kapott, miután buktatta Ádám Martint
92'
Ádám Martin indította volna Balajtit, de lest mutatott az asszisztens
93'
Vége a mérkőzésnek, pontosztozkodás Győrben. 2-2.