DVSC - Vasas FC

2021. február 28. 19:30

Játékvezetők: Farkas Ádám. Segítői: Berényi Ákos és Máyer Gábor.
Helyszín: Debreceni Nagyerdei Stadion
Szeretettel köszöntjük tisztelt Szurkolóinkat és Olvasóinkat! A Merkantil Bank Liga NB II-es bajnokság 26. fordulójában a Debreceni VSC otthonába látogattunk. A találkozó 19:30 órakor kezdődik.
Plusz hét Celsius fokos levegőhőmérséklet, gyengén felhős ég, szélcsend fogadta a Játékosokat.
Ellenfelünk a találkozó kezdete előtt 54 ponttal az első helyet foglalta el a tabellán. Öt ponttal többet gyűjtöttek, mint a forduló előtt második helyen található csapatunk. A ma délután már lejátszott mérkőzésen azonban a Gyirmót 2-1-re győzött Szolnokon, így a debreceni mérkőzésünk előtt győri vetélytársunk 1 ponttal beelőzte csapatunkat.
Csapatunkban a múlt hét vasárnap, a Budaörs ellen 3-1-s győzelemmel végződött mérkőzés kezdő tizenegyéhez viszonyítva két helyen módosított Schindler Szabolcs vezetőedzőnk: Balajti és Kovács helyett, Hinora és a sérüléséből visszatérő Pátkai kezd ma este.
A vendégcsapatban pedig az előző fordulóhoz képest - amikor idegenben 5-0-ra kiütötték a Szegedet – nincs változás a kezdő tizenegyben.
A mérkőzést szurkolók nélkül, zárt kapuk előtt rendezik meg.

1'
Csapatunk tiszta fehérben, míg ellenfelünk tiszta pirosban. A mérkőzést csapatunk kezdte.
2'
Berecz 17 méteres, lapos lövését védte Gróf.
4'
Dzsudzsák végzett el szabadrúgást, a kapunktól 27 méterre a jobb oldalvonal mellől, Szécsi indult be a sorfal mögött, de a labda hosszú volt, kirúgás.
8'
Silye adott be balról, de Berecz elől egy védő mentett az utolsó pillanatban, a kapujuktól 6 méterre.
11'
A bal oldalvonaltól jutott szabadrúgáshoz a Debrecen. A rövid saroknál Feczesin fejelte ki a labdát. Szöglet.
16'
Szivacski kapott sárga lapot, rúgásért.
19'
Radó sarkalta a labdát Hinora elé a kapujuktól 10 méterre, de egy védő, közbelépett, és szerelni tudott.
21'
Bal oldali debreceni szöglet. Bódi beadását a rövid saroknál Feczesin belsőzte ki. Újabb szöglet. Ez már veszélytelen lett.
23'
Dzsudzsák bal oldali beadását a rövid saroknál Szécsi perdítette kapu felé, de elment a labda a kapunk előtt. Majd Varga 13 méteres lövését "mellezte" ki Jova.
26'
Feczesin bal oldali lapos középre adásáról Berecz maradt le centikkel a kaputól 6 méterre.
30'
Dzsudzsák 25 méterre a kapunktól, középről 1,5 méterrel a bal kapufa mellé lőtt.
32'
33 méterre a Debrecen jutott szabadrúgáshoz. Dzsudzsák ívelése veszélytelen lett.
33'
Sós buktatta Bereczet. Sárga lap.
35'
Radó tört be a 16-oson belülre és 14 méterről laposan lőtt, de Gróf kitolta a bal alsó felé guruló labdát.
37'
Radó esett el a 16-oson belül, de nem önszántából, ám nincs büntető. Majd Radó lőtt 10 méterről Gróf érintésével a hálóba, de a játékvezető lest ítélt.
38'
Dzsudzsák bal oldali beívelését Szécsi öt méterről a kapu fölé fejelte, kevéssel.
39'
Szécsit kell ápolni a pályán, majd lebicegett a pályáról.
41'
Berecz a bal oldalról indította Radót, aki 10 méterről, a jobb oldalról lőtt, de Gróf bravúrral kiütötte a labdát oldalra.
43'
Harmadik szögletünket Berecz balról ívelte be. A rövid saroknál megcsúsztatta Feczesin, de középen lemaradtunk a labdáról.
45'
Jobb oldali szögletet végzett el Berecz. Beívelését nem sikerült középen megfejelnünk. 1 perc hosszabbítás.
46'
Vége az első játékrésznek. Kiegyenlített küzdelem folyt a pályán, veszélyesebb két Radó helyzetet mi tudtunk felmutatni.
46'
Baráth állt be Pintér helyére. Csapatunkban nem volt csere.
48'
Szivacski jobb oldali beadását Berecz tette le Radó elé, akinek lövésébe beleállt Poór.
53'
Poór jobb oldali beadása mélyen a kapunk mögé szállt. Eközben meghúzódott a combja. Ápolni kell a pályán.
54'
Szatmári érkezett a sérült Poór helyére.
59'
Az elmúlt percekben mi járattuk a labdát, de a 16-osig nem jutottunk el.
61'
Feczesin perdítette a labdát Berecz felé, aki kilépett egyedül Gróffal szemben, de lesen állították meg. Határeset.
64'
Jobb oldali szögletet végezhetett el Berecz. Feczesinhez ért el a labda, lőtt, de előtte a kezére pattant a játékszer. Szabadrúgás kifele.
67'
Sós közelről bepasszolta a labdát a hálóba. Bódi jobbról adta be a laposan a labdát, amit a hosszú oldalon érkező Sós belsőzött a kapunkba. 1-0.
70'
Feczesin balról adta középre, de Berecz elől Szatmári tisztázott. Berecz szögletét Gróf ütötte ki, amit Pátkai fejelt kapu fölé.
72'
Balajti, Hinora helyén, míg Tischler, Sós helyén folytatta.
74'
Berecz 22 méterre a kaputól, a bal oldalvonaltól ívelte be a labdát, de Gróf kiöklözte a játékszert.
74'
Bódi buktatta Silyét, sárga lap.
77'
Radó lépett ki a kezdőkörtől, majd Pávkovicsot megkerülte a 16-os vonalánál, de Gróf kivetődve védett.
80'
Berecz a jobb összekötő helyéről, 17 méterre lőtt, középen a hosszú oldalnál Balajti majdnem bele tudott érni, amitől igazán veszélyes lehetett volna, így azonban több méterrel a jobb sarok mellé ment a labda.
81'
Silye tette balról Pátkai elé, aki a bal oldali 16-os sarkától jobbal a bal felső sarok fölé csavart.
82'
Balajti bal oldali szögletét, Pátkai a rövid öt és felesnél megfejelte, de a labda fölé szállt.
83'
Gróf kapott sárga lapot, időhúzásért.
85'
Büntetőhöz jutottunk. Kinyik rúgta meg Szilágyit!
86'
Feczesin a balra vetődő Gróf mellett a jobb sarokba bombázott. 1-1!
86'
Kinyik sárga lapot kapott a szabálytalanságért.
87'
Vernes állt be Radó helyére.
88'
Góóóól! Feczesin 7 méterről a kapu közepébe lőtt. 1-2! Vernes adott jobbról középre, Berecz átvette a labdát, középre adta, és Feczesin kapásból a hálóba lőtt.
90'
4 perc hosszabbítás.
91'
Pátkai és Bárány is sárga lapot kapott. Pátkai elvitte a labdát egy szabadrúgásnál, míg Bárány fellökte őt.
93'
Jobb oldali debreceni szöglet. Gróf is előre jön. De veszélytelen volt a szöglet.
94'
Vége a mérkőzésnek. Szép volt, Fiúk! Megérdemelten győztünk! Így már csak 2 pontra vagyunk az előttünk álló Debrecen mögött, a második helyen! Mögöttünk 2 ponttal a Gyirmót! Bravó!